Októberben a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatkozott be a francia Panodyssey projekt, melynek célkitűzése egy olyan platform létrehozása, melyen a szerzőknek lehetőségük van saját írásaik közvetlen megosztására, egymás közötti kollaborációra, közösségek kialakítására és egyéni tartalmaik monetizálására is (részletesebben a kezdeményezésről itt írtunk). A projekthez kapcsolódva tegnap rendezték meg a Panodyssey Café nemzetközi rendezvénysorozat első alkalmát a Tompa17-ben. Az est témája a dunai irodalom volt, az angol nyelven zajló beszélgetésen Karádi Éva és Závada Péter vett részt, az eseményt Ruff Orsolya moderálta.
„Hogy mi a Duna, azt én mondom meg” – hangzott el a beszélgetés elején az idézet Esterházy Péter, a Hahn-Hahn grófnő pillantása című könyvéből. Ruff Orsolya elsőként azt kérdezte a résztvevőktől, hogy ők hogyan viszonyulnak a Duna-képhez, milyen személyes vagy irodalmi élményeik vannak a Dunáról. Több vers, regényrészlet is felmerült, amelyben megjelenik a folyó, például József Attila A Dunánál című verse („Mintha szivemből folyt volna tova, / zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.”). Karádi Éva Ady Endre Magyar jakobinus dala című versét említette („Dunának, Oltnak egy a hangja”), és hangsúlyozta,
a Duna nem csak a mienk, nagyon európai folyó, amely összeköti a Nyugatot a Kelettel, és bizonyos értelemben az Északot is a Déllel.
Arra a kérdésre, hogy vajon a Dunának van-e különleges szerepe a magyar irodalomban, Závada Péter azt felelte, minden bizonnyal van, több példát is mondott, említette Nádas Péter legutóbbi regényét, amelyben egy lenyűgöző Duna-jelenet van, Térey Jánostól az Árvízi stanzákat, de eszébe jutott Jókai Az arany embere és Jules Verne A dunai hajósa is.
Milyen lehetőségei vannak a szerzőknek publikálásra és bevételi forrásokra a hagyományos könyvkiadás-folyóiratpublikáció tengelyen túl? Koldulás-e ha a szerző az olvasói hozzájárulásra épít? Létre lehet-e új közösségi médiaplatformot hozni úgy, hogy az kiegészítse és ne felülírja a bevett kiadói rendszert? Mit tehet a szerző, hogy megőrizze függetlenségét, ne adja el magát és meg is éljen abból, hogy szövegeket ír? Ezekre a kérdésekre adható válasz a francia Panodyssey projekt, amelynek magyarországi bevezető rendezvényén jártunk a Magón és ahol parázs vita alakult ki a fenti kérdésekben is. Beszámolónk.
Fotó: Kováts Zsófia
Tovább olvasokKarádi Éva ezt követően arról beszélt, hogy amikor a dunai irodalomról van szó, gondolhatunk azokra a művekre, amelyekben tematikusan megjelenik a folyó, de magára a dunai régió irodalmára is. Szerinte a hasonlóságokat akkor tudjuk észrevenni, ha születnek fordítások, a feladatunk az, hogy párbeszédbe hozzuk egymással a szövegeinket. Több olyan projektet, antológiát is megemlített, amely az elmúlt években ezt a célt igyekezett szem előtt tartani. Beszélt a Lettre Internationalról, a Bábel webantológiáról, a Dunafesztről, a V4 országok irodalmát bemutató Visegrad Magic Cube-ról és számos olyan kezdeményezésről, amelynek a célja az volt, hogy a térség irodalmát lefordítsák és elérhetővé tegyék. Závada Péter ehhez csatlakozva a Versopolist említette, valamint a PesTextet.
A résztvevők megegyeztek abban, hogy
bár kis ország vagyunk és kis nyelv, a dunai régió sok lehetőséget tartogat.
Szóba került, hogy a Duna összeköt városokat, de emellett a folyó egy metafora is az időre, valamint szimbóluma az ember és természet kapcsolatának. Felmerült a kérdés, hogy a dunai irodalom vajon azoknak is érdekes lehet-e, akik nem itt élnek, nem ismerik a folyót. Karádi Éva erre azt válaszolta, hogy az irodalom arról szól, hogy empátiát generáljon és segítsen elképzelni más dolgokat, mint amiket mi magunk tapasztalunk. Példaként említette Esther Kinsky könyvét a Temzéről, amelyben felfedezhetünk hasonlóságokat. Závada Péter pedig egy brazil írót emlegetett, aki könyvet írt Budapestről (Chico Buarque: Budapest).
A 2022-es Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron mutatkozik be a Panodyssey projekt: ennek fő célkitűzése egy olyan nemzetközi közösségi oldal létrehozása, amelyen a felhasználóknak lehetőségük van saját írásaik közvetlen megosztására és akár monetizálására is - azaz az írók pénzt kereshetnek vele.
Tovább olvasokA Duna-menti országok irodalmával kapcsolatban Karádi Éva azt mondta, Ausztriából a legfontosabb szövegeket általában le szokták fordítani, Szlovákiával pedig az utóbbi időben szoros a kapcsolat. Szerinte azt sem szabad elfelejteni, hogy
a magyar határokon túl is élnek magyarok, és az ott élő emberek nagyon fontos hidakat képeznek,
segítenek a fordításban, erős a recepció is, példaként a BÁZIS Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület munkáját említette. Szó esett arról is, hogy a dunai régió abban is segíthet, hogy a magyar könyvek eljussanak a nemzetközi könyvpiacra, mert Ausztria és Németország figyel a magyar irodalomra, és ami németül megjelenik, azt általában később más nyelvekre is lefordítják.
Az esemény végén a színházak helyzetéről is szó volt, és arról, hogy mennyire tudnak részt venni a hazai társulatok a nemzetközi körforgásban. Závada Péter említett olyan alkotókat, akiknek van kapcsolata a külföldi közösséggel (Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Schilling Árpád, Polgár Csaba), ugyanakkor hozzátette, hogy ők már jellemzően nem Magyarországon élnek. A támogatási rendszer pedig jelenleg itthon nagyon problematikus, kevés a lehetőség, így nehéz bekerülni az európai vérkeringésbe.
Az est végül egy Esterházy-idézettel zárult: „A Duna az nem valami, nem a vize, nem a vízmolekulái, nem a veszedelmes mederviszonyok, a Duna az egész, a Duna a forma.” Karádi Éva pedig felolvasott egy részletet A folyó című antológiából, amely idén ősszel jelent meg a Kalligram kiadónál. A rendezvény teljes egészében visszanézhető itt:
