Talán egyre kevesebben vannak azok, akiknek egyáltalán nem ismerős RuPaul Charles neve, hiszen egy igazi all-round alkotó, akinek munkásságát a 90-es évek eleje óta nyomon követhetjük modellként, íróként, színészként, rádiósként. Az igazi fanfároktól és rajongók millióitól hangos világsikert viszont a 2009 óta futó drag queen tehetségkutató-reality, a RuPaul’s Drag Race hozta el számára, aminek tizenharmadik évada január elsején indult el Amerikában.
(A Drag Race 13. évadának szereplői.)
Két évvel ezelőtt a világ első drag queenjeként megkapta saját csillagát a Hollywood Walk of Fame-en és ugyanebben az évben megjelent harmadik könyve is. Az első kettő felépítése nagyon hasonlít a GuRu-éhoz, de az 1995-ben megjelent Lettin’ It All Hang out és a 2010-es Workin' It! RuPaul's Guide to Life, Liberty, and the Pursuit of Style talán túlságosan is megelőzte a korát. Ekkoriban még az amerikai szórakoztatóipar is csak ismerkedett a műfajjal, ezért ezek a könyvek még szűkebb olvasói rétegeket vonzottak. Mára viszont RuPaul megkerülhetetlen figura lett, ha önszeretetről és (ön)elfogadásról beszélünk, (2020-ban megjelent saját Masterclass kurzusa, Self-Expression and Authenticity címen),
a fejlettebb társadalmakban pedig egyre elfogadottabbá vált az a tény, hogy ezek nem úri huncutságok, hanem a tudatos és kiegyensúlyozott létezésünk legalapvetőbb tényezői.
A GuRu számos önismereti könyvvel ellentétben képes jól hangzó sallangok nélkül, pátoszmentesen, szórakoztató módon beszélni ezekről.
“We’re all born naked and the rest is drag.” De mi is az a drag?
Sokféle válasz adható, attól függően, hogy honnan közelítünk. Tekinthetjük a teatralitás több évszázados formájának, a mainstream szórakoztatóipar és showbusiness egyik újszerű ágensének, a hagyományos nemi szerepeink kritikai recenziójának és az önkifejezés és önelfogadás művészi formájának is. A könyv elsősorban az utóbbival foglalkozik, erősen kapcsolódva a szerző személyes és szakmai életútjához.
Azokat a hivatásos előadóművészeket hívjuk drag queeneknek és drag kingeknek (lásd: Meryl Streep Trump paródiája), akik az ellenkező nem tipikus jegyeit szórakoztatás céljából felnagyítva, eltúlozva öltik magukra, legyen szó öltözködésről, sminkről, frizuráról, mozdulatokról, testtartásról, beszédmódról. A drag performerek (akik lehetnek énekesek, táncosok, mozgásművészek, színészek, humoristák, divat-, és sminkszakemberek) az előadásaikon keresztül reflektálnak társadalmi jelenségekre, egyenlőtlenségekre, nemi különbségekre, előítéletekre és sztereotípiákra, és közben szinte mindig megjelenik valamiféle (ön)irónia a társadalommal és a műfajjal szemben.
RuPaul és a Drag Race nem azzal vált pionírrá, hogy férfiak nőnek öltöznek, ugyanis a nemi szerepekkel való játék korántsem újdonság. Erre számos történelmi és irodalmi példát találhatunk: a férfiruhában harcoló Jeanne D’Arc, Pallasz Athéné megjelenései az Odüsszeiában, Virgina Woolf Orlandoja, Shakespeare Rosalindája az Ahogy tetszikből, vagy A szecsuáni jólélek Shen Te/Shui Ta figurája. A férfiak női szerepekbe bújásának több színháztörténeti előképe is van, bár ezek inkább erkölcsi és vallási szempontok miatt alakultak ki. Gondoljunk csak az antik görög színházra, a középkori európai egyházi színjátszásra, távol-keleti színjáték típusokra, vagy Shakespeare színházára, ahol kizárólag férfiak léphettek színpadra, ezért a női szerepeket fiatal fiúk játszották női maszkokban és jelmezekben. A drag szót egyébként sokan a “dress like a girl” angol szókapcsolatból eredeztetik, ami a Globe Theatre aranykorához köthető színházi kifejezés volt.
Drag hatások a kultúrában
A drag és a popkultúra évtizedek óta oda-vissza hatnak egymásra. A drag queenek leggyakoribb inspirációi olyan ikonok, mint Cher, Dolly Parton, Madonna, Lady Gaga, de nem csak nőkből merítenek ihletet és nem csak női előadókra és művészekre van nagy hatással a drag kultúra. Elton John, David Bowie vagy Boy George teljes előadói imázsából visszaköszön a drag, de idézzük csak fel Freddie Mercury I Want to Break Free videóklipjét, vagy Andy Warhol Self-Portrait in Drag című képét.
RuPaul örökre megváltoztatta a műfaj társadalmi helyzetét és megítélését.
A 30-as évek óta underground kocsmákba, melegbárokba és titkos lokálokba kényszerült művészek egyszer csak egy amerikai kábeltévé-csatorna főműsoridejében találhatták magukat, ezzel lehetővé téve, hogy az egész világ találkozhasson ezekkel a hihetetlenül sokoldalú performerekkel. Aki szeretne többet megtudni a drag történelméről, az mindenképpen nézze meg az alapműnek számító Paris is Burninget, aki pedig kíváncsi a műfaj demokratizálódásának közösségen belüli kritikájára is, annak elérhető az HBO GO kínálatában a Wig című dokumentumfilm.
(Jelenetek a Paris is Burning és a Wig című dokumentumfilmekből.)
De mit tanulhatunk tőlük?
Ha csak végigpörgetjük a könyvben látható színes RuPaul portrékat és a hozzájuk tartozó vastagon szedett idézeteket, akkor gyorsan rávághatjuk, hogy sminkelni, öltözködni, pózolni. Ha viszont beleolvasunk az apróbb betűkbe is, akkor azt látjuk, hogy ez a könyv a könnyed, külsőségekre építő jó tanácsokon túl mindenkire érvényes társadalmi üzeneteket hordoz.
RuPaul a színházból ismert negyedik fal lebontására invitálja az olvasókat. Ahhoz, hogy erre képesek legyünk, fel kell ismernünk, hogy azok a szerepek, amiket a társadalomtól készen kapunk (akár sokszor születésünktől fogva), valójában csak a társadalom által konstruált illúziók. Ha ezt képesek vagyunk felismerni, le tudjuk gyártani saját magunk legjobb és legönazonosabb változatát, amiben jóval nagyobb szerepet kaphat a saját személyiségünk és személyes motivációnk. Mindeközben csak még magabiztosabbá tehet a tudat, hogy ezt a változást mások is láthatják. Természetesen a drag ehhez csak egy lehetséges eszköz, ami a túlzás erejével nem elrejti, hanem feltárja az egyén valódi énjét.
A műsorhoz hasonlóan sok szó esik itt is a külső és belső szabotőreinkről, azokról a körülöttünk élő emberekről és a saját belső hangjainkról, akiknek meg kell tanulnunk nemet mondani, ez viszont a saját önismereti utunk sokadik állomása. RuPaul a saját gyerekkora óta megtett útjáról is őszintén ír, a bántalmazó anyától és a családot elhagyó apától, a függetlenedést hozó New York-i go-go táncos éveken át, saját identitásának megtalálásáig minden fontos lépcsőfokról.
Azoknak, akik már túl vannak egy komolyabb Drag Race binge-watchingon, valószínűleg nem sok újdonságot tartogat a könyv mélyebb mondanivalója, vagy RuPaul Hamupipőkeszerű élettörténete, de RuPaul gondolatainak kvintesszenciáját megtalálja benne összegyűjtve. Akik még csak ismerkednek a drag művészetével, vagy az önismeret, az önkifejezés és az öngondoskodás egyre divatosabb fogalmaival, azoknak biztosan különleges és szórakoztató olvasmány lesz a GuRu, életkortól, nemtől, társadalmi helyzettől teljesen függetlenül.
