Már csak tíz könyvnek van esélye, hogy megnyerje a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, mi pedig idén is bemutatjuk a jelölt kötetek szerzőit. Milbacher Róbert, Michael Walden és Molnár T. Eszter után Makai Máté mesélt kompozíciós kényszerről, szakmai és kommersz közti egyensúlyozásról, továbblépésről. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatója a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj, díjátadó 2016. október 19-én a Teslában.
Koriolán dala. Makai Máté novellái kilépnek a komfortzónából. A századik találatára készülő bérgyilkos, a beatnemzedék leghíresebb regényeire felprogramozott agyak, a dél-kínai tenger ezüstpatkánya, atlétikai edzőtábor, paranoia és az egyetlen biztos dolog.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Számomra az egyik legfontosabb tapasztalat a stílushoz és tematikához kötődik. A magyar irodalomban számos egységes stílusú szerző példája áll előttünk, akiknek a hangja, a nyelvezete már eleve „eladják” a könyveiket. Ez egyfajta frusztrációt szült. Eleinte képtelen voltam elszakadni azoknak a szerzőknek a stílusától, akiket éppen olvastam, több mindent kipróbáltam, és a kötet összeállításakor döbbentem rá, hogy nem az a szerző vagyok jelenleg, aki valami egységes képpel és megszólalási móddal rendelkezik, és emellett olyan ember, akit sok minden érdekel, akár tartalmi, akár formai értelemben. Ez így önmegismerés volt, mind szakmailag, mind személyesen.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
A kötet sokkal inkább összeállt, mint íródott – lévén novelláskötet. Az egymástól első pillantásra különböző szövegekben megtaláltam valamit, egy közös motívumot, ami aztán beindította a szelekciót és újabb szövegeket inspirált. Azt mondanám, a Koriolán dalában szereplő írások kulcsa egy beállítódás, nem konkrét világnézet, hanem életgyakorlat, amiben a művészet, a dolgok iránti érdeklődés és az egyes műfajok nyújtotta lehetőségek keverednek. Emellett úgy érzem, lehet egyfajta kulcsa is a kötetnek, ami persze messze nem kompozíciót jelent. A címből kiindulva ez a performancia egy tágan értelmezett példája, ami azért – szerencsére – igen sok mindenre ráhúzható.
Mit vártál az első könyvedtől?
Leginkább azt vártam tőle, hogy sikerül összegyűjteni benne olyan írásokat, amelyek bizonyítani tudják saját létjogosultságukat, hogy nem pusztán pályakezdő „belépőszövegek”. Ismét a kompozíció kényszere jöhet itt szóba. A primer könyv ma szerintem a regény, vagy legalábbis egy egységes világú, tematikájú szöveggyűjtemény, amitől az olvasó azt várja, hogy kirántja őt a hétköznapjaiból. Emellett az érdeklődési körömet is igyekeztem felvázolni, ha úgy tetszik bemutatni, beígérni. Több ötletem érlelődik, ami akár egy-egy itt olvasható novella kibontása lehet. Azt is mondhatnám, ki akartam próbálni több beszédmódot, hogy lássuk, melyik működik az olvasóknál is, melyik kevésbé, melyikben tudok otthonosabban mozogni.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Nem azért, mert olyan jó szövegnek tartom, de nem változtatnék rajta semmit, mert akkor nem tudnám levonni a konzekvenciát, hogy hol tartok az írói gyakorlatban. Úgy érzem, sikerült elfogadnom azt, ahová ezzel a könyvvel jutottam, és most ideje továbblépni. Az a jó, hogy minden szöveg egy újrakezdés, és izgalmasabb inkább előre tekinteni.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
A legtöbb szöveget egymástól nagyon eltérő érdeklődésű ismerőseimnek mutattam meg. Olyanoknak, akik irodalommal foglalkoznak, de olyannak is, aki pusztán annyit vár egy könyvtől, hogy este elalvás előtt szórakoztassa. Ebből kifolyólag nagyon eltérő megjegyzéseket kaptam. Szakmai oldalról inkább megértést, más részről pedig csak annyit, hogy valami jó-e, vagy sem, esetleg egy-egy kiemelést. Ezek segítettek lenyirbálni szükségtelen vadhajtásokat, csiszolni annyit a szövegek végső változatán, hogy ne csak egy adott réteget szólíthasson meg, se szakmai ne legyen, se túl kommersz.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Amikor többen olyan szerzők hatásait vélték felfedezni a köteten, akit akkor még nem olvastam. Így hát a megjelenést követően gyorsan hozzáláttam az adott szerzők életművének pótlásához. De mindez nem hatott rám frusztrálóan, inkább örültem, hogy öntudatlanul is sikerült valamiféle áramlatba, hagyományba illeszteni egy-egy szöveget. Itt alapvetően zsánerszerzőket említhetnék, de nem nevezném meg őket, mert rossz fényt vetne rám.
Makai Máté: Koriolán dala
FISZ, 20146, 162 oldal, 1800 HUF
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Az első regény, amit olvastam az Egri csillagok volt, amit akkor, általános iskolás koromban szívből gyűlöltem, két év alatt olvastam el, így alapvetően rossz emlék. A vége felé haladva még azt is megkérdeztem a szüleimtől, hogy a várvédő egri hősök névsorát is el kell-e majd olvasnom. Az első, amit valódi olvasásnak lehet nevezni, szintén egy klasszikus, Móricz Zsigmondtól A légy jó mindhalálig. Nem sok mindenre emlékszem már belőle, csak arra, hogy könnyen azonosultam Nyilas Misivel, és hogy jó volt este lefekvéskor olvasni. Móriczot később is olvastam elalvás előtt, például a Rokonokat, de ez már gimiben volt, akkor kezdtem el igazán szeretni az irodalmat, a Rokonokkal.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Gimnáziumban írtam egy csomó verset, általában kétfajtát, filozofikusat vagy szerelmeset, aztán később sokáig vezettem blogot is, ahol versek és prózák is jelentek meg vegyesen, ezek is filozofikusak és szerelmesek voltak, de aztán huszonegy-két éves koromban letöröltem az összeset a netről, pedig volt közte egy-két olvasható darab. Mindent összevetve, körülbelül négy-öt éve jutottam el arra a pontra, hogy úgy küldtem egy-két novellámat egy szerkesztő ismerősömnek, hogy meg voltam róla győződve, azokban a szövegekben már van valami. Szerencsére igazam volt. Ezeknek ma már halovány nyoma van csak a kötetemben. Az első megjelent novellámat újraírtam, kétszer is. A harmadik változat szerepel a kötetben, és lényegében csak az alaphangulata kötődik a legelső változathoz, egyetlen mondatot sem hagytam meg belőle. Ez a Gyermekkor vége című novella.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Nem szeretek kedvenceket megnevezni, mert általában mindig a legutolsó jó olvasmányom a kedvencem. A Sátántangót mégis ki kell emelnem, mert döbbenetes volt számomra, hogyan lehet ilyen jó első regényt írnia egy közel pályakezdő szerzőnek. Hasonlóakat éreztem Bret Easton Ellis Nullánál is kevesebb című könyvének olvasásakor. Mindkét könyvnél lehengerlő a kötet egységessége, eredetisége, de Krasznahorkainál nagy hatással volt rám, hogy úgy volt képes bevezetni egy rejtelmesen ábrázolt világba, hogy közben tudni lehetett, nincs ott semmiféle rejtély, az ember mégis úgy érzi, és élvezi azt. Ez egyfelől izgalmas, másfelől realisztikus: úgy vezet be az irodalomba, hogy közben képes figyelmeztetni az irodalom irodalmiságára is. Ez egyfelől jó érzéssel töltött el, úgy tűnt az irodalom komolyan a világ része lehet. Emellett Ellis letisztultsága egy másfajta élmény, a nyersessége, durva üressége, de leginkább az egyszerűsége fogott meg. Hogy milyen nehéz lehet egyszerűen jót írni.
Olvass bele a kötetbe:
Koriolándala_részlet.doc by konyvesblog on Scribd
