A lengyel irodalom igen sok fontos művet és írót adott a világnak, elég csak Henryk Sienkiewicz Quo Vadis, Stanislaw Lem sci-fi írásaira vagy a kortárs Olga Tokarczuk számtalan kötetére gondolni. A háttérben viszont meghúzódik egy olyan adottság, amit a legtöbb ország megirigyelne, vagyis, hogy a 19. század közepétől igen erősen jelen vannak a női alkotók az irodalmi színtérben. A modern lengyel irodalom és feminizmus jelentős része több női alkotónak köszönhető, akiknek azért nem volt egyszerű élete. Forradalmak, elnyomás, háborúk, holokauszt, csak pár jelentős esemény a 20. századból.
Petneki Noémi fordító, polonista könyve viszont nem egy egyszerű irodalomtörténet. A szabadság útjai egy olyan kánont mutat nekünk, amiből kiolvasható a női emancipáció és az irodalom alakulása, úttörése (olvass bele itt). Érdekes életutak, polgárpukkasztó írások, összeomlások és emigrálások vezetnek kézen a 20. századi közép-európai irodalom ezen jelentős részén. Mutatunk pár érdekességet a könyvből.
Nő volt az első lengyel író
Könnyen lehet, hogy az első, név szerint ismert lengyel író bizony egy nő volt. A Gertrúd néven ismert szerző II. Mieszko lengyel király és Richeza lotaringiai hercegnő lánya volt, és hozzá kapcsolódik az Egbert-kódex. A kézirat jelentősége, hogy olyan költői imaszövegek is találhatóak benne, amik a szerzőre utalnak vissza, ugyanis a szövegek visszatérő fordulata az „én, Gertrúd” mondat.
A kutatók mai álláspontja szerint pedig szinte biztos, hogy a latin nyelvű imák a fejedelemasszonyhoz kapcsolódnak, mert kizárt, hogy egyházi személy írta volna ezeket.
Így egyfajta kiindulópontnak is tekinthetjük Gertrúdot a lengyel irodalomban, ami egy hosszú, de termékeny női irodalmat indított el az útján.
A lengyel Édes Anna
1909-ben egy érdekes párhuzam jött létre a magyar és a lengyel irodalom között, ugyanis a pesti Magyar Színházban bemutatták a darabot, ami erős párhuzamokat mutat az Édes Annával. A Gabriela Zapolska által írt Dulszka asszony erkölcse (ami itthon Hanka néven került színpadra) alapjait tekintve hasonló „cselédtörténet”, mint Kosztolányi klasszikusa. A mű szintén a tökéletesnek látszó családi kép és a háttérben húzódó elfojtott kilengések párhuzamát mutatja be.
De a legérdekesebb, hogy az 1909-es magyar bemutatón Kosztolányi is ott ült a színházi sorok között, sőt, még kritikát is írt a Hét című folyóiratba.
Bár a két mű sok helyen eltér, mint például az Édes Annában jelentős szempontként megjelenő politikai-közéleti hátter vagy a Dulszka asszony erkölcsében nagyobb hangsúllyal szereplő női témák (pl. abortusz), de az biztos, hogy a színpadon látott szereplők hatással lehettek Kosztolányi írói stílusára, sőt a későbbi Édes Annára is.
Az író, aki nemet váltott
Maria Komornicka (vagy később Piotr Odmieniec Wlast) egy tipikus irodalmi zseniként indul, szülei taníttatása révén hamar megismerkedik a széleskörű irodalommal, 16 éves korában már szövegeket publikál a sajtóban. Késöbb a Cambridge-i Egyetemen tanul, viszont abból hamar kiábrándul és inkább bújdos a családja elől. Ezt pedig egy egészen hullámzó élet követi, szakmai sikerei változóak, több férfi író is kihasználja érzékenységét, a csalódásokat nem bírta elviselni, mentális problémái egészen hamar mutatkoztak. Az 1905-ös lengyel forradalom után pedig teljesen átalakult az élete.
31 éves korában, több válsághelyzet és összeroppanás után a családja úgy dönt, hogy szanatóriumba küldi, viszont útközben megállnak egy poznani hotelben.
Ezt követően az író nem hajlandó elhagyni a szobát, a ruháit elégette, és kijelentette, hogy ezentúl csak férfiként szólíthatják meg vagy hivatkozhatnak rá.
Ekkor vált nyilvánvalóvá, amit az irodalomtörténet aztán igyekezett ide-oda mismásolni, hogy Komornicka transznemű, vagyis férfi, aki női testbe született (ezt maga a szerző nem mondta ki soha, így csak feltételezhetjük). A nőkhöz korábban is vonzódott, a szüleivel nehéz viszonya volt. A poznani fordulat egyben a szerző coming outja is lett. Ezt követően sokat ír a háborúról, a kórházi élményeiről, és egy okkult, misztikus költészet felé fordult, amiben igyekezett minden határt lerombolni.
Az első hivatalos lengyel feminista
Eliza Orzeszkowa volt az első „hivatalos” lengyel feminista, azaz, aki aktívan és széleskörűen tett a női emancipáció előremozdulásáért, és ő volt egyben az első lengyel nő is, akit irodalmi Nobel-díjra jelöltek. Az író a 19. század közepén egy tehetős, nemes családba születik, hamar kiderül, hogy az olvasás a szenvedélye, jól teljesít a tanulásban és az íráskészsége is kimagasló.
A talpraesettségéről is hamar tanúbizonyságot tesz, az 1860-as években zajló orosz felkelés idején nem menekül el, sőt még egy szabadságharcos parancsnokot is átkocsiztat az ellenséges területen, hogy biztonságba juttassa.
Később lengyel kiadót és könyvesboltot alapít, közben pedig sorra írja a történelmi regényeit. Henryk Sienkiewicz-cel ellentétben, akivel már évek óta versenyeztek abban, hogy ki tud jobban írni, nem távoli idők eseményeiről ír, hanem a közelmúltról, amit általában arra használt, hogy sokkolja az embereket a valósággal. De a női jogok mellett a zsidó emancipációért is sokat tett, sőt egy időben még a magyar női irodalom iránt is érdeklődött, de utóbbiról nincsenek fennmaradt írások.
Aki Ady versein keresztül tanult meg magyarul
A 20. század politikai rezsimje és cenzúrái mellett a műfordítás sok írónak kényszerpályát jelentett, mivel saját műveiket nem tudták megjelentetni. Ez Kazimiera Illakowiczównával sem volt másképp, aki az 1930-as évek elején már elismert költő volt, továbbá a lengyel külügyminisztériumban dolgozott. A második világháború kitörésekor viszont el kellett hagynia az országot, és Románián keresztül Magyarországra menekült.
A teljes kilátástalanságból viszont egy dolog mentette meg: a magyar versek fordítása.
Amikor a magyar lengyelség tudomást szerzett arról, hogy az országban van, hamar felkérték versfordításra. Így kezdett Ady Endrét és Áprily Lajost fordítani lengyelre, később pedig Tamási Áron Ábel a rengetegben című kötetét is lefordította.
Az író későbbi vallomása szerint ez segítette át a száműzetés és a háború nehézségein. És még magyarul is megtanult közben, pedig eleinte egyáltalán nem akart. A magyar irodalom pedig a későbbi életére is nagy hatással volt.
Akit elüldöznek a hazájából, világpolgárrá válik
Maria Kuncewiczowát legtöbben csak az Idegen nő című lélektani regénye miatt ismerik, pedig az irodalom mellett rengeteg mozgalmi munkát is végzett, igyekezett társadalmi szintű változásokat teremteni. Már fiatalon részt vett legális és illegális diákszervezetekben, az emancipált nők folyóiratába írt, rengeteg társadalmi fontosságú témáról írt, többek között a szülőszobai erőszakról, és rendszeresen részt vett a nők irodalmi szerepéről szóló vitákban is.
A legemlékezetesebb mégis az, amikor Kuncewiczowa 1949-ben több szakértői konzultáció után kiáltványt fogalmazott meg az ENSZ-nek, amiben azt kérte, minden menekült választhasson magának saját, új országot, és ne kelljen a megszállt ország állampolgárának maradniuk.
Az ENSZ végül nem cselekedett, de a kiáltvány széleskörűen ismert lett, még Albert Einstein is aláírta, de érdekes módon Thomas Mann megtagadta a beleegyezését.
Ezt követően viszont mégis sikerült keresztülvinnie a tervét, mert megalakult a PEN Klub központ külön emigráns írók számára.
Fotó: Wikipédia
