Röhrig Géza: Eddig fenntarthatatlan módon éltünk

Röhrig Géza színész, költő, nem mellesleg az Oscar-díjas Saul fia főszereplője (legutóbbi kötetéről ITT írtunk) New Yorkban él, ahol aktívan részt vesz a koronavírus-járvány elleni küzdelemben – mindez Nyáry Krisztián napi beszélgetőműsorából derült ki, amelynek rendkívüli adásában elmesélte, hogyan telnek most a napjai, milyen könyvekben talál kapaszkodót, és miért gondolja azt, hogy a világ jól vizsgázott a mostani a helyzetben.

Forgách Kinga | 2020. április 07. |

Fotó: Valuska Gábor

A Líra Könyv oldalán Nyáry Krisztián minden nap írókkal, költőkkel beszélget, amióta kitört a járvány. Az #otthonolvasok tegnapi adása viszont több szempontból is rendhagyó volt, egyrészt, mert a vendég New Yorkból jelentkezett be, másrészt, mert nem a négy fal között tölti a napjait, hanem aktívan segít a világjárvány egyik gócpontjában.

Röhrig Géza elmesélte, hogy nemrég felhívta a volt főnöke, hogy szükség van rá, - ami jól jelzi mekkora a baj – így most önkéntesként segíti a mentősök munkáját. Mint mondta, hét évvel ezelőtt ő már dolgozott mentősként, de csak fél évet és a vizsgája is lejárt már. Egy pár órás tanfolyam után viszont részt vehet a segítségnyújtásban, amire főként éjszakánként van szükség. Körülbelül 100 ezer olyan önkéntes van most a városban, mint ő. Szerinte ez gyönyörű tapasztalat. New York jól vizsgázik a szolidaritás és a kölcsönös segítségnyújtás terén, és talán kezd is javulni a helyzet.

De a mentőzés mellett más segítő munkát is vállal, a zsidó közösségben halottakat mosdat, mert szerinte mindenkinek jár a végtisztesség. Ezt persze csak addig lehet megadni, amíg engedélyezik. A temetések már online zajlanak, csak a legközelebbi rokonok lehetnek jelen. Röhrig Géza azt is elmondta, hogy most ő is gyászol. Az egyik barátját, Dariót is elvitte a vírus 97 éves korában. Ő volt az utolsó élő sonderkommandós, aki még látta a gázkamrákat működés közben. Dario egyébként megnézte a Saul fiát és ez fontos visszaigazolást jelentett Röhrig számára.

Szerinte nagyon furcsa a mostani helyzetben, hogy éppen a szépkorúak vannak veszélyben. Ehhez kapcsolódva egy érdekes könyvet mutatott, amelyben szellemi végrendeleteket lehet olvasni. Ezek annak a jegyében születtek, hogy ne csak az anyagiakról rendelkezzünk, amikor elmegyünk erről a világról, hanem hagyjunk hátra szellemi muníciót is az utódainknak. Szerinte nagyon izgalmas tanácsokat, életbölcsességeket lehet olvasni a könyvben.

A költő egyébként családjával tölti az idejét otthon, amikor épp nem önkénteskedik. Szerinte neki könnyebb, mint sokaknak, kivételezett helyzetben van. A szociális hatása a vírusnak ugyanakkor elképesztő. Éppen ezért ő nem is a járvány egészségügyi következményei miatt aggódik jobban, hanem a gazdasági nehézségek miatt, a kárvallottak ugyanis, akiknek most kiesik féléves jövedelmük, sosem fogják utolérni magukat. Közben a helyzetnek szerinte van azért jó oldala is: most mindenki érzi, hogy kicsit elszállt velünk a ló, nem a valós szükségleteink alapján, fenntarthatatlan módon éltünk. Szerinte egyébként nemcsak New York, hanem az egész világ is jól vizsgázott most helyi szinten. Kutatások bizonyítják, hogy a nehéz helyzetekben nem a káosz uralkodik el, hanem a kölcsönös segítségnyújtás. Ezt látjuk most. Éppen ezért, akik harckocsikat, rendőröket vezényelnek most ki, azok a saját hatalmukat féltik.

Röhrig Géza mondja el a hajléktalanok történeteit - Könyves magazin

Egyszer azt mondta Röhrig Géza, hogy a jó művészetet nagyon nehéz elválasztani a valóságtól. A költő angyalvakond című új verseskötetében a jó művészetet a valóság felől, még pontosabban a dokumentarista hangulatú szociális érzékenység felől közelíti meg, amikor hajléktalanokról készített portréversekben beszél arról, mi zajlik előlünk elzárva.

Röhrig Géza több izgalmas könyvet is ajánlott a beszélgetés során. Például Tolsztojtól a Medve a szekéren című történetet, vagy a Bevezetés az etológiába című könyvet. Mindkettőből azt emelte ki, hogy egymás segítése alapvető emberi feladatunk. De az önfeláldozás az állatoknál is megfigyelhető, például a földi mókusnál, aki füttyjellel vonja magára a ragadozó figyelmét, ha a rokonai veszélybe kerülnek.

További ajánlott olvasmányok Röhrig Gézától a karantén idejére:

  • Sakkozó magyarok
  • Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin : Ivan Gyenyiszovics egy napja
  • Tóth Krisztina: Magas labda
  • Balla Zsófia: A darázs fészke

 A beszélgetés végén Röhrig Géza a főnökét idézte: „Moss kezet és ne feledd el, hogy kinek a kezében vagy.”

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Röhrig Géza mondja el a hajléktalanok történeteit

...

Röhrig: A múlt azért fontos, hogy megszabaduljunk tőle

...

Röhrig: Istennek van szüksége az emberre

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Kiemeltek
...

Krasznahorkai László: Az egész életem egy kísérlet a jóvátételre

Krasznahorkai a The New Yorkernek mesélt hosszú mondatokról, kudarcról, angyalokról és a modern világ problémáiról.

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

Miért volt nagy hatással Harag Anitára Bencsik Orsolya, Raymond Carver vagy éppen Mándy Iván?

...

Ők döntenek a 12. Margó-díjról: bemutatjuk a zsűrit!

Már csak egy hét maradt a nevezésből, ideje belehúzni! 

Hírek
...

Miért fontos a fantázia a túléléshez? Könyv jelent meg a képzelet titkairól

...

Ősszel érkezik magyarul R. F. Kuang eddigi legszemélyesebb könyve

...

Hamarosan érkezik Moskát Anita új regénye

...

Dua Lipa Portugáliában nyit könyvtárat betiltott és cenzúrázott könyvekkel

...

Dragomán György iráni fordítója: Nagyon válogatós és alapos vagyok a könyvválasztás során

...

Annie Ernaux: Elsősorban az emlékeimmel dolgozom