Már csak tíz könyvnek van esélye, hogy megnyerje a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, mi pedig idén is bemutatjuk a jelölt kötetek szerzőit. Milbacher Róbert,Michael Walden, Molnár T. Eszter, Makai Máté és Menyhért Anna után Ronil Caine mesélt utcán heverő témáról, megosztó borítóról. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatója a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj, díjátadó 2016. október 19-én a Teslában.
Lilian. Bár a borító azt sugallja, hogy a Lilian egy nagyvárosi chick-lit, valójában egy olyan sci-fi, melyben az emberi klónok elmondhatatlan örömet okoznak egyeseknek, míg a projekt félre nem siklik.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Az, hogy egy regényt összerakni, megírni, tökéletesre csiszolni mekkora munka, többször megdöbbentett. Nagyon nehéz kitartani, végigcsinálni, a sportolók vagy a zenészek felkészüléséhez tudnám hasonlítani. Úgy tűnik, hogy könnyedén megy nekik, amit csinálnak, de valójában emberfeletti munka van mögötte.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Sok ötletem, jegyzetem várta, hogy valami legyen velük, aztán egyszer csak elegem lett az egy helyben topogásból, és úgy döntöttem megpróbálom komolyan csinálni. Kíváncsi voltam, képes vagyok-e rá. Úgy éreztem, tudok írni egy jó könyvet, és ennek a végére kellett járnom.
A Lilian alapötlete, hogy gazdag emberek megrendelhetik bármelyik sztár másolatát, hogy két hétig velük lehessenek. Ez egy nagyon jövedelmező, illegális üzletág a jövőben. A téma, hogy ki melyik sztárral töltene el két hetet, tulajdonképpen az utcán hevert, a klónozás pedig egy általam régóta kedvelt eleme a filmeknek és könyveknek. Egy napon aztán ezek összeálltak a fejemben egy történetté.
Mit vártál az első könyvedtől?
A Lilian március végén jelent meg. Ilyen rövidtávon egyelőre semmit. A magyar piacon lassan történnek a dolgok. Idő kell, hogy az emberek rátaláljanak, megvegyék, majd el is olvassák. Ha tetszik az olvasóknak és várni fogják a második regényem, akkor én már elégedett leszek.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
A szövegen semmit, azon éppen eleget dolgoztam. Viszont a borító kicsit megosztó lett. Aki olvasta a könyvet, annak nagyon tetszik, de aki nem ismeri, azt könnyen félrevezeti a letisztult design, a csinos női alakokkal. Sok olvasó a borítóról ítéli meg a könyvet, lehet, hogy egy thrilleresebb, sötétebb borítóval sikeresebb lenne, de ezt az idő eldönti.
A borító egyébként egyfajta látomásként villant be írás közben. Sokáig kerestem a modellt hozzá, és magam fotóztam, majd terveztem meg a grafikát. A regényben van egy jelenet, ami a borítónak leírása, de egyben szimbolizálja a steril laboratóriumot is, a három alak pedig a klónozást.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Írás közben nem beszélek senkivel, megvan a cél, a történet, a fordulatok, a karakterek, ahhoz tartom magam. Csak akkor beszélgetek róla barátokkal, amikor az első verzió készen van. Van több barátom, akik jártasak a témákban, amikről írok, velük szoktam átrágni a könyvet, hogy mit lehetne csiszolni rajta. A Liliant először édesapám olvasta. Ő egész életében ilyeneket olvasott, rögtön kiszúrja, ha valami nem stimmel, és mindig vannak jó tanácsai. És, ami a legfontosabb, kíméletlenül őszinte.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Az egyik hölgy olvasóm azt mondta, szívesen olvasott volna több szexjelenetet. Mosolyogtam és mondtam, hogy ez nem egy olyan könyv, ebben csak finom utalások vannak ilyen dolgokra, a szélsőségeket meghagyom másoknak.
Ronil Caine: Lilian
Metropolis Média, 2016, 320 oldal, 2990 HUF
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Ha a kötelezőket és a képes kisregényeket nem számoljuk, akkor talán a Vesztegzár a Grand Hotelben Rejtő Jenőtől. Vicces történet, de Rejtő világa soha nem rántott be, később Stephen King volt rám komolyabb hatással. De akkoriban nem is gondoltam rá, hogy valaha írnom kéne.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Tizenévesen már voltak próbálkozások, de sem én sem mások nem vették komolyan. 2013-ban, harminckét évesen írtam az Időutazót (letölthető nCore-on), ami egy nyolcvan oldalas novella. Azzal elégedett voltam, és mások is elismerően nyilatkoztak róla. Ott fordult komolyra az írás, azt követte még pár novella, majd az első regény, a Lilian.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Két könyvet emelnék ki, az egyik a Carrie, ami Stephen King első regénye volt, bár nem a legjobb műve, számomra fontos, hogy női név a címe, és a terjedelme is akkora, mint a Liliané. És ez nem volt tudatos, utólag vettem észre. A másik Dmitry Glukhovsky Metro 2033 című könyve, ami azért inspiráló, mert nem angolszász piacról lett vele világhírű az író, miközben a klasszikus sci-fi, thriller, horror vonalat követve alkotott valami újat és izgalmasat. Nekem is valami ilyesmi lenne a célom.
Olvass bele a regénybe:
Ronil Caine by Galaktika on Scribd
