A visszaemlékezések szerint Weöres Sándor legendásan hanyag diák volt. Az egyik legizgalmasabb feljegyzést a diákéveiről Lőcsei Péternek köszönhetjük, aki egykori osztálytársával, Dr. Kovács Jenővel készített interjút a témában (a beszélgetés ITT teljes egészében elolvasható).
A cikkből kiderül többek közt, hogy Weöres Sándor már ötödikes korában írogatott, ugyanakkor a magyartanára ekkor még nem fedezte fel a tehetségét. Ahogy az is, hogy viszonylag sokat hiányzott és nem tanult valami jól, egyedül történelemből voltak jó jegyei. „Sanyi legendásan hanyag diák volt. A szidásokat nem vette zokon, de nem is igen változott meg tőlük. Sokszor elkésett, majdnem mindig hiányzott valami a felszereléséből. Hol a könyv, hol a füzet, hol a rajzeszközök. Az öltözete is mindig rendezetlen volt. Ekként őrzi az emlékezetem: lóg az inge, félregombolva a kabátja. Majd elesik a kibomlott cipőfűzőjében. El lehet képzelni az ezekből adódó megjegyzéseket, gúnyolódásokat, diáktréfákat. Egy alkalommal Schlosser tanár úr történelemórájára szédeleg be jókora késéssel. Haja kócos, kabátja alól kilátszik a hálóinge. Már várjuk a dorgálást. Sándor zavartan motyogja: "Tanár úr, ne haragudjon, hogy megint elkéstem". Schlosser József, aki nem először tapasztalt már hasonlókat Sanyitól, csak odamordul: Nem haragszom én, Weöres, csak beírom hiányzónak".”
Egy matematika órai korholásból később vers is született. A hatodikos Weöres Sándor a tábla előtt toporgott, amikor a tanára a következő, később szállóigévé váló mondatot mondta: "Nem megy a színusz-tétel, Sándor.” Ebből írta a következő verset, amelyben a nevezetes mondat minden szakaszban eggyel hátrébb kerül:
Weöres Sándor
'Nem megy a színusz-tétel, Sándor.'
Fehér kréta, fekete tábla
és én szürkén tapogatok csak -
('Sándor, négyesre vagy lezárva...')
Az egész már egy messze álom.
Eridj csak helyre, lóg a fejed,
nem megy a színusz-tétel, Sándor.
Lesznek, akik értik a dürgést,
akiknek keze tettre bátor.
Ez már az élet. Nincs itt helyed.
A végtelenbe tapogattam,
ott kerestem a befogókat.
Nem megy a színusz-tétel, Sándor,
hiába susogsz gyáva szókat,
hogy: a táblába lelket adtam
végtelen éje volt a tábla
a kréta tévedt messzi vándor
s a számok a síkon remegtek-
nem megy a színusz-tétel, Sándor,
bújj vissza és szüless meg újra.
Én, végtelenben kréta-vándor,
nem találtam a befogókat...
Jaj, nem való e tábla-élet
végtelenbe tapogatóknak,
nem megy a színusz-tétel, Sándor.
