Tíz szerző tíz első prózakötete verseng az idei Margó-díjért, mi pedig sorra be is mutatjuk őket. Sára Júlia, Totth Benedek, Bíró Zsófia, Babiczky Tibor, Mán-Várhegyi Réka, Kollár-Klemencz László, Láng Orsolya, Papp-Zakor Ilka és Sirbik Attila után Péntek Orsolya mesél festészetről, műfajok közti átjárásról és könnyekről.Az október 10-én első alkalommal kiosztandó díj nyertesének első könyve a Főváros 500 ezer forintos összdíja mellett kereskedelmi és médiatámogatást kap a karácsonyi időszakban a Bookline online és offline felületein, próbafordítást készít belőle a Balassi Intézet, illetve az Aegon-díj győztese mentorként segíti a szerzőt.
Ha egy regény az év könyveit összegyűjtő listák megjelenésének környékén, esetleg után jelenik meg, akkor nem könnyű magára irányítania a figyelmet. Péntek Orsolya első könyvének nem voltak ilyen gondjai. Az Andalúz lányai ugyanis debütáló kötetnek egészen váratlan és kiemelkedő. Péntek érzésekből és érzetekből építi fel benne egy fiatal nő, Szterke, és a nő szűrőjén keresztül ikertestvére, Dork életét. Történetet ne várjon senki, itt kérem élet van, néha egészen nagybetűs. Mielőtt magára vállalná az irányítást, Szterke sokáig hagyja magát sodorni általa, identitásai (a nő, a testvér, a művész, a horvát, az olasz, a magyar) hagymahéjként simulnak egymásra, a tükörből pedig nagyanyái mozdulatai köszönnek vissza. A végeredény egy lírai és nagyon határozott hangon szóló, elképesztően érzékletes regény lett, aminek talán még a helyenkénti túlírtságot és túldíszítettséget is hajlandó megbocsájtani az ember. Péntek személyében egy saját útját járó, egyedi hangon szóló szerzőt köszönthetünk, aki már az első könyvével feladta magának a leckét. Az Andalúz lányai ugyanis egy tervezett trilógia első darabja. A következő részhez felkészül: Dork és a szőke racionalitás.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Máig inkább képzőművésznek és nem írónak érzem magam, ezért inkább úgy mondanám, hogy a legfontosabb kérdés és egyben tapasztalat is számomra az, hogy miként lehet a műfajok közt mozogni. Egész másfajta látást és láttatást jelent ugyanis a festői és az írói létmód. A legfontosabb tapasztalatom az, hogy a kettő konvertálható és a festő képes segíteni az írót, nem is kevéssé.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
A fájdalom, amit megfesteni már nem lehetett. Vagy inkább úgy mondanám, a dolgok, amelyeket megfesteni nem lehetett ebben a formában, csak megírni.
Mit vártál az első könyvedtől?
Nem vártam semmit, azt hiszem, addig van dolgom képpel és szöveggel is, amíg megcsinálom. Onnantól éli a maga életét. Ha szeretik, az jó, ha nem szeretik, az is jó – alázattal próbálom megírni a lehető legjobban, az alkotói folyamaton sem a későbbi siker, sem a későbbi sikertelenség ígérete nem változtat. Amíg ki nem adom a kezemből, az egyetlen lehetséges mércének akarok megfelelni: úgy igyekszem írni, ahogy az ikonfestő dolgozik. Ennyi az elvárásom magammal szemben. Ha kész, onnantól nincs semmilyen elvárásom.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Semmit nem változtatnék rajta. A kritikusok egy részétől megkaptam, hogy túlírt, a másik részétől, hogy annyira enigmatikus, hogy már-már érthetetlen. Egyesek azt mondták, túlérzékeny, mások, hogy brutális. Egyesek, hogy nehezen olvasható, mások, hogy nem tudták letenni. Ebből arra következtetek, hogy elérte a célját: mindenkire másként hat és annyi arca van, ahány olvasója. Vagy úgy is mondhatnám, annyi történet létezik ebben, ahány olvasó van. Épp ezt szerettem volna.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Zeke Gyula író és kávéháztörténész és Jánossy Lajos író próbálták meg elhitetni velem éveken át, hogy regényt kellene írnom. Ők nagyon kitartóan kérdezősködtek, hogy írok-e, bíztak bennem, én pedig éveken át nagyon kitartóan dobáltam ki a megírt fejezeteket, több százezer karaktert. Az első szakmai olvasó Zeke Gyula volt, akinek nagyon sokat köszönhetek.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Az, hogy valaki azt írta, végigsírta a könyvet. Megrázott, hogy fájdalmat okoztam.
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai
Kalligram, 2014, 308 oldal, 3000 HUF
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című kötete. Úgy hat- vagy hétéves lehettem, amikor a nagyapám már nem bírt velem, és a kezembe nyomta, hogy inkább olvassak. Nekem eszem ágában sem volt olvasni. De aztán elhittem neki, hogy ez jó, és végigröhögtem. Onnantól olvastam. Mégsem ez a legemlékezetesebb olvasmányélményem, hanem Kastner Május 35 című könyve, ami nem sokkal ezután került a kezembe. Megfogadtam, hogy évente elolvasom. Nagyjából betartom. Kell ahhoz, hogy az ember még véletlenül se legyen jó állampolgár.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveged, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Kilencévesen. Egy borzasztó rossz vers volt. El is határoztam: maradok annál, hogy festőművész leszek.
Olvass bele a regénybe:
