Kevés olyan vers van, amely jobban illene az utóbbi napok hangulatához és időjárásához, mint Dsida Jenő Országos eső című költeménye, amely sűrű, erős képekkel mesél arról, milyen is az, amikor megérkezik az igazi rossz idő, vagy ahogy ő írja, a „terhes ólomidő”.
Dsida az esővel a bezártságot, a szabadság hiányát kapcsolta össze ebben a versben. Olyan időkről írt, amikor jóval nehezebb meglátni az örömöt és vidámságot az életben a „gomolyos, városnyi felhők tömbjén” keresztül. Fázás, nyűg, sál, unalom, az „eső sűrűn lelógó/drótja zár köribéd finom kalitkát.” A versbéli esőt persze metaforikusan is lehet értelmezni: ilyen az, amikor egy ország fölött „beborul” az ég.
Dsida Jenő: Országos eső
Most, mikor beköszönt e halk halódás
és a szálas eső sűrűn lelógó
drótja zár köribéd finom kalitkát:
nincs többé levegős, kitárt szabadság.
Pillanatnyi csapongás nem vidámít
gyors tettekre s a könnyedén
kilendült villámmozdulatot ma - földre ejted.
Már nem pár rövid ugrás kedvesed kis
háza, már a hegyél sem oly közelben
ível, mint azelőtt. A nyűg, a lassú
terhes ólomidő lehullt, kiterpedt
s mint a rossz gumi, nyúlt ki mindenütt a
távolság. Jön a sál, köpeny s az únott
készülés. Kerekeskútad az udvar
végén gúnyosan és öreg mosollyal
gunnyaszt: messze vagy immár onnan is, jaj,
messze, mint az öröm napos vizétől,
messze, mint az igazság kútfejétől.
Esténkint gomolyos, városnyi felhők
tömbjén kell komoran s fázón keresztül
fulladnod, mielőtt a csillagok zord,
nyirkos tüzeihez fölér a lelked.
