• Keleti Éva nagyon szerette Latinovits Zoltánt mint színészt, embert, versmondót, és sok verset másképp értelmez, amióta Latinovits előadásában hallotta.
• Először Debrecenben látta és fotózta a színészt, majd végigkísérte az egész pályáját, és személyes barátság is kialakult köztük. Keleti Éva elmesélt egy személyes történetet: egyszer este 10 körül becsöngetett hozzájuk valaki, az anyukája szaladt be ijedten, hogy itt a Latinovits, mi lesz most, összetöri a lakást. A lakásnak nem lett baja, ők pedig hajnali 4-ig beszélgettek.
• Keleti Éva szerint különleges ember volt, ám a mai napig nem tudja megmondani, mennyi volt a játék az egyéniségében és mennyi a komoly. Sok arca volt, hihetetlen tehetség, izgalmas egyéniség volt: „Minden, amihez hozzányúlt, vagy nagy siker, vagy bukás, vagy botrány lett”.
• Keleti Éva borzasztó fontosnak nevezte, hogy a fiatalok többet tudjanak Latinovitsról annál, mint ami a felszínen volt: önmaga útját járó embernek könyvelik el, de nem igazán tudják, mi van emögött.
• Latinovits az egész életét a szerepeire tette fel, mindig az volt, akit éppen játszott.

• Keleti Éva szerint a Ködszurkálóhoz még hozzá kellene tenni sok színpadi alakításának a felvételét, mert nem lehet különválasztani azt, amit játszott és amilyen életet élt.
• Szerinte Latinovits sosem volt igazán boldog, hiszen mindig kergetett egy Latinovits Zoltánt, de sosem találkozott önmagával.
• Hegedűs D. Géza felidézte, hogy életében egyszer találkozott a színésszel, 45 évvel ezelőtt, amikor friss diplomásként a Pannónia Filmstúdióba hívták egy szinkronszerepre, és miközben a filmtekercs pergett, a háta mögött a homályban ült Latinovits, a lába mellett heverő Bagó kutyájával.
• Hegedűs D. generációjának minta volt: elementáris erejű színházi alakításai voltak, hihetetlen módon tudott átalakulni. Ahány szerepet alakított, mind más volt, mégis önazonos maradt.
• Hegedűs D. Géza elmondta, hogy Latinovits 1966-ban kezdte el írni a Ködszurkálót, amelyet most egy kiáltványhoz hasonlított: ahhoz, mint amikor a francia költőnemzedék kiállt, és elmondta, szerinte mi az a modernitás, esztétika, művészi radikalitás, emberi arc, szabadság, amivel színpadra kell állni.
• Egy öntörvényű, már-már autodidakta módon folyamatosan önművelő létben élő alkotóként jellemezte Latinovitsot, aki azért is harcolt, hogy a színművészetet igenis alkotóművészetnek tekintsék.
• Szerinte ez a könyv a szabadság kiáltványa egyfajta zárt, nagyon szűkre szabott lét lehetőségén belül.
• Keleti Éva az első megjelenésnél úgy olvasta a könyvet, mint egy színész véleményét, szabadságvágyát. Lényegében egy Latinovits Zoltán-történetnek olvasta. Most viszont már sokkal inkább korképnek tekinti: „Egy nagy felkiáltójel az egész könyv”.
• A mostani kötet tartalmaz egy nagyesszét is Kővári Orsolyától, aki – Hegedűs D. Géza megfogalmazásában – végigpásztázza Latinovits életét, művészi pályáját.
• A könyvnek lesz folytatása, amely majd Ruttkai Éváról szól.
• Keleti Éva értelmezésében Latinovits munkássága azt üzente: harcolj a saját igazadért és ezen keresztül mindnyájunk igazáért. A másik üzenet szerinte a következő: a színpad és az élet nem két dolog, hanem egy.
• Hegedűs D. Géza elmondta, hogy ha már ki lehet lépni az online térből, akkor több élő könyvbemutatót is terveznek, amelyen olyan filmeket is vetítenének, melyekkel megmutathatják a fiataloknak, mit jelentett Latinovits élete és művészete.

(Disclaimer: a cikk szerzője nem azonos a kötet szerkesztőjével)