Megdöbbentő volt a saját olvasmányélményemben felismerni azt, ami a könyv egyik fő mondanivalója is: nevezetesen, hogy Európában mennyire burokban élünk a gyermekvállalást, az anyaságot és az ikreket illetően, és a világ többi része mennyire másként gondolkodik róluk a mai napig. Ugyanis az ikrek élete a legtöbb helyen nemhogy nem a körülrajongásról és a szupermodern ikerbabakocsikról szól, de még csak nem is érték. Az “őket övező legendáknak” pedig igen kis százaléka aranyos vagy jóindulatú. Ezt mondjuk már a könyv tartalomjegyzéke is sejteti az olyan alcímekkel, mint “Őrzők és kirekesztettek”, “Kényszeradoptálás és szexkereskedelem”, vagy “Hadd tegye a dolgát a természet”.
Már a magzati korban egymással kommunikáló kis csodalények vs. halált hozó rossz szellemek – szélsőséges elképzelések az ikrekről
Bármit is gondol egy népcsoport vagy kultúra az ikerpárokról, az biztos, hogy létezésük ténye senkit nem hagy hidegen. Mivel mások, mint az “átlag”, természetes, hogy a legtöbb helyen különös érdeklődés övezi őket.
A nyugati pszichológia jelenleg egyik legaktívabb és leginkább fejlődésben lévő ága a perinatális pszichológia, ami a születés körüli, az azt megelőző, és azt követő időszakot vizsgálja. Ezen a területen nagyon sok jelentős előrelépés történt annak érdekében, hogy segíteni tudjuk az anya és a magzat/újszülött mentális egészségét, ezt senki nem is vitatja, Piontelli azonban finoman, de határozottan fejti ki a véleményét néhány álláspontról. Ami talán nem is meglepő – aki pszichiáter-neurológus orvosként és kutatóként ennyi mindent látott és tapasztalt a témáról, nem fog már hasra esni azoktól az elképzelésektől, amikkel a perinatális szakemberek néha túllőnek egy-egy tudományosan helytálló állásponton. “A jelentéstulajdonítás alapvető a születést követő időszakban, segítséget nyújt abban, hogy gondoskodjunk a csecsemőkről, és hogy megértsük a társas interakciók finom árnyalatait, azonban nem helytálló és nem is célszerű, ha ezt válogatás nélkül alkalmazzuk a magzati viselkedés esetében. A magzati mozgások, kivéve talán egyes rövidebb hullámokat a terhesség legvége felé, nem egyenértékűek az éberséggel, és még kevésbé a szándékossággal és a tudatossággal. A születés előtti életből hiányzik a társas dimenzió.”
Ez az egyik véglet – talán néha még a tudomány is elragadtathatja magát. Egy másik szélsőséges, és sok afrikai és ázsiai törzs életében elterjedt hiedelem, hogy az ikrek veszélyesek, egyenesen a túlvilágról érkezett gonosz szellemek, akik mindenféle bajt hoznak az édesanyjukra és a közösségre egyaránt. Ez a meggyőződés aztán a különböző kultúrákban kegyetlenségekhez és a nyugati ember számára hajmeresztő viselkedésekhez vezet.
De sajnos annak is lehet ugyanez a vége, ha az ikerpárokat jó szellemekként, szentként, nemzeti értékként tisztelik.
Piontelli az egyik fejezetben például így ír a Kamerunban szerzett tapasztalatairól: “Az egész eseményt elég szomorúnak találtam. Miközben sajnáltam a királyt, még inkább sajnáltam az ikreket, akik magas árat fizettek palotabeli különleges státuszukért, elszigetelve anyjuktól, akik királyi apjuk birtokain dolgoztak. Minden érzelmet megtagadtak tőlük, ami merev viselkedésükben is megmutatkozott: úgy tűnt, szívük megkeményedett és megdermedt. Az érzelmektől való megfosztottság nyomot hagyott rajtuk. [...] A bálványozott ikrek súlyos érzelmi elhanyagolásban éltek. Oltárra emelték őket, fizikailag gondoskodtak róluk, jól tápláltak és tiszták voltak, de ezen túlmenően senki sem bánt velük emberként. Elszigetelték őket a világ többi részétől, mások voltak, mint a többi ember, és nem voltak semmilyen csoport vagy közösség részei. Nem kaptak érzelmeket, melegséget, társaságot, megértést, fizikai vagy mentális ingereket, másokkal való kölcsönösséget, melyek mindegyike elengedhetetlen a mentális fejlődéshez.”
Nyilvánvaló, hogy fekete báránynak nem jó lenni, de úgy néz ki, bálványnak sem annyira.
A közös eredő – az ikrek racionalitása
Még a legmodernebb, leggazdagabb és legtöbb elérhető segítséggel rendelkező társadalmakban sem könnyű ikreket nevelni. Mindent, ami egy gyerekkel nehézség, kétszeresen kapják a szülők: legyen szó a dupla költségekről, a dupla mennyiségű sírásról, az oszthatatlan szülői figyelem és gondoskodás megosztásáról, a két még beszélni nem tudó lény szükségleteinek felismeréséről vagy épp a fokozott egészségügyi kockázatokról mind az anya, mind a gyermekek esetében.
Ikreket szülni és nevelni nehéz és kockázatos, ezt el kell ismernünk.
És ez teszi érthetővé azt a sok megrázó és megbotránkoztató hiedelmet és szokást is, amiket a különböző, fejlett társadalmaktól távol élő törzsek esetében látunk. “Ellentétben a babonás csoportokkal, akikkel Madagaszkáron és az Arany Háromszögben találkoztam, mi, nyugatiak, úgy hisszük, hogy tudományos ismeretek által felvilágosított, teljességgel racionális világban élünk. Azonban amikor az >>élet misztériumáról<< és saját létünk természetéről van szó, mi is olyan kérdésekkel találjuk szembe magunkat, melyek nem magyarázhatók meg kimerítő teljességgel a tudományos érvelés megmásíthatatlan tényei által. Ilyen esetekben iskolázatlan és modern emberek gyakorlatilag ugyanúgy irracionális, misztikus vagy vallásos magyarázatokhoz folyamodunk, lélekben, mennyországban és pokolban hiszünk, és olyasmin gondolkodunk, hogy vajon az embriónak már fogantatásától kezdve személyisége van-e. Az irreális reakció megduplázódik ikrek esetében, akik az emberi faj számára inkább a kivételt, semmint a normát erősítik. [...] Azok számára, akik nem férnek hozzá a modern tudományos ismeretekhez, az ikrek eredete nemcsak más, de hátborzongatóan rejtelmes is.”
Piontelli nem menti fel a csecsemőgyilkosokat és nem szurkol a kegyetlen babonáknak, ugyanakkor abban a pozícióban sincs, hogy ítéletet mondjon felettük. Orvosként segítheti és segíti is a közösségeket, azon belül az anyákat és az ikreket, de sem térítő, sem bírói szerepet nem tölt be és nem is szeretne betölteni. Igaz ez arra is, amikor ezekkel a közösségekkel tölti az idejét, és arra is, amikor nekünk beszámol a köztük szerzett tapasztalatairól. A szakmai objektivitásra törekszik, ugyanakkor érzékenyen számol be azokról az élményeiről is, amikor őt is megviselték a látottak. Utóbbi különösen teret kap az “Amit magammal hoztam” című fejezetben.
Rávilágít az elsőre meghökkentően különböző meggyőződéseink közös forrásaira is: “A hajlam, hogy jelentést adjunk a természeti jelenségeknek, és valamilyen elmélet fényében magyarázzuk azokat, univerzális. A tudomány története tele van gyakran bizarr magyarázatokkal, melyeket vastagon áthatottak a babonák és a vallásos hiedelmek, próba-szerencse alapon azonban hozzájárultak a tudomány előrehaladásához. A fejlett világ perifériáján élők igen pontosan be tudnának számolni az ikerszülésekhez kapcsolódó jelenségekről. [..] Nem igaz, hogy ezeknek az embereknek nincs megfelelő intellektusuk, egyszerűen csak nem tudnak megfelelő jelentést kapcsolni az akkurátusan megvizsgált tényekhez.”
Ellenjavallatok
A könyv kifejezetten sok tudományág szemléletét, tapasztalatát és tudástárát ötvözi, ez pedig az ismeretterjesztő könyvek között is kifejezetten érdekessé és egyedivé teszi. A pszichológia mellett szót kap az antropológia, az orvostudomány és a szociológia is, és a szerző ezek felhasználásával tökéletesen egyensúlyoz a történetmesélés, a statisztikai adatok és az orvosi tények között. Így segíti a rendszerszemléletű gondolkodást, rávilágít arra, hogy egy dolgot mindig érdemes és szükségszerű több nézőpontból is vizsgálni. Biztos vagyok benne, hogy szakemberek számára is építő olvasmány és kétségtelenül új ismeretekkel szolgál a laikus olvasóknak is. Azonban sok kifejezetten érzékeny téma és esetleírás szerepel benne, így például érdemes megfontolni, ikreket (vagy “csak” egy babát) váró szülőknek vigyük-e ezt ajándékba. Ha nincsenek felkészülve a könyv tartalmára, a váratlan történetek felkavaróak lehetnek a számukra.
