Egy filmrendező memoárjából sokkal több izgalmas dolgot meg lehet tudni annál, mint hogyan készültek a kultfilmjei. Makk Károlyéból például kiderül, hogy milyen is volt valójában Darvas Iván vagy Psota Irén, mivel ütötte agyon az időt a mester, ha a forgatás végeztével útnak eresztette a színészeket és letette kezéből a forgatókönyvet, a kamerát. A legérdekesebbek azonban a Rákosi- és főként a Kádár-éra hatalmasságainak és művészeinek szembenállásáról, alkudozásairól szóló anekdoták. Hogyan lavíroztak az érvényesülni akaró filmesek a tűrt, tiltott és támogatott közti sávokban, amikor még nem (csak) pénzelosztó, hanem egypártszempont alapján működő intézmények mutatták fel a piros vagy zöld jelzést. Hogyan tudta elérni valaki, hogy nem kívánt filmje mégis elkészülhessen, és mik voltak azok az ötletek, amik a politikai döntéshozók könyörtelen intése nyomán örökre hamvába holtak.
Makk Károly: Szeretni kell – Egy élet filmkockái
Kossuth Kiadó, 2014, 500 oldal, 3392 HUF
Az idén kilencven éves Makk Károly az egyik utolsó dinoszaurusz. Liliomfi, Megszállottak, Macskajáték, Szerelem, Egymásra nézve – csak néhány filmtörténeti mérföldkő, ami kikerült a keze alól az elmúlt évszázadban. A kilencven év szép, kerek kor, ideje, hogy tulajdonosa számot vessen életével és emlékeit közkinccsé tegye. A rendező pedig nem spórol az energiával: vaskos, közel ötszáz oldalas memoárt írt, melynek lapjain szinte mindenki felbukkan, aki számított a politikai és a művészvilágban az ötvenes évektől napjainkig.
Makk Károlyról, az emberről egyébként viszonylag keveset tudunk meg. A rendező legbelső világát gondosan őrzi, vívódásai elől szemérmesen elzárja az olvasót, a könyv vége felé buknak csak fel az idősödő rendezőből a halálfélelem szaggatott hangjai. A külső történésekről viszont szívesen beszél, sőt locsog. Együtt ténfergünk vele Budapest lőporfüstös utcáin 1956-ban. Meglessük, amint egy autóban ülve a fiatal Törőcsik Marival flörtöl, elkísérjük Marina Vlady-val közös sétáira, végigizguljuk Déry Tiborral, majd később a filmstúdióval vívott, reménytelennek tűnő csatáit a Szerelem forgatókönyvéért és megfilmesítéséért (pedig ismerjük a hepiendet). Ellátogatunk a cannes-i fesztiválra, és az Oscar-díj átadóra. Kiderül, hogyan reagált a rendező első felesége, Krencsey Marianne a házasságkötő teremben, amikor megtudta, hogy választottjának harmadik neve Jenő. Bosszankodhatunk a filmekért felelős intézmények vezetőinek hozzá nem értésén, fafejűségén, beleláthatunk a kultúrpotentát Aczél Györggyel folytatott játszmákba.
És persze ott lehetünk az összes forgatási helyszínen. Újra láthatjuk a Megszállottak felvételén Szirtes Ádám és Pálos György legendás hempergését a homoktengerben (a visszaemlékezés szerint a jelenetet Makk és Illés György operatőr örömmámora alapján rögtönözték a színészek). Darvas Iván ugyanabban a cellában forgatta a Szerelem egyes jeleneteit, ahol 56-os szerepléséért a valóságban raboskodott: még börtönőrével is találkozik. Különlegesen szép szekvenciában bomlik ki Jadwiga Jankowska-Cieslak és Grazyna Szapolowska története (az Egymásra nézve két lengyel színésznője) a szerepfelépítés nehézségeitől a cannes-i legjobb női alakítás díjáig. Anthony Quinn is Makkot szemelte ki egy Tolsztoj-filmhez: nem a két lelkes idősödő úron múlt, hogy a projektötlet végül elbukott. Lady Diana pedig nemcsak Michael Jacksonért rajongott, hanem a forgatásokért is: kilátogatott a Magyar rekviem felvételének helyszínére, és miközben Cserhalmi György akasztását nézte, a megindultságtól elmorzsolt egy könnycseppet.
Makk a kamerát persze sokkal ügyesebben forgatja, mint az igazi íróeszközt. A kiadó szándékosan meghagyta a szöveg kócosságát, élőbeszéd-szerűségét, és a filmszerű dramaturgiai húzásokról sem mondott le. A szokatlan truvájok miatt a könyv sokszor nehezen olvasható: a lineáris szerkesztésmódot gyakran megtörik a flashbackek és flash-forwardok, Makknak mindig eszébe jut valami, ami jóval előbb vagy később történt, mint az aktuálisan tárgyalt film – két, időben egymástól távol eső szekvenciát összefűzhet egy város, egy szerelem, egy taxizás –, és ezt a szerkesztők habozás nélkül beleszövik a szövegbe. A könnyűnek szánt szökellések az időben előre-hátra néha működnek, néha viszont zavarják az olvasást.
A Szeretni kell – a slágeres címmel sem békültem ki teljesen – hosszú anekdotafüzér, olvasása közben magunk előtt látjuk a (szigorúan csak egy) pohár bort kortyolgató rendezőt, amint elmerül az emlékeiben, csapong, fecseg, nevetgél, filozofál, elérzékenyül, elharapja a mondat végét (élete intim pillanataihoz érve gyakran él a módszerrel). Ha elkeveredünk a szövegdzsungelben, pár napra tegyük vissza a polcra. Nemsokára újra lekívánkozik.
Kedvenc történet:
Makk és Örkény István látogatóba ment Vas Istvánhoz Szentendrére. Vas felesége, Szántó Piroska és Piroska lánytestvére egy kismacskával játszottak. Kórusban nyávogtak neki, méghozzá olyan hitelesen, hogy a cica mindig engedelmeskedett a hívó szónak. A rendező és az író elragadtatva bámulták a jelenetet. Néhány hónap múlva íródott a Macskajáték, évekkel később pedig elkészült a filmváltozat.
