Nyáry Krisztián: Curriculum Vitae

Nyáry Krisztián: Curriculum Vitae

Tízéves lett a Margó, amit a hétvégén egy zenés-irodalmi esztrádműsorral ünnepeltek a szervezők és a fesztivállátogatók. Nyáry Krisztián is a fellépők között volt, beszédében pedig kitért a margós kapcsolat kezdetére éppúgy, mint a vízilabda és az irodalom összefüggéseire, de kiderült az is, mit köszönhet a maláj legfőbb szultánnak. (Az esztrádon ugyancsak fellépő Totth Benedek beszédét ITT olvashatjátok.)

Fotó: Posztós János/Margó Irodalmi Fesztivál

Könyves Magazin | 2021. június 15. |

Nyáry Krisztián: Curriculum Vitae

2012-ben 40 éves voltam. Nem volt könyvem, semmi alapom nem volt rá, hogy írónak nevezzenek, arra pedig főleg nem, hogy én írónak nevezzem magam. Mégis meghívtak a Margó Fesztiválra. Nem volt logikus dolog, úgyhogy utólag megpróbálom felfejteni az odáig vezető ok-okozati láncot. 

1977-ben 5 éves voltam, és nagycsoportos. Anyám úgy gondolta, hogy remek helyem lenne a Rippl-Rónai utcai otthonunktól három sarokra lévő Bajza utcai általános iskolában. Ennek az iskolának két kunsztja volt: volt benne egy orosz tagozat és egy ének-zene tagozat. Utóbbi a Kodály-módszer egyik hazai módszertani központjának számított: nem véletlen, hogy anyám örült volna, ha ide járok. A bejutáshoz sajnos felvételizni kellett. Az énektanár kérésére teli torokból elénekeltem a Csipkefa bimbóját. Kertelés nélkül közölte a diagnózist: „a gyereknek erős, de kellemetlen hangja van”. Megeshetett a szíve anyámon, mert tüstént ajánlotta neki az orosz tagozatot.

Anyám elfogadta a fausti alkut.

Az eset hatására csalódtam a zenészekben és a szövegek felé fordultam.

1981-ben 9 éves voltam és orosz tagozatos általános iskolás. Elszántan igyekeztem minél kevesebbet tanulni oroszul, de kiderült, hogy elég könnyen memorizálok szövegeket. Így aztán én lettem a versmondó kisfiú, aki az ugyancsak a Bajza utcában található szovjet követség november 7-ei és április 4-ei ünnepségein kisdobos nyakkendőben az iskolai kórus után orosz verseket szaval. Az egyes versszakok jelentését nagyjából elmondták nekem, a szavakat korlátozottan értettem. Ezúttal egy, a nagy honvédő háborúból hazatérő szovjet katonáról volt szó a versben. A refrénjét, amely szerint hősünk esőben, szélben még mindig csak megy előre a nagybetűs Úton – пора в путь, пора в путь – olyan átéléssel mondtam, hogy egy sok kitüntetéses tadzsik bácsi sírva fakadt, majd a műsor végén magához ölelt és aranyfogas szájával megcsókolt. Az esetnek két következménye lett: hiteles alakításomért nyelvtudás nélkül is ötös lettem oroszból, valamint megértettem, hogy az irodalommal legjobb csendben foglalkozni. 

1987-ben 15 éves voltam és irodalmi-drámai tagozatos gimnazista Szentesen. Egy hosszabb intenzív kampánynak köszönhetően kerültem oda, amit otthon folytattam azért, hogy Budapesttől távol nyüzüge kamasz helyett egycsapásra életerős, független, felnőtt férfi legyek. Úgy terveztem, hogy irodalmi tudásomnak köszönhetően fogok hatást gyakorolni a nyilvánvalóan hasonló érdeklődésű lányokra. Mindjárt az első héten kiderült, hogy Szentesnek is két kunsztja van: a drámai tagozat és a vízipóló-válogatott.

Rá kellett döbbennem, hogy a tápláléklánc csúcsán nem az irodalomkedvelő 15 éves fiúk állnak.

A kötelező úszásórán például a vízipólósok megálltak medence partján lévő tusolók alatt, beszívták a levegőt, 45 percen át bent tartották, és unottan nézték a medencében úszó lányokat, akikre eredetileg nekem kellett volna kedvező benyomást tennem. A lányok opálos szemmel bámulták a vízpárába burkolt izmos testeket, és én levontam a tanulságot, hogy más pályán kell versenybe szállnom. Rájöttem, hogy olvasni nem elég, intenzíven fejleszteni kell a verbális készségeimet is. A táplálékláncban ugyan ettől sem jutottam jelentősen előre, de a pályaívem kirajzolódott. 

1993-ban 21 éves voltam, és magyar irodalom–művészettudomány szakos egyetemista Pécsett. Egy tanárom azt javasolta nekem és pár csoporttársamnak, hogy induljunk az irodalmi OTDK-n, mert ha jó helyezést érünk el, akkor ösztöndíjat kapunk. Ez elég vonzó ígéret volt. Egy csoporttársnőm némi hezitálás után kijelentette, hogy az egyik akkor igen divatos kortárs költőről fog írni, és ehhez interjút is készít majd a neves szerzővel. Tanárunk nyilvános dicséretben is részesítette ezért, kiemelve előttünk példás ügybuzgalmát. A mélyinterjú olyan jól sikerült, hogy csoporttársam átjelentkezett Pécsről az ELTÉ-re, a dolgozatot ugyan végül nem fejezte be, viszont a költőhöz költözött.

Eldöntöttem, hogy a magam részéről kizárólag régóta elhalt szerzőkkel fogok foglalkozni, azokkal biztos nem kell összeköltözni. 

1998-ban 26 éves voltam és tanársegéd a pécsi egyetem irodalomtörténeti tanszékén, valamint „fogalmazó 2” besorolású köztisztviselő a budapesti városházán. Utóbbi helyre úgy kerültem, hogy egykori egyetemi kollégám, egy szorgos filozófiatörténész lett ott a sajtófőnök, aki felhívta a figyelmemet rá, hogy nem tudok rövid mondatokat írni, csak hosszú tudományos körmondatokat. „A rövid mondat a lényeg” – mondta, és én rögtön szembe kívántam nézni ezzel a fájó hiányosságommal. Először ünnepi beszédet kellett írnom a maláj legfőbb szultán tiszteletére. Rövid mondatokban. A maláj legfőbb szultánnal később a Liszt Ferenc téren találkoztam. Előbb a Bajza utcai általános iskola gyermekkórusa énekelte neki a Csipkefa bimbóját, majd egy kamarás ezüst tálcán átnyújtotta neki az általam írt beszédet maláj fordításban, amit az uralkodó tüstént olvasgatni kezdett, mialatt az őt magyarul köszöntő főpolgármestert hallgatta. Őfelsége arcán fájdalmas mosolyt láttam felcsillani. Ez önmagában is összehasonlíthatatlanul intenzívebb visszajelzés volt, mint amit egyetemi kollégáimtól tudományos konferenciákon addig összesen kaptam. A hatást a rövid mondatoknak tulajdonítottam. 

2012-ben 40 éves voltam és kommunikációs igazgató egy pr-cégnél. Vagy pr-igazgató egy kommunikációs cégnél, nem emlékszem pontosan. A kanapén ültem otthon, és egy potencianövelő gyógyszer áldásos hatásairól kellett volna közleményt fogalmaznom. Ahelyett, hogy a hazavitt munkámmal foglalkoztam volna, hagytam, hogy a feladatok szépen átcsapjanak a fejem felett, tőlem aztán lankadhatott az egész ügy.

Ehelyett kis történeteket kezdtem írni magyar írók és költők magánéletéről.

Ezek olyan írók és költők voltak, akiknek nem kellett vízipólósokkal megküzdeniük az érvényesülésért. Ezért az életük igen szerencsétlenül alakult, ámbár végül bekerültek a tankönyvekbe. Igyekeztem rövid mondatokat használni, és elkerülni az olyan fogalmazásmódot, aminek hatására bármilyen aranyfogú háborús veterán megpróbált volna megcsókolni. A maláj főszultán mosolyára gondoltam. Így lettek olvasóim. 

Nem sokkal később Valuska Laci megszámolta az olvasóimat a facebookon, és felhívott, hogy jöjjek el a második Margó Fesztiválra. Szóval, így kezdődött az egész.

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Totth Benedek: Rövid feljegyzés egy hosszú és gyötrelmes évtized margójára

A tízéves Margót ünnepelve Totth Benedek is megosztotta emlékeit és gondolatait a Margóról, írásról, szlengről, cápákról. Olvasd el!

...
Nagy

Keresztury Tibor: Ebben a könyvben a halálfélelemmel akartam szembenézni

„Ez nem coming-out, nem feltárulkozás, hanem egy megformált irodalmi mű” – mondta Keresztury Tibor a Hűlt helyem című könyve bemutatóján tegnap este, ahol szó esett írásainak sajátos hangjáról, a halálfélelemmel való szembenézésről és a betegség irodalmáról is.

...
Nagy

Simon Balázs valódi fenomén volt

A 2001-ben tragikusan fiatalon elhunyt Simon Balázs rendhagyó költészetéről és intellektualitásáról emlékeztek meg tegnap este a Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol az idén megjelent összegyűjtött verseit mutatták be. 

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

A legújabb Bűn és bűnhődés egyelőre nehezen találja az irányt

Dosztojevszkij nagy klasszikusát, a Bűn és bűnhődést Gáspár Ildikó adaptálta színpadra az Örkényben. Vannak erős pillanatai, mégis hiányérzetünk maradt.

...
Szórakozás

Most vagy soha! – Petőfi Sándorból hiányzik a nagypöcs-energia

Ápolt arcszőrzetek, tengernyi sár és pompás díszletek. Lóth Balázs Petőfi-filmje klasszicista képregénydramaturgiát követve mondja fel március 15. történetét, de esélyt sem ad arra, hogy azonosuljunk a hőseivel.

...
Szórakozás

Az Oscar-díjas American Fiction beavat egy bonyolult gyászfolyamat részleteibe

Cord Jefferson első játékfilmje nyerte a legjobb adaptált forgatókönyv kategória Oscarját. Utánajártunk, melyik regény volt az alapanyaga, és eláruljuk, hogy tetszett nekünk a Magyarországon egyelőre csak a Prime Video kínálatában elérhető mozi.

Olvass!
...
Beleolvasó

Karin Smirnoff noirjában egy temetéssel válnak csak igazán sötétté a dolgok – Olvass bele!

Titkok, erőszak és szektákhoz hasonló légkör: Karin Smirnoff könyvében egy gyászoló testvérpár küzd a szeretetért és az elfogadásért. Most elolvashatsz belőle egy részletet.

...
Beleolvasó

A Petri-díjas Rékai Anett kötete egy párkapcsolat függő játszmáit mutatja be

A kamaszkor lezárásáról és az önálló élet indulásának fázisairól szólnak a Petri-díjas Rékai Anett első kötetének szövegei. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Otthonosság és idegenség Görcsi Péter debütáló regényében – Olvass bele!

Görcsi Péter első regénye Magyarországon, Angliában és Norvégiában játszódó autofikciós fejlődésregény, tele generációs tapasztalatokkal, közéleti és személyes sorsfordulókkal. Olvass bele a regénybe!

A hét könyve
Kritika
Ujgur költőnek lenni önmagában politikai tett Kínában, és akkor még nem írtál memoárt
...
Podcast

Ezt senki nem mondta – Oltai Kata: Úristen, örökre itt lesz

Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. A negyedik rész vendége Oltai Kata.