Akinek elhisszük, hogy a sorozat olyan, mint egy regény

Akinek elhisszük, hogy a sorozat olyan, mint egy regény

Az idei sorozatos tavasz egyik legizgalmasabb darabja az Összeesküvés Amerika ellen. Eleve azért, mert Philip Roth regényeiből nem gyakran készül sorozat, másrészt pedig ezt nem más csinálta, mint David Simon, a Drót, azaz a közmegegyezés szerint a valaha volt egyik legjobb sorozat alkotója. Az Összeesküvés azért is különleges, mert most először fordul elő, hogy Simon fikciós irodalmi alapanyaghoz nyúlt. A következőkben kiderül, hogyan csinálta eddig!

Benedek Márton | 2020. május 05. |

Amióta a sorozatkészítés aranykorát éljük - és ez már húsz éve tart, mindannyiunk szerencséjére, akik szeretik a jó történeteket -, nem változott az író szerepe. Szemben a filmekkel, ahol általában inkább csak egy sokadik alkalmazott, itt még mindig ő a legnagyobb király.

A streamszolgáltatók megjelenésével csak még jobban fokozódó sorozatgyártó versenyben pedig a jó írók mellett megbízhatóan jó történetekre is hatalmas a kereslet, és emiatt ugrásszerűen megnőtt a regényadaptációk száma is. Az olyan nagyágyúkat, mint a Trónok harca vagy a Brilliáns barátnőm, sokan ismerik, de például ilyen a Patrick Melrose (amiről itt írtunk) vagy az Amerika Huangjai is. A műfajok közötti átjárás és a minőségi tartalomgyártás eredményeként

már rég nem ördögtől való gondolat az sem, hogy egy-egy sorozat akár irodalmi élményt is nyújtani képes.

Ha nekem nem hisznek, higgyenek Salman Rushdie-nak.

David Simon egy olyan sorozatos alkotó, akinek munkássága kapcsán ez a jellemzés rendre felmerül, de fő művét, a Drótot nem egyszerűen egy nagyregényhez,

hanem az ókori görög drámához, Shakespeare-hez, Dickens-hez vagy Dantéhoz is hasonlítják.

Simon ugyan nem íróként, de azért betűvetőként indult, 1982-től kezdve több mint tíz éven keresztül dolgozott a Baltimore Sunnak bűnűgyi tudósítóként. Az újságírói pályát végül nemcsak azért hagyta el, mert ötleteire felfigyelt a szórakoztatóipar, hanem azért is, mert elege lett a szerkesztőségeken uralkodó pénzhajhász tulajdonosi szemléletből és úgy érezte, a valódi híradásoknak egyre kisebb jelentőségük van.

1988-ban Simon az egész évet a baltimore-i rendőrség gyilkossági osztályán töltötte közvetlenül a nyomozók társaságában (ennyi idő alatt 231 gyilkosság történt a városban), pár évvel később pedig a drogfogyasztást és a drogkereskedelmet vizsgálta egy nyugat-baltimore-i utcasarok történésein keresztül. Mindkét alkalommal könyvbe sűrítette tapasztalatait és ezek végül a képernyőre is megtalálták az utat. Előbb az NBC mutatta be a Gyilkos utcákat, majd a Cornert már az az HBO, ami azóta is a hátteret adja Simon kritikusok által messzemenőkig elismert, de a slágersorozatokhoz képest alacsony nézettségű munkáihoz.

Már ezekben a korai ügyekben is feltűntek azok az írótársak, akik azóta is vissza-visszatérnek Simon mellé. Ilyen Ed Burns, a Corner szerzőtársa, a vietnami háborút megjárt veterán, aki a leszerelés után a baltimore-i rendőrségnél helyezkedett el, később pedig általános iskolai tanár lett; az akkoriban drámaíróként, ma már sokkal inkább tévés szakemberként ismert Eric Overmeyer; vagy David Mills, aki azokban az években a Washington Postnak és a Washington Times-nak csinált interjúkat, többek között egy olyat is, amibe a Public Enemy is beleremegett.

A 2003-ban indult Drótban aztán a fentiek mellé csatlakozott a krimiolvasók számára itthon sem ismeretlen George Pelecanos, aki később szintén a házi istálló tagja lett, de rajta kívül a magyar piacon szintén több kötettel jelen lévő Dennis Lehane és az a Richard Price is jegyez néhány epizódot, akinek - és ez a kedvenc részletem - Nepperek (Clockers) című könyvét 1992-ben vitte filmvászonra Spike Lee.

Az írószobába rajtuk kívül helyi, azaz baltimore-i tagok is beültek, például Simon egykori újságíró kollégái, de a színészek között is nagyon sok helyi származású szereplő volt, és az öt évad során felvonultatott karakterek többsége is valós háttérrel rendelkezett (egyik leghíresebb karaktere, a rettegett meleg bérgyilkos, Omar Little is ilyen).

A Drótot a hitelessége mellett a karakterábrázolás minden félre kiterjedő finomsága és minősége is kiemelte a korabeli bűnűgyi drámák közül, de a zsánerben akkoriban még az is szokatlan volt, hogy a sorozatnak nem epizodikus a felépítése (azaz egy rész, egy sztori), hanem számos átívelő szállal dolgozott.

Az egyén és az intézmények viszonya valamilyen formában Simon összes sorozatában megjelenik, de talán itt a legszebb módon. Évadról évadra változik az a hatalom, amivel a hétköznapi ember kénytelen szembesülni, de ezek már nem istenek, ahogy az ókori drámákban, hanem a rendőrség, a drogkereskedelem, a kikötői munkások szakszervezete, a városi/állami döntéshozatal, az oktatási rendszer vagy a média; és úgy általában a kapitalizmus gépezete.

A Drót után nem egy újabb sokévados történet, hanem valami teljesen más, egy hétrészes minisorozat, a Gyilkos megszállás (Generation Kill) következett, 2008-ban. Ennek alapja az az azonos című könyv, amit a Rolling Stone újságírója, Evan Wright írt, aki a 2003-as iraki invázó első időszakában heteket töltött a felderítő tengerészgyalogosok között (a sorozat pedig konkrétan az invázió első 40 napjáról szól).

Az eredetileg egy háromrészes cikk formájában megjelent sztori részletes és őszinte krónikája a háborús horrornak, és ezt a hitelességet még a hadsereg is elismerte - a történet publikálása még tengerészgyalogosok elbocsátásához és lefokozásához is vezetett.

A precíz ábrázolás nyilván megmaradt a sorozatváltozatban is (amit Simon Ed Burnsszel jegyzett), olyannyira, hogy az sokak szerint a katonai szleng túlzott használata miatt nem tudott tömegekhez eljutni, de ennél azért sokkal fontosabb, hogy a tengerészgyalogosok összetett egyének, nem egyszerű, idomítható fiatal srácok. Nem hősök, ahogy otthon látják őket, de nem is gonosztevők, ahogy Irakban gondolják.

A 2010-ben bemutatott, Eric Overmeyerrel közösen írt Treme szintén megtörtént eseményekre épül, a cselekménye három hónappal a 2005-ös Katrina-hurrikán pusztítása után kezdődik. Közvetlen helyszíne a címbeli Treme, ami nem a turisták által kedvelt francia negyed, hanem az “igazi” New Orleans, ahol megszületett a jazz.

Szereplői között vannak ügyvédek, rendőrök, szociális munkások, de a négy évadot leginkább azok népesítik be, akik a legrosszabbul jártak: a vendéglátásból, a turizmusból élők. Köztük több az éttermi karakter, a zömük viszont zenész, belőlük látunk és hallunk a legtöbbet, ami New Orleans miatt adja magát, de Simon eleve úgy mutatta be az HBO-nak a forgatókönyvet, hogy minden jelenethez odaírta, hogy melyik zenével együtt hallgatva kell olvasni.

A csomó valódi New Orleans-i zenész részvételével zajló epizódokban fellépésekről fellépésekre járunk, temetői szertartások után ünnepi felvonulásokon bolyongunk, de igazi, átívelő cselekménnyel nem találkozunk. Vannak ugyan kézzel fogható történetszálak, de ezek nem megoldódnak, hanem inkább feloldódnak a nagy kavalkádban. A szereplők életébe itt is beszivárognak az átláthatatlan politikai machinációk és nagyvállalati érdekek, de a Dróttal ellentétben, ahol egy sokkal nagyobb méretű társadalmi tabló is kibontakozik, itt sokkal szorosabban maradunk az egyének szintjén.

A 2015-ös Mutassatok egy hőst (Show Me a Hero) is egy nem annyira a távoli mútban megtörtént eseményt mutat be, egy kis közösség olyan problémáját, ami a nagy többség közvéleményét és hangulatát is befolyásolja.

A történet a New York állambeli Yonkers-be vezet, 1987-be, amikor egy deszegrációs bírósági döntés értelmében 200 olyan új lakást kell építeni, aminek a bérleti díját az alacsonyabb bérből élők is fizetni tudják. Az önkormányzat bajban van, mert ha nem tesznek eleget a döntésnek, akkor büntetést kell fizetniük és könnyen csődbe mehet a város, ha viszont elfogadják, lemondanak a szavazataik nagy részéről. Ebben a helyzetben ismerjük meg a város lakóit, a fehéreket és a feketéket, a szegényeket és a gazdagokat, a kitörni vágyókat és az alkalmazkodásba belenyugvókat, és persze a politikusokat, az idealistákat és az opportunistákat.

Simon ilyen kulisszák között is kiegyensúlyozott marad, pontos és tüzetes, nem ítélkezik, hanem megfigyel és megérteni próbál. Mindeközben nem játszik rá direkt, de egyértelmű, hogy a sorozatban megfestett társadalmi jelenségek (korrupció, lakhatási válság, rasszizmus) ma is ugyanolyan érvényesek és fenyegetők.

A Mutassatok egy hőst Lisa Belkin 1999-ben megjelent azonos című könyvére épül, a sorozat írásán Simon pedig azzal a William F. Zorzival dolgozott, akivel még a Baltimore Sunnal voltak kollégák. Zorzi a a harmadik évadtól kezdve a Drót írásában is részt vett, és George Pelecanos elmondása szerint mindig ő volt az, akivel Simon újraírta a politikai vonatkozású forgatókönyv-részleteket.

A tavaly véget ért Fülledt utcák (The Deuce) különleges pont a Simon-életműben, hiszen nem megírt dolgokra, hanem szóbeli közlésre támaszkodik. Simon és Pelecanos ugyanis még a Treme forgatás közben találkozott egy egykori New York-i kidobóval, aki elképesztő sztorikat mesélt a hetvenes évekbeli Manhattanről, egészen pontosan a 42. utca környékéről, a Deuce-ról. A korabeli Manhattan a Times Square-rel együtt nem az volt, amit ma ismerünk, nem turisztikai látványosságot, hanem veszélyes állapotokat, prostitúciót és droghasználatot jelentett.

A sorozat a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig mutatja be a környéket. Csúcsra jár a pornóipar és a kurvázás, hasítanak a kétes erkölcsű bárok és masszázsszalonok. Ebben a környezetben keresik a boldogulást a szereplők, de ha meg is találják, nem tart sokáig. Azért sem, mert minden csak káros kompromisszumok árán lehetséges, és mert jön Ronald Reagan, jönnek az ingatlanos és pénzemberek, jön az AIDS és jönnek a megváltozott erkölcsök.

A Fülledt utcák az a sorozat, amiben James Franco egy ikerpárt alakít, Maggie Gyllenhaal karaktere pedig előbb kurva, aztán pornószínész, végül pedig feminista rendező. De itt is, ahogy a Tremében is, a környezet, a város is szinte önálló szereplőként jelenik meg.

És akkor végre eljutunk a jelenbe, amikor az Összeesküvés Amerika ellennel pályafutása során első alkalommal egy fikciós irodalmi alkotást adaptált Simon. Persze Roth regénye úgy fikció, hogy alternatív történelem, sok valódi névvel és eseménnye, ráadásul számos vonatkozásában a jelen Amerikájára is rezonál.

A gyűlölet Amerika igazi ellensége - Könyves magazin

Nem az Összeesküvés Amerika ellen az egyetlen regény, amit Donald Trump elnökké választása után azzal a felkiáltással kezdtek sokan olvasni, hogy megjósolta a jövőt. Ilyen az 1984 George Orwelltől, Az ember a Fellegvárban Philip K. Dicktől vagy az Ez nálunk lehetetlen Sinclair Lewistól is.

A történet szerint a 1940-ben nem Rooseveltet, hanem az ünnepelt pilótát, Charles Lindberghet választják amerikai elnöknek, és ő ahelyett, hogy beszállna a háborúba, inkább semleges viszonyra törekszik a náci Németországgal. Az országban felerősödik az antiszemitizmus és egyre többen értenek egyet Lindbergh jelmondatával, ami szerint Amerika az első. Az elnök elindít egy olyan programot is, amelyben zsidó fiatalok ismerhetik meg a rurális Amerikát, és ezzel a legelemibb szinten, a család szintjén is megindul a zsidó közösségek felbomlása.

Ahogy a többi Simon-sorozat, az Összeesküvés is részletes, realista és érzékeny, egy kis közösség nagy problémáját vizsgálja, egyértelmű erkölcsök mentén. Lehet, tényleg csak ez kell hozzá, hogy valaki a jelenkor egyik legnagyobb krónikása legyen?

Kapcsolódó cikkek
...
Promóció

A 70 éves Móra ezekkel a könyvekkel készült a virtuális könyvfesztiválra

Hetvenéves idén a Móra Kiadó, amely rengeteg kiadvánnyal és programmal készült az évfordulóra és a könyvfesztiválra, a járvány és a karantén miatt viszont újra kellett tervezniük mindent. Az olvasók viszont így sem maradnak könyvek nélkül, a kiadó most pedig elárulja, mire számíthatunk.

...
Kritika

A gyűlölet Amerika igazi ellensége

Mi történt volna, ha a negyvenes években egy náciszimpatizáns celebritást választanak Amerika elnökének? Philip Roth még a 2000-es évek elején elképzelte, az HBO pedig minisorozatot forgatott belőle. Az Összeesküvés Amerika ellen a hét könyve.

...
Nagy

Zadie Smith: Philip Roth a medencében sem volt másmilyen, mint az íróasztalánál

Hírek
...
Hírek

Tóth Kinga elnyerte a Pompidou Központ irodalmi díját

...
Hírek

Hamarosan szabadon kalandozhatunk Harry Potter varázsvilágában - itt a Hogwarts Legacy videojáték előzetese

...
Hírek

Sofi Oksanen, Jonas Jonasson, Bereményi Géza és Háy János is részt vesz az őszi Margón

...
Hírek

100 kedvenc filmjéhez képzelt el vintage könyvborítót egy tervező

...
Hírek

Milan Kundera kapja idén a Franz Kafka-díjat

...
Hírek

Tompa Andrea és Reisz Gábor keresi ma este az ÉN határait a Hadikban

...
Hírek

Elhunyt a Forrest Gump írója, Winston Groom

...
Hírek

Rubik Ernőt az emberek és a kocka kapcsolata izgatja

...
Hírek

A Nobel-díjas Kertész Imrétől búcsúzik a Magvető

Egy kiállítás képe
...
Egy kiállítás képe

Selyem Zsuzsa: Ne fázz! [Egy kiállítás képe]

...
Egy kiállítás képe

Finy Petra: Szerintem [Egy kiállítás képe]

...
Egy kiállítás képe

Tóth Krisztina: Taki [Egy kiállítás képe]

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Ezeket a gyerekkönyveket keresd a Könyvhéten!

Minden szempontból rendkívülinek mondható az idei Könyvhét, hiszen a pandémia miatt őszre csúsztatott rendezvény legtöbb programját végül online tartják. Új könyvek szerencsére lesznek, ezúttal pedig a gyerekkönyvek közül válogattunk.

...
Gyerekirodalom

Berg Judit és Varró Dániel - Lételemük a mese

A  kortárs magyar gyerekirodalom két meghatározó alakja Berg Judit és Varró Dániel, akik az elmúlt években tovább építették és bővítették azokat a meseuniverzumokat, amelyeket nemcsak a gyerekek fedeznek fel örömmel, hanem a felnőttek is szívesen bolyonganak bennük. Páros interjúnkban generációs hatásokról, olvasói szokásokról és sorozatokról beszélgettünk velük.

...
Gyerekirodalom

10 oka is van annak, amiért Boleyn Anna menőbb, mint a köldökvillantós lányok

Meddig tart az óvó szeretet és hol kezdődik az érzelmi kisajátítás? Mucha Dorka új ifjúsági regényében ennek jár utána.