Nyáry Krisztián: Curriculum Vitae

Nyáry Krisztián: Curriculum Vitae

Tízéves lett a Margó, amit a hétvégén egy zenés-irodalmi esztrádműsorral ünnepeltek a szervezők és a fesztivállátogatók. Nyáry Krisztián is a fellépők között volt, beszédében pedig kitért a margós kapcsolat kezdetére éppúgy, mint a vízilabda és az irodalom összefüggéseire, de kiderült az is, mit köszönhet a maláj legfőbb szultánnak. (Az esztrádon ugyancsak fellépő Totth Benedek beszédét ITT olvashatjátok.)

Fotó: Posztós János/Margó Irodalmi Fesztivál

Könyves Magazin | 2021. június 15. |

Nyáry Krisztián: Curriculum Vitae

2012-ben 40 éves voltam. Nem volt könyvem, semmi alapom nem volt rá, hogy írónak nevezzenek, arra pedig főleg nem, hogy én írónak nevezzem magam. Mégis meghívtak a Margó Fesztiválra. Nem volt logikus dolog, úgyhogy utólag megpróbálom felfejteni az odáig vezető ok-okozati láncot. 

1977-ben 5 éves voltam, és nagycsoportos. Anyám úgy gondolta, hogy remek helyem lenne a Rippl-Rónai utcai otthonunktól három sarokra lévő Bajza utcai általános iskolában. Ennek az iskolának két kunsztja volt: volt benne egy orosz tagozat és egy ének-zene tagozat. Utóbbi a Kodály-módszer egyik hazai módszertani központjának számított: nem véletlen, hogy anyám örült volna, ha ide járok. A bejutáshoz sajnos felvételizni kellett. Az énektanár kérésére teli torokból elénekeltem a Csipkefa bimbóját. Kertelés nélkül közölte a diagnózist: „a gyereknek erős, de kellemetlen hangja van”. Megeshetett a szíve anyámon, mert tüstént ajánlotta neki az orosz tagozatot.

Anyám elfogadta a fausti alkut.

Az eset hatására csalódtam a zenészekben és a szövegek felé fordultam.

1981-ben 9 éves voltam és orosz tagozatos általános iskolás. Elszántan igyekeztem minél kevesebbet tanulni oroszul, de kiderült, hogy elég könnyen memorizálok szövegeket. Így aztán én lettem a versmondó kisfiú, aki az ugyancsak a Bajza utcában található szovjet követség november 7-ei és április 4-ei ünnepségein kisdobos nyakkendőben az iskolai kórus után orosz verseket szaval. Az egyes versszakok jelentését nagyjából elmondták nekem, a szavakat korlátozottan értettem. Ezúttal egy, a nagy honvédő háborúból hazatérő szovjet katonáról volt szó a versben. A refrénjét, amely szerint hősünk esőben, szélben még mindig csak megy előre a nagybetűs Úton – пора в путь, пора в путь – olyan átéléssel mondtam, hogy egy sok kitüntetéses tadzsik bácsi sírva fakadt, majd a műsor végén magához ölelt és aranyfogas szájával megcsókolt. Az esetnek két következménye lett: hiteles alakításomért nyelvtudás nélkül is ötös lettem oroszból, valamint megértettem, hogy az irodalommal legjobb csendben foglalkozni. 

1987-ben 15 éves voltam és irodalmi-drámai tagozatos gimnazista Szentesen. Egy hosszabb intenzív kampánynak köszönhetően kerültem oda, amit otthon folytattam azért, hogy Budapesttől távol nyüzüge kamasz helyett egycsapásra életerős, független, felnőtt férfi legyek. Úgy terveztem, hogy irodalmi tudásomnak köszönhetően fogok hatást gyakorolni a nyilvánvalóan hasonló érdeklődésű lányokra. Mindjárt az első héten kiderült, hogy Szentesnek is két kunsztja van: a drámai tagozat és a vízipóló-válogatott.

Rá kellett döbbennem, hogy a tápláléklánc csúcsán nem az irodalomkedvelő 15 éves fiúk állnak.

A kötelező úszásórán például a vízipólósok megálltak medence partján lévő tusolók alatt, beszívták a levegőt, 45 percen át bent tartották, és unottan nézték a medencében úszó lányokat, akikre eredetileg nekem kellett volna kedvező benyomást tennem. A lányok opálos szemmel bámulták a vízpárába burkolt izmos testeket, és én levontam a tanulságot, hogy más pályán kell versenybe szállnom. Rájöttem, hogy olvasni nem elég, intenzíven fejleszteni kell a verbális készségeimet is. A táplálékláncban ugyan ettől sem jutottam jelentősen előre, de a pályaívem kirajzolódott. 

1993-ban 21 éves voltam, és magyar irodalom–művészettudomány szakos egyetemista Pécsett. Egy tanárom azt javasolta nekem és pár csoporttársamnak, hogy induljunk az irodalmi OTDK-n, mert ha jó helyezést érünk el, akkor ösztöndíjat kapunk. Ez elég vonzó ígéret volt. Egy csoporttársnőm némi hezitálás után kijelentette, hogy az egyik akkor igen divatos kortárs költőről fog írni, és ehhez interjút is készít majd a neves szerzővel. Tanárunk nyilvános dicséretben is részesítette ezért, kiemelve előttünk példás ügybuzgalmát. A mélyinterjú olyan jól sikerült, hogy csoporttársam átjelentkezett Pécsről az ELTÉ-re, a dolgozatot ugyan végül nem fejezte be, viszont a költőhöz költözött.

Eldöntöttem, hogy a magam részéről kizárólag régóta elhalt szerzőkkel fogok foglalkozni, azokkal biztos nem kell összeköltözni. 

1998-ban 26 éves voltam és tanársegéd a pécsi egyetem irodalomtörténeti tanszékén, valamint „fogalmazó 2” besorolású köztisztviselő a budapesti városházán. Utóbbi helyre úgy kerültem, hogy egykori egyetemi kollégám, egy szorgos filozófiatörténész lett ott a sajtófőnök, aki felhívta a figyelmemet rá, hogy nem tudok rövid mondatokat írni, csak hosszú tudományos körmondatokat. „A rövid mondat a lényeg” – mondta, és én rögtön szembe kívántam nézni ezzel a fájó hiányosságommal. Először ünnepi beszédet kellett írnom a maláj legfőbb szultán tiszteletére. Rövid mondatokban. A maláj legfőbb szultánnal később a Liszt Ferenc téren találkoztam. Előbb a Bajza utcai általános iskola gyermekkórusa énekelte neki a Csipkefa bimbóját, majd egy kamarás ezüst tálcán átnyújtotta neki az általam írt beszédet maláj fordításban, amit az uralkodó tüstént olvasgatni kezdett, mialatt az őt magyarul köszöntő főpolgármestert hallgatta. Őfelsége arcán fájdalmas mosolyt láttam felcsillani. Ez önmagában is összehasonlíthatatlanul intenzívebb visszajelzés volt, mint amit egyetemi kollégáimtól tudományos konferenciákon addig összesen kaptam. A hatást a rövid mondatoknak tulajdonítottam. 

2012-ben 40 éves voltam és kommunikációs igazgató egy pr-cégnél. Vagy pr-igazgató egy kommunikációs cégnél, nem emlékszem pontosan. A kanapén ültem otthon, és egy potencianövelő gyógyszer áldásos hatásairól kellett volna közleményt fogalmaznom. Ahelyett, hogy a hazavitt munkámmal foglalkoztam volna, hagytam, hogy a feladatok szépen átcsapjanak a fejem felett, tőlem aztán lankadhatott az egész ügy.

Ehelyett kis történeteket kezdtem írni magyar írók és költők magánéletéről.

Ezek olyan írók és költők voltak, akiknek nem kellett vízipólósokkal megküzdeniük az érvényesülésért. Ezért az életük igen szerencsétlenül alakult, ámbár végül bekerültek a tankönyvekbe. Igyekeztem rövid mondatokat használni, és elkerülni az olyan fogalmazásmódot, aminek hatására bármilyen aranyfogú háborús veterán megpróbált volna megcsókolni. A maláj főszultán mosolyára gondoltam. Így lettek olvasóim. 

Nem sokkal később Valuska Laci megszámolta az olvasóimat a facebookon, és felhívott, hogy jöjjek el a második Margó Fesztiválra. Szóval, így kezdődött az egész.

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Totth Benedek: Rövid feljegyzés egy hosszú és gyötrelmes évtized margójára

A tízéves Margót ünnepelve Totth Benedek is megosztotta emlékeit és gondolatait a Margóról, írásról, szlengről, cápákról. Olvasd el!

...
Nagy

Keresztury Tibor: Ebben a könyvben a halálfélelemmel akartam szembenézni

„Ez nem coming-out, nem feltárulkozás, hanem egy megformált irodalmi mű” – mondta Keresztury Tibor a Hűlt helyem című könyve bemutatóján tegnap este, ahol szó esett írásainak sajátos hangjáról, a halálfélelemmel való szembenézésről és a betegség irodalmáról is.

...
Nagy

Simon Balázs valódi fenomén volt

A 2001-ben tragikusan fiatalon elhunyt Simon Balázs rendhagyó költészetéről és intellektualitásáról emlékeztek meg tegnap este a Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol az idén megjelent összegyűjtött verseit mutatták be. 

SZÓRAKOZÁS
...
Podcast

Númenor az emberi civilizáció csúcsa Tolkiennél, és ezt a sorozat jól elkapja (A hatalom gyűrűi - kibeszélő 3.)

Megnéztük A hatalom gyűrűi harmadik és negyedik részét, és ismét összeültünk Barna Bálint és Füzessy Tamás Tolkien-szakértőkkel, hogy megvitassunk, mit láttunk. Podcast.

...
Szórakozás

Bereményi Géza kalapja alatt elfér a 20. század

A Bereményi kalapja nemcsak egy alkotó ember, hanem egy korszak és egy kreatív életpálya krónikája is, amelyben a személyesből kiindulva merülünk el a kollektívban. A Papp Gábor Zsigmond által rendezett filmből kiderül, hogy számít-e egyáltalán a név, mire jó „a valósághűség látszata”, hogyan lehet csajozni egy sanzonnal, miközben végigkövetjük azt is, hogyan születik meg a szemünk láttára egy dal a konyhaasztal mellett.

...
Szórakozás

Egy botrány természetrajza: jól összerakott történet, mélységek nélkül

Ritkán fordul elő, hogy a befogadó azt érezi: egy történet megfilmesített változata jobban ül, mint a könyv, amiből készült. Az Egy botrány természetrajza (Anathomy of a Scandal) című Netflix-sorozattal alighanem ez a helyzet.

Olvass!
...
Beleolvasó

Mészöly Miklós alakját ritka pillanatokat rögzítő fotók és emlékek idézik meg

Mészöly Miklós életéről és személyiségről mesél Szávai Géza legújabb kötete, Az élet és Mészöly Miklós, amelyben fényképek és személyes emlékek révén ismerhetjük meg közelebbről az írót. A könyv a tavaly megjelent Az életed, Polcz Alaine párja. Olvassatok bele!

...
Beleolvasó

Az Arizona mulató bemutatására még Örkény sem találta a szavakat

Óbudától a Várig, az Andrássy úttól a Palotanegyedig 45 különböző helyszínt és a hozzájuk tartozó igaz meséket mutatja be legújabb könyve oldalain Kordos Szabolcs. Olvasd el az Arizona mulató történetét!

...
Beleolvasó

Pető Andrea az utókorral ellentétben nem a férjek fontosságában méri a nők életét - Rajk Júliáét sem

A Delonghival közös Túl a plafonon podcastunk utolsó vendége Pető Andrea történész, egyetemi tanár, az MTA doktora, a 20. századi társadalomtörténet nemzetközileg ismert kutatója. Olvass bele Árnyékban című könyvébe!

A hét könyve
Kritika
Nem nagy ügy, szorongunk és élvezzük
...
Nagy

Szvetlana Alekszijevics: Miért nem tudunk szembeszállni a diktatúrával?

Felfoghatatlan volt számomra, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát – mondta interjúnkban a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, akivel a háborúról, a női narratíva fontosságáról, és egy felfüggesztett filmprojektről is beszélgettünk.