Már csak tíz könyvnek van esélye, hogy megnyerje a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, mi pedig idén is bemutatjuk a jelölt kötetek szerzőit. Milbacher Róbert, Michael Walden, Molnár T. Eszter, Makai Máté, Menyhért Anna, Ronil Caine és Mészáros Dorka után Morsányi Bernadett mesélt töredékekből összeálló prózáról és a repülő nagypapa által okozott botrányól. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatója a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj, díjátadó 2016. október 19-én a Teslában.
A sehányéves kisfiú és más (unalmas) történetek. Egy egyedülálló bölcsész anya korántsem unalmasan elmesélt hétköznapjai valahol az életrajzi regény és a novellaciklus között félúton. Bada Dada, Derrick és egy macska, akit majdnem Wittgensteinnek hívnak.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
A kötet két nagyobb részből áll – ezt már a címmel is jelzem –, A sehány éves kisfiú (egy regény felé) egy kisregényt takar, az és más (unalmas) történetek pedig tíz novellát. A kisregényt körülbelül tíz évvel ezelőtt írtam, a novellák közül vannak olyanok, amiket kifejezetten a kötet számára. A legfontosabb tapasztalat talán az – ez persze közhely –, hogy nem szabad feladni, előbb, vagy utóbb kiforrják magukat a dolgok. Persze közel sem mindegy, hogy valami előbb, vagy utóbb valósul meg, azt kell megtanulni, hogy érdemes kivárni, túl kell élni a várakozást.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
A kisregény alapötletét a 2006-os szigligeti alkotótábor prózaíró-szemináriuma adta. Az egyetem alatt – idő hiányában – rövid töredékeket írtam, sokszor fél, vagy egy oldalas prózát. Ez azt jelentette, hogy négy-öt írásom tett ki annyit, mint másnak egy novellája. Lovas Ildikó, a szeminárium vezetője kitalálta, hogy akkori lapjában közli a csoport írásait, s arra kért, hogy szedjek össze több rövidebb prózát. Mikor ezeket a prózadarabokat gyűjtöttem merült fel bennem, hogy érdekes lenne a különböző töredékekből létrehozni egy „egészet”. A novellák közlését, tehát a kötet másik felét, azért tartottam fontosnak, mert úgy éreztem, elég sok idő telt el, ma már máshogy írok, mint akkor, s ezt muszáj érzékeltetni, még akkor is, ha igyekeztem a folytonosság látszatát megteremteni, tehát rájátszottam a regényben megjelenő motívumokra.
Mit vártál az első könyvedtől?
Azt, hogy utána következzen egy második, harmadik, negyedik, ötödik…
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
A kisregény egy régebbi munkám, ma már sokmindent másképp oldanék meg. Ettől függetlenül, csak a sajtóhibákat javítottam, nem akartam radikálisan változtatni a szövegen, vagy belenyúlni a történetbe. Egy írónak, de bármilyen művésznek mindig meg kell haladnia a korábbi eredményeit, vagyis nem szeretnék hasonló könyvet írni, mert ezt már megírtam.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
A kisregény írásakor még nem publikáltam, csak mikor elkészültem mutattam meg író, műfordító barátnőmnek, Magyari Andreának, akinek ma is sokat számít a véleménye. Mikor Andi azt mondta, hogy neki tetszik, mertem megmutattam másnak is. A novellák írása idején már publikáltam, s megvolt az a három-négy ember, akikkel leadás előtt megbeszéltem az írásaimat. A kötet összeállításakor is ezekkel a barátaimmal vitattam meg a felmerülő kérdéseket, s persze a könyv szerkesztőjével, Beke Zsolttal.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
A kisregényt egyes szám első személyben írtam, ráadásul bölcsész környezetben játszódik. Voltak olyanok a családomból, akik attól tartottak, hogy az olvasók nem tekintik fikciónak a történetet, s azt fogják gondolni, hogy a családtagjaimról írók. Kisebbfajta botrány keletkezett abból az epizódból, amelyben az elbeszélő nagypapája repül.
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Kalligram, 2015, 328 oldal, 2800 HUF
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Az első könyv, amit elolvastam, Békés Páltól a Doktor Minorka Vidor nagy napja. Csak arra emlékszem, hogy első körben elég idétlennek találtam a címet.
Hány évesen írtad meg az első olyan szövegét, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Már gyerekkoromban mindenféle történetet írtam, s akkor előszeretettel mutattam meg osztálytársaknak, folytatásokban adtam körbe egy képzelt osztálykirándulás történetét, ami Nyizsnyij Novgorodban játszódott, és amiben az osztályfőnököt parodizáltam ki. Kamaszkoromban sokkal zártabbá váltam, egyetemistaként pedig még inkább úgy gondoltam, hogy csak remekművet érdemes megosztani másokkal. Nagyon nehéz volt áttörni azt a falat, amit a bölcsészkar felépített bennem.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Kamasz koromban nagyon szerettem Bereményi Géza első regényét, a Legendáriumot, s a Cseh Tamásnak írt dalokat is, ezek felbukkannak a kötetben. Bereményi debütáló kötetét, A svéd királyt is szeretem, ebben azt sugallja, hogy tértől-időtől függetlenül minden s mindenki között lehet lényegi kapcsolat. Két cselekménysíkot vetít egymásra, egy valóságosat és egy képzeletbelit. Úgy érzem, hogy valahol én is ilyesmivel játszom a kötetben, van egy könnyebben behatárolható hétköznapi közeg, s ez keveredik szürreális, abszurd, vagy a magyar történelemmel összefüggésbe hozható elemekkel.
Olvass bele a könyvbe:
A sehányéves kisfiú és más (unalmas) történetek_részlet by konyvesblog on Scribd
