Elegancia, pipadohány, briliáns elme és bámulatos logika. Ezek Sir Arthur Conan Doyle skót származású nyomozójának, Sherlock Holmesnak a legfontosabb karakterjegyei. A detektív hamar világhírű lett, máig számos feldolgozás készül a történeteiből, azt viszont talán kevesebben tudják, hogy szerzőjének sógora, bizonyos Earnest William Hornung kevéssel Doyle után egy ugyancsak népszerű karaktert alkotott.
Finom modor, unalom és krikett
Az 1898 és 1909 között írt huszonöt novellában és egy regényben szereplő Raffles ravasz krikettjátékosként és gondtalan úriemberként tölti a napjait. Éjszakánként pedig segítője,
Bunny Manders társaságában jókedvűen pakolja ki a hozzá hasonlók, vagyis a londoni elit házait.
A britek elsősorban amiatt olvasták előszeretettel az Arthur J. Raffles-sztorikat, mert az unatkozó, jómódú betörő úgy hágta át az illendőség szabályait, hogy tettei egybevágtak a változóban lévő kor társadalmának titkos vágyaival.
Megkérdőjelezni a társadalmi hierarchiát
Egyesek visszatetszőnek találták ugyan, hogy olyan történeteket adnak a fiatal olvasók kezébe, amelyekben, ahogy egy kritikus fogalmazott „a feje tetejére állnak az ember jóról és rosszról alkotott elképzelései”. Eloise Moss történész azonban azt írja, szerinte ugyanilyen fontos,
hogy a társadalmi hierarchia széles körben való megkérdőjelezéséhez járultak hozzá a Raffles-történetek.
Az 1880-as és ’90-es években a politikai radikálisok, valamint az újságok is hevesen kritizálták a brit arisztokrácia tagjait. A lapok előszeretettel tudósítottak az elit zűrös válásairól, tiltott meleg kapcsolatairól, valamint prostituáltakhoz fűződő botrányairól. A felsőosztálybeliek képmutatása persze Sir Arthur Conan Doyle regényeiben is megjelenik, elvégre leggyakrabban a West End elitjéből kerültek ki Holmes ellenlábasai.
Miért dolgozzak, ha lophatok is?
Hogy Raffles miért tölti az éjszakáit alvás vagy esetleg előkelő társasági estélyek látogatása helyett azzal, hogy meglovasítja mások vagyonát és ingóságait? Erre a kifinomult tolvaj a következő, csipetnyi társadalomkritikával fűszerezett választ adja: „Miért kellene dolgoznom, ha lophatok is? (…) Persze, ez nem éppen szép, de nem lehetünk mindannyian moralisták,
és hát a vagyon egyenlőtlen elosztása eleve nagyon rossz dolog.”
Raffles nem az első bűnöző a brit regényirodalomban. Akár Robin Hoodig is visszanyúlhatnak figurájának előzményei, de Moss azt írja, hogy a korábbi ábrázolásoktól a nyájas, felsőosztálybeli stílusa különböztette meg, illetve az is, hogy nem az elfogásával és kivégzésével végződtek a történetei. A korabeli olvasók csodálták az intelligenciáját és a fizikai képességeit, és becsülték benne azt, hogy Raffles kerülte az erőszakot.
Az igazi Raffles és alakmásai
Andrew Lycett szerint a Cambridge-ben végzett kriminológus és tehetséges krikettjátékos, George Ives lehetett Raffles modellje, aki Hornunghoz hasonlóan az Authors Cricket Club tagja volt.
Könnyen lehet. De akárhogy is, a színházi és filmes adaptációknak köszönhetően Raffles-t Európa- és Amerika-szerte megismerte a közönség. Egyes feldolgozásokban egy elbűvölő felsőosztálybeli nő, Gwendoline Conrad is a bűntársa lett. Készültek olyan filmváltozatok is, amelyek kifejezendő, hogy a zsivány lélekhez érző szív párosul, azt mutatták be,
hogy Raffles jótékony célokra ajánlja fel a jogtalanul megszerzett javakat.
Azonban ezek voltak a karakter legkevésbé sikeres ábrázolásai, neki ugyanis sokkal jobban állt, hogy elragadóan antiszociális lehet.
Forrás: Jstor
Nyitókép: Wikipedia
