Harmadik alkalommal kapja meg valaki a Margó-díjat, mi pedig immár hagyományosnak mondható interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Szöllősi Mátyás, Szerényi Szabolcs, Szirmay Ágnes, Gyurkovics Tamás, Storno Milán, Szabó Borbála és Gulyás Péter után Pető Péter mesél egy mindent eldöntő sztorizós estéről, a posztkönyvnyomtatási traumáról és egy magára ismerő játékvezetőről. A legjobb első prózakötetnek járó elismerést, és a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár zárónapján, október 22-én adják át a Teslában. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatói a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
A tudatlanság elviselésének tanulása. A szöveg olyan radikális változásokon ment át, annyiszor kellett újraírni, hogy természetessé vált a szenvedés, a vereség. És ez fontos tudás: hogy nem vagyok olyan szerencsés, akinek kihullik a kezéből a tökéletes mondat, fejezet. Nehéz volt elfogadni, hogy olykor nincs azonnali tudásom a megfelelő szerkezet megválasztásához, a mondatok fűzéséhez, a stílus eltalálásához, de amikor megértettem, hogy a szenvedés az utam, akkor könnyebb lett járni rajta. Úgy már könnyebb elviselni az írás különös magányát is.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Erre pontosan emlékszem: a Mika Tivadar Mulató kertjében három barátomnak sztorizgattam a játékvezetésről, nevetgéltünk, mígnem azzal álltak elő, hogy írjak ebből egy regényt. Megpróbáltam.
Fotó: Valuska Gábor
Mit vártál az első könyvedtől?
Azt tudom, hogy mi az, amit nem: posztkönyvnyomtatási traumát. Soha olyan bizonytalanságot nem éreztem, mint a szöveg kinyomtatása után. Kétségeim voltak már arról is, hogy egyáltalán magyar nyelven írtam-e, azt a kérdést meg fel se mertem tenni, hogy létezik-e olyan magyar ember, aki önszántából el is olvassa. Megrendítő tapasztalás volt, hogy a könyv ilyen szakrális helyet követelhet magának az ember elméjében.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
A hangos válaszom az: semmit, mert amikor végeztem vele, akkor ezt a szöveget tartottam késznek, azaz minden más már akut plasztikai műtét lenne, márpedig ebben a műfajban nem annyira létezik a sürgősségi beavatkozás. A halk válaszom az: azt hiszem, a főhős túldumált hasonlatai közül a kötet első feléből eltűnne néhány.
A focival rohad az országunk is
A miniszterelnök elképzeléseinek megfelelően focinemzet vagyunk, ami örömét, szomorúságát kizárólag a focisikerekben tudja mérni, minden sarkon stadionok épülnek, a futsalos külügyminiszter kizárólag focimezt tud ajándékozni külföldi politikustársainak. Talán ezért nem túlzás azt állítani, hogy Pető Péter első regénye, a egy futballbíró tapasztalatait az előtérbe helyezve Magyarország elmúlt évtizedeinek történetét meséli el, nagyszerűen.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
A kész változatot valószínűleg a nyomdásznak, mert - prózai túlzással - még akkor is nyúltam a szöveghez, miután Mészáros Sándor, a szerkesztőm utoljára látta. Véleményre pedig sokra: nagyon sokan, nagyon sokat segítettek, nagyon sokat módosult a szöveg a javaslatok hatására.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Egy korábbi játékvezető kolléga lelkesen újságolta, hogy ő magára ismert az egyik karakterben. Mondtam neki, lebukott, hogy nem olvasta még végig a könyvet. Sajnos épp olyan hasonmást talált magának, aki tragikus körülmények között fiatalon meghal.
Pető Péter: Leshatár
Kalligram, 2017, 256 oldal, 2990 HUF
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Erre nem tudok válaszolni, nyilván a Kincskereső kisködmön - Tüskevár vonalon mozogtam, de annak fizetek egy sört, aki be meri kamuzni a Harmonia caelestist.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Biztosan harminc fölött voltam, mert a Leshatár első verziója lehetett az, mivel azelőtt semmilyen formában nem kísérleteztem irodalommal, nem mertem még így szöveget írni.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Gyurkovics Tamás Mengele bőröndje című kötete. Korábban ugyanis eszembe sem jutott, hogy kinek, hányadik kötetét olvasom, ezért most utólag konstruálnék egy történetet hozzá. Tamás könyvét viszont már úgy olvastam, hogy tudtam, mit jelent először könyvet írni, szöveget alkotni. És ennek a tudásnak a birtokában egészen biztosan mondhatom, hogy ez lenyűgöző munka.
Olvass bele a könyvbe:
Leshatár_részlet by konyvesblog on Scribd
