Harmadik alkalommal kapja meg valaki a Margó-díjat, mi pedig immár hagyományosnak mondható interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Szöllősi Mátyás és Szerényi Szabolcs után Szirmay Ágnes mesél a prózai szikráról, az írás közbeni flow-élményről és az anyai célprémiumról. A legjobb első prózakötetnek járó elismerést, és a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár zárónapján, október 22-én adják át a Teslában. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatói a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Akárhogy is szeretném kikerülni, sajnos nem tehetem meg, hogy ne valljam be: ez a könyv ugyan valóban egy első prózakötet, de úgy indulhat max a Margó-díjért, mint Babe a juhászkutyaversenyen. Ez a könyv ugyanis nem szépirodalmi mércével készült, és egy pillanatig sem hízeleg magának azzal, hogy az alkotófolyamat, ami elvezetett a megszületéséig, egy valódi, művészi alkotófolyamat lett volna. Egy olyan munka volt, amit magamnak találtam ki, és nem pénzért csináltam, hanem valami számomra sem egészen felismert valamiért, és írás közben átélhettem azt a flow-élményt, amiről már annyit hallottam harangozni. A legfontosabb tapasztalatom is ez: hogy ezért az élményért érdemes belekezdeni a dolgokba.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Viszonylag prózai szikra volt. Jókor voltam jó helyen: Péczely Dóra, a Tilos az Á kiadó főszerkesztője a saját lányom ifjúsági regényének (Kemény Zsófi: Én még sosem, 2014.) egyik bemutatóján megkérdezte, hogy nincs-e kedvem egy ifjúsági regényt írni. Másnap írtam neki, hogy üljünk le, és beszéljük meg. Az alapötlet tehát tulajdonképpen maga a műfaj volt, és az a döntés, hogy azt a világot fogom megírni, amiben élek: a Barátok közt-ben dolgozom immár tizenkilenc éve. Onnantól csak kikevertem a műfajkoktélt: karakterek, sztori, szerkezet, kisszínesek.
Fotó: Szöllősi Mátyás
Mit vártál az első könyvedtől?
Hogy írónak érezzem magam tőle. Meg hogy bebizonyítsam magamnak, hogy tudok mást is írni, nem csak szappanoperát.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Eggyel több jelenetet adnék a Boros Pál-Terike-szálnak, mert egy kicsit hiányos maradt. És jobban odafigyelnék, hogy ne essen szét a könyvbeli forgatási jelenetek fejléce.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Elég ciki képet fest rólam, hogy ötvenévesen ennyire függök a külső véleményektől, de az írós napjaim úgy néztek ki, hogy miután kitettem az utolsó pontot, azonnal szétküldtem az aznapi részeket az anyukámnak és a kisebbik lányomnak, Zsófinak. Majd odaálltam a gyerekszoba ajtaja elé, és hallgatóztam, hogy Zsófi nevet-e és sír-e, ahol kell. Aztán átmentem az anyukámhoz (aki a szomszéd házban lakik), és felvettem tőle az oldalanként nekem járó ezerforintos célprémiumot, amit ő minden este szépen a kezembe nyomott. Nélkülük biztos nem tudtam volna rávenni magam ennyi összefüggő szöveg kitermelésére. A egész könyvet pedig először a férjemnek, Kemény Istvánnak és a nagyobbik lányomnak, Lilinek mutattam meg, és nagy eredménynek tekintem, hogy mindketten végig tudták olvasni.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Mikor a molyon azt írta valaki a könyvről, hogy látszik rajta, hogy a szerzőnek gőze nincs róla, hogy milyen egy szappanopera-forgatás. Na akkor egy Kafka-novellában éreztem magam. Lehet, hogy tényleg nincs?
Szirmay Ágnes: Szerelemre castingolva - Szappanopera 1.
Tilos az Á Könyvek, 2016, 333 oldal, 2990 HUF
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Nem regény volt, hanem a János vitéz, elsős koromban egy őszi bárányhimlőjárvány idején. És csodálatos emlék, ahogy fekszem betakarva, mellettem egy pohár Olympos-narancslé, már érzem a betegnek járó grillcsirke illatát, és közben mégis valahol egészen máshol járok, és főleg valaki egészen más vagyok.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Ez egyelőre nem történt meg, de bízom benne, hogy előbb-utóbb eljön majd az a pillanat is.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Ha őszintén válaszolok, akkor nem mondhatok mást, mint ami tényleg: az Én még sosem. A saját tizenkilenc éves lányom első regénye, aminél szebbet és jobbat életemben nem olvastam. És nincs könyv, amin többet bőgtem volna. De valószínűleg ezt én nem láthatom másképp, ez az anyasággal kódolva van. Ha az Én még sosemet (és Az ellenség művészetét) kivesszük a listából, akkor Ulickaja Szonyecskája, mert azon kívül, hogy csodálatos könyv, az író 52. életévében jelent meg. Legalább tíz éve ez lebeg a szemem előtt, amikor a saját írói ambícióimra gondolok: hogy még nincs késő.
Olvass bele a könyvbe:
Szerelemre castingolva_reszlet by konyvesblog on Scribd
