Május, virágillat, egy kis váratlan öröm – ezekről mesél Szabó Lőrinc csodaszép verse, a Májusi éjszaka, amely arról szól, hogyan tudja felébreszteni a tavasz az életkedvet a fáradt, kimerült lélekben.
A versben egy mogorva, gondterhelt, elgyötört embert látunk, aki késő éjjel hazafelé tart. Miközben a nap terheit magában görgetve sétál a kertek között, hirtelen megcsapja a májusi virágillat és az öröm kisöpör minden gondot és bajt a lelkéből. A tavasz visszaadja a hitét, újra megszereti az életet, mert ráébred, hogy nem csak rossz dolgok történhetnek, bármikor érheti az embert valami meglepetésszerű öröm.
Szabó Lőrinc : Májusi éjszaka
Késő volt, mentem haza, lelkem
az elmult nappal küszködött,
mentem, mogorván, kimerülve,
a kertek és villák között,
nem is én mentem, csak a lábam
vitt a fekete fák alatt,
két lábam, két hű állatom, mely
magától tudja az utat.
S egyszerre a májusi éjben
valami hullám megcsapott:
illatok szálltak láthatatlan,
sűrű és nehéz illatok,
a lélegző, édes sötétben
szinte párolgott a világ
és tengerként áradt felém az
orgona, jázmin és akác.
Láthatatlan kertek mélyéből
tengerként áradtak felém,
nagy, puha szárnyuk alig lebbent
és letelepedtek körém,
a meglepetés örömével
lengették tele utamat
s minden gondot kifújt fejemből
ez a szép, könnyű pillanat.
S mintha élt volna, minden illat
külön megszólalt és mesélt,
ittam a virágok beszédét,
a test nélkül szerelmes éjt;
a rácson kísértetfehéren
áthajolt hozzám egy bokor
s úgy töltött csordultig a lelke,
mint szomjú palackot a bor.
És részegen és imbolyogva
indultam nagylassan tovább,
s új tenger dőlt a szomszéd kertből
új bokor az új rácson át,
s az illattól már illatos lett
tüdőm és szívem és agyam,
egész testem elnehezült
s azt érezte, hogy szárnya van.
Hogy értem haza, nem tudom már.
- A gondom ma se kevesebb.
De azóta egy kicsit újra
megszerettem az életet,
s munka és baj közt mindig várom,
hogy jön, hogy majd csak újra jön
valami fáradt pillanatból
valami váratlan öröm.
