Imádjuk a krimit, ahol tét nélkül lehet borzongani és izgulni, de a valóság sajnos azt mutatja, hogy néha az élet a legnagyobb elkövető, az írónak pedig ilyenkor nincs is más dolga, minthogy egyszerűen papírra vesse a valós eseményeket. Ha ez így lenne, akkor persze tobzódnánk a jobbnál jobb true crime-könyvekben, de a tapasztalat azért azt mutatja, hogy igazán maradandót csak a legnagyobbak tudnak alkotni. Mi most öt olyan emlékezetes könyvet választottunk, amelyek alapját egy valóságos bűncselekmény adta.
Truman Capote: Hidegvérrel
Truman Capote: Hidegvérrel
Fordította: Szíjgyártó László, Európa Könyvkiadó, 2006, 438 oldal
A műfaj nagy klasszikusa Capote Hidegvérrel című dokuregénye, amely szenvtelen távolságtartással és tűhegyes pontossággal rekonstruálja a Clutter család meggyilkolásának körülményeit. 1959-ben a frissen szabadult Dick Hickock és Perry Smith betör egy kansasi család otthonába, mert – tévesen – azt hiszik, hogy a családfő nagy mennyiségű készpénzt tart otthon. Hickock és Smith végül a család mind a négy tagját (a házaspáron kívül 15 és 16 lányaikat) kegyetlenül megölte. A gyilkosokat hat hét múlva kapták el, 1965-ben kivégezték őket. Truman Capote már akkor a helyszínre utazott, amikor az elkövetők szökésben voltak, az útra pedig elkísérte gyerekkori barátja, Harper Lee. Kapcsolatuk akkor romlott meg végérvényesen, amikor Capote egészen egyszerűen kihagyta Lee-t azoknak a sorából, akiknek köszönetet mondott a Hidegvérrel megírása alatt nyújtott segítségükért. (Később Lee is megírta a saját Hidegvérrel-cikkét, erről ITT írtunk részletesen.) Capote a kutatást mindenesetre nagyon komolyan vette, állítólag 8 ezer oldalnyi jegyzetet készített, és miután elfogták a gyilkosokat, személyesen is interjút készített Hickockkal és Smith-szel. A regény műfajteremtő lett, ma is az egyik leghíresebb Capote-könyvként tartják számon, igaz, utóbb többen is azt állították, hogy hiába állította be Capote tényregényként a művét, a sztori érdekében valóság egyes elemeit azért meg-megváltoztatta.
Margaret Atwood: Alias Grace
Margaret Atwood: Alias Grace
Fordította: Csonka Ágnes, Jelenkor Kiadó, 2018, 767 oldal, 4499 HUF
Egy 1843-as bűncselekményt dolgoz fel Margaret Atwood regénye: Richmond Hill-i otthonában kegyetlenül megölték Thomas Kinneart és házvezetőnőjét, Nancy Montgomeryt, a gyilkossággal pedig a ház két alkalmazottját, James McDermottot és Grace Markst vádolták. A férfit kivégezték, a fiatal nőt viszont életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A büntetéséből harminc évet letöltött, majd szabadlábra helyezték. Marks megítélésében már akkor is nagyon megosztott volt a közvélemény: volt, aki szerint ártatlan volt a gyilkosságokban, mások szerint tevékeny részese („ünnepelt gyilkosnőként” is emlegették). Atwood nem dokumentarista művet írt, például a regény egyik főszereplője, a Grace Marks történetét kutató és szavait rögzítő pszichiáter, Simon Jordan alakja egy az egyben kitalált. Érdekesség, hogy Atwood leghíresebb regényalakjához, Fredéhez hasonlóan Grace is egy szolgálólány, igaz, ő a szó klasszikus értelmében az. Egy igazi megbízhatatlan narrátor, aki időről időre manipulálja a pszichiátert is, és lehetetlen eldönteni, vajon mennyire lehetett vétkes a bűncselekményekben – Atwood végig játszik az olvasóival, miközben a regény szövetébe mesterien illeszti a korabeli krónikák, feljegyzések szövegeit. A regény alapján Sarah Polley rendezett hatrészes sorozatot, amely a Netflixen futott.
Emma Cline: A lányok
Emma Cline: A lányok
Fordította: Tóth Attila, Libri Könyvkiadó, 2017, 346 oldal, 3499 HUF
A sorozatgyilkos Charles Mansonról rengeteg film és regény készült már (csak hogy a legújabbat említsük: Quentin Tarantino épp most forgatja a Once Upon a Time in Hollywood című filmjét ugyanebben a témában). Emma Cline könyvéről korábban ezt írtuk: „Gyorsan tisztázzunk valamit: A lányok nem egy dokuregény, hanem egy a valóságból erősen merítő fikció. Elsősorban nem a Tate-gyilkosságot ábrázolja, de ettől függetlenül egyes elemei egészen biztosan megfeleltethetők a valóságnak. Mindez nem von le az értékéből, sőt. Emma Cline a narrációhoz a kívülálló pozícióját választotta, ez a kívülálló pedig nem más, mint egy Evie nevű tizennégy éves lány, az ő visszaemlékezéseiből áll össze a könyvben Russellnek nevezett kommunavezető és csapata története.” A regény tehát Sharon Tate meggyilkolását dolgozza fel: a nyolchónapos terhes színésznő 1969 augusztusában éppen otthon tartózkodott másik három barátja társaságában, amikor a Manson-banda rajtuk ütött. (Férje, Roman Polanski nem volt a városban.) Mansonék mindannyiukat kegyetlenül lemészárolták, és megölték a 18 éves Steven Parentet is, aki épp akkor hagyta el kocsival a birtokot. Másnap Mansonék meggyilkolták Leno LaBiancát és a feleségét, a rendőrök pedig a nyomozás során feltárták, hogy kapcsolat lehet a két bűncselekmény között. A „család” életben lévő tagjai jelenleg is életfogytig tartó börtönbüntetésüket töltik; Susan Atkins 2009-ben, Charles Manson pedig tavaly novemberben halt meg a börtönben.
James Ellroy: Fekete Dália
James Ellroy: Fekete Dália
Fordította: Temesvári Marietta, Magyar Könyvklub, 2003, 424 oldal
1947-ben egy borzalmasan megcsonkított női holttestre bukkantak Los Angelesben: egy asszony éppen a hároméves kislányát sétáltatta, amikor egy elhagyatott telken felfigyelt a torzóra. Először áruházi próbababának hitte, a testet ugyanis kettévágták, a nő száját fültől fülig felvágták. Az áldozatot Elizabeth Shortnak hívták (később ragasztották rá a Fekete Dália nevet), halála pedig a mai napig rejtély, az elkövetőt soha nem sikerült elkapni. (Néhány éve az Index nagy cikket szentelt az ügynek, IDE érdemes kattintani.) Ellroy nem hagyta, hogy a valóság gúzsba kösse, az eredetileg 1987-ben megjelent neo-noirjában keveredik a tény és a fikció – nála például megoldódik a rejtély. A regényből 2006-ban Brian de Palma forgatott filmet. Az írónak amúgy nem ez az egyetlen könyve, amely valós bűnesetet dolgoz fel: Ellroy mindössze tízéves volt, amikor édesanyját, Genevát megölték – My Dark Places című regényében azt írta meg, hogyan próbálta kinyomozni a gyilkosság részleteit egy visszavonult detektív segítségével; tizenöt hónapnyi nyomozás után a bűncselekmény megoldatlan maradt, a potenciális elkövetők mindegyike már halott volt.
Rubin Szilárd: Aprószentek
Rubin Szilárd: Aprószentek
Magvető Könyvkiadó, 2012, 278 oldal
2012-ben posztumusz jelent meg az Aprószentek, a regény, amellyel maga Rubin Szilárd is rendkívül sokáig, mondhatni, élete végéig viaskodott. A kötet egy 1953-54 között végrehajtott gyilkosságsorozat nyomába ered: ezekben a hónapokban öt fiatal lánynak veszett nyoma Szigetszentmiklóson, a nyomozás során pedig időről időre felmerült Jancsó Piroska neve, de a rendőrök csak hónapokkal később tartóztatták le, miután egy megtámadott fiatal nő feljelentést tett ellene. „Jancsó Piroska több tanúvallomást tett, az egyikben még szerepeltek a szovjet katonák, akiknek bűntársa volt, de az utolsó vallomásból rejtélyes módon ez már hiányzik. Jancsó Piroskát kötél általi halálra ítélték, anyját, akire szintén terhelő vallomást tett, szintén halálra ítélték, de ezt később életfogytig tartó börtönre változtatták” – írtuk korábban a kötet kapcsán. Rubin a hatvanas években ismerte meg az esetet, beszélt Jancsó Piroska anyjával és gyerekével, valamint több áldozat családjával, a nyomozásban részt vevő rendőrökkel is találkozott, és könyve tulajdonképpen ezt a több évtizedes tényfeltáró nyomozást és alkotói munkát örökíti meg.
