A Dűne 3 első előzetese egy mindent eldöntő háborút ígér

Grandiózus és látványos trailer érkezett a Dűne 3 részéhez, ami méltó lezárása lehet majd a nagyívű trilógiának.

sza | 2026. március 18. |

Március 17-én, nem sokkal azután, hogy megérkeztek az első képek a Dűne 3-hoz, kikerült a film trailere is, amely arra enged következtetni, hogy ez lesz talán a sorozat eddigi legizgalmasabb és legmozgalmasabb része.

A rövid betekintő alapján újabb tétekre helyezi a film a történetet: Paul Atreides (Timothée Chalamet) háborút indít, Chani (Zendaya) pedig gyereket vár, a háttérben pedig jól ismert és új karakterek is feltűnnek a látványos csatajelenetek és grandiózus látképek között.

FRANK HERBERT
A Dűne messiása
Gabo Kiadó, 2024, 344 oldal, Ford. Gáspár András.

A Dűne filmsorozat még 2021-ben indult útjának, Frank Herbert azonos nevű könyvsorozatának adaptációjaként, bár a megannyi kötet közül a filmek csak az első két részt dolgozzák fel.

Eddig mindkét korábbi rész hatalmas sikert futott be a kritikusok és a nézők körében is, a Dűne: Messiás hat, a Dűne: Második rész két Oscar-díjat nyert. A harmadik részt ezúttal is többek között Budapesten forgatták, korábban pedig maga a rendező mutatott ízelítőt a trilógia lezárásából.

A háború, ami mindennek véget vet

A Dűne: Harmadik rész nem fogja vissza magát.

A trailer Paul Atreides és Chani beszélgetésével indul, amelyben a hamarosan megszülető gyerekük nevéről beszélgetnek, de a felszabadult boldogságot szinte azonnal beárnyékolja a közeledő háború, amely amellett, hogy nagyon látványos lesz, az összes korábbi szereplőt játékba hozza, ezzel tényleg egy mindent eldöntő összecsapást ígérve. 

A filmben a főhősök mellett Jason Momoa, Florence Pugh és Austin Butler is visszatérnek, de új szereplők is feltűnnek, például Robert Pattinson. Anya Taylor-Joy pedig most többet lesz képernyőn, mint a Második részben, ahol mindösszesen 30 másodpercet lehetett látni. 

A sci-fi trilógia fináléja várhatóan december 18-án kerül a mozikba.

Fotó: Youtube

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Itt vannak az első fotók a Dűne 3-ról: Timothée Chalamet visszatér!

Kíváncsi vagy, hogy fest Timothée Chalamet és Zendaya a készülő Dűne-filmben? Megérkeztek az első képek.

...

Más lett volna a Dűne vége, ha nem hal meg idő előtt az írója? - Három sorozat, amit más szerzők fejeztek be

És jó ötlet-e az, hogy valaki más írja meg a folytatást?

...

Jason Momoa elspoilerezte a Dűne harmadik részét?

Örülhetnek a Trónok harca-rajongók: Jason Momoa karaktere visszatér a Dűne harmadik részében.

SZÓRAKOZÁS
...

5 kihagyhatatlan adaptáció júniusban – sárkányok, szerelem és egy félelmetes pszichopata

Új Sárkányok háza évad, nyári kalandot ígérő szerelmes sorozat és feszült krimi-horror.

...

Megvan, ki rendez az Evelyn Hugo hét férjéből Netflix-filmet

A Netflixre készül adaptáció Taylor Jenkins Reid népszerű regényéből.

...

Még a szakállas Martin Scorsesét is bevetették a Dante kezében Netflix-filmben

Kijött a Dante kezében (In the Hand of Dante) Netflix-feldolgozásának első hosszú előzetese.

Hírek
...

Szép Magyar Könyv díjak: Krasznahorkai-kötet is a győztesek között

...

5 évadosra nyúlhatna a Hét királyság lovagja, és ez még csak Egg gyerekkoráról szólna

...

Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét

...

Ezen a könyvön zokog a fél BookTok – az Egy kis élet magyarul is megjelenik

...

Meghalt Marjane Satrapi, a Persepolis című képregény szerzője

...

A Netflix nagy lépést tesz a könyvek szerelmesei felé

Kiemeltek
...

Kovács Dominik és Kovács Viktor: Titok

Kovács Dominik és Kovács Viktor Vendégségben férfiaknál címen ír tárcasorozatot a Könyves Magazinra. Ez a negyedik rész.

...

Krasznahorkai László: Tudtam, hogy megkaptam a Nobel-díjat, de nem hittem el

Krasznahorkai László Marosvásárhelyen lépett fel, ahol utazásról, kudarcról és gyerekkori emlékekről mesélt.

...

Miért lett a kamaszokról és felelőtlenségről szóló Eufóriából egy cowboyos hittérítés?

Hogyan lehetett egy menő és társadalmilag érzékeny sorozatot ennyire elrontani? Mi köze van a vallásnak az öntörvényű gyilkoláshoz? Kritika.