A kiszabadulásról és a valódi élet utáni vágyról szól Kaffka Margit Pogány imádsága, amelyben azért fohászkodik a „Nagy Istenekhez”, hogy a fullasztó csend és közöny helyett végre történjen már valami.
Az ellentétpárokra épülő versben a lomha, békés, hallgatag, zátonyra futott élettel szembekerül a viharszél, a boldogság, a gyönyör és a szabadság. Az imádkozó azért könyörög a pogány isteneknek, hogy a beteg, unalmas, mozdulatlan évek helyett inkább egy igazi napot, egy „villámfényes ünnepet” adjanak neki.
Kaffka Margit: Pogány imádság
Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!
A béke megfullaszt, - beteg vagyok.
Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?
Itt minden hallgat, minden mosolyog.
Vitorlatépetten, tajtékos árban
Hogy szállnak a boldog, szabad hajók!
Szörnyű, - hogy itt zátonyra jutva várjam,
Míg rámfut a repkény, besző a pók.
Nagy Istenek! Szedjétek össze nékem
A csillogó s a gyilkos napokat, -
Abbul szűrjétek az életek éltét,
Szikrázzon, égjen minden pillanat!
A sok, közönytül terhes, lomha évet
Vegyétek vissza! Másnak engedem.
Csak egy napot! De gyönyörbe temetve,
Vagy villámfényes ünnepet nekem!
1902
