Steinbeck: „Magyarországon eddig csak a könyveimet és az aláírásomat láttam”

Steinbeck: „Magyarországon eddig csak a könyveimet és az aláírásomat láttam”

Százhúsz éve született John Steinbeck, akinek olyan regények fűződnek a nevéhez, mint az Egerek és emberek, az Érik a gyümölcs vagy az Édentől keletre. A Nobel- és Pulitzer-díjas író 1963 decemberében Budapesten járt, születése évfordulóján pedig a korabeli lapok – és az Arcanum – segítségével emlékezünk a látogatásra.

Ruff Orsolya | 2022. február 27. |

John Steinbeck már világhírű író volt, amikor 59 évvel ezelőtt Budapestre látogatott. A lapok természetesen élénken követték a mozgását, és időnként lírai cikkekben számoltak be akár egy teljesen hétköznapi dedikálásról is. A Film Színház Muzsika 1963. december 7-i számában például így fogalmazott:

„Szakállas arcában mélyen ülő, csodálkozó kék szemek, szájában az elmaradhatatlan pipa. Egyenes tartású, markáns figura, s ha az utcán találkoznék vele, inkább nézném nyugalmazott tábornoknak, sem mint írónak.”

Steinbeck európai körúton vett részt, járt Moszkvában is (erről majd később), majd Bécs után Budapestre érkezett. Az első híradásokban még arról volt szó, hogy „körülbelül egyhetes látogatásra” érkezik, majd öt napról beszéltek, azután háromról. A Magyar Nemzet 1963. december 5-én egy rövidhírben számolt be arról, hogy Steinbeck és felesége az írószövetség klubjában magyar írókkal találkozott, az amerikai vendégre hivatkozva pedig a következőt írták: „Magyarországra saját kívánságára látogatott el és nagyon sajnálja, hogy Bécsben történt megbetegedése miatt csak két napot tölthet hazánkban. A jelenlevők ezután hosszasan elbeszélgettek az amerikai és a magyar irodalom kérdéseiről.”

Az olvasók az Európa Könyvkiadó Lenin körúti könyvesboltjában találkozhattak vele. Ahogy a Film Színház Muzsika újságírója is; utóbbi kérdésére Steinbeck kifejtette, hogy bár Budapesten sok mindent szeretne megnézni, nincs sok ideje: „Az Operaházba elmegyek a Háry János előadására. Szeretném meghallgatni a Tátrai vonósnégyes játékát és kértem, hogy

vigyenek el valahová, ahol jó dzsesszmuzsikát játszanak”.

A Film Színház Muzsikát annyira megragadta az esemény, hogy pár hét múlva (1963. december 28.) egy másik szerzőtől is megjelentetett egy rövid cikket, amely szerint Steinbeck a könyvesboltban szorgalmasan és fáradhatatlanul dedikált, „gránitember” benyomását keltve: „A szakállas férfi arca nem monoton, kézmozdulata nem gépies. Autogramot is úgy ír, ahogyan a mondatait: markáns tömörséggel, szívvel és aggyal, s az emberszeretet meleg fényével, ahogyan itt a Körúton nézi a pesti embereket”.

A Filmhíradó is beszámolt a dedikálásról; a narrátor szerint csaknem ezer aláírás után is több százan várakoztak még az íróra, Steinbeck pedig tréfásan megjegyezte: „Magyarországon eddig csak a könyveimet és az aláírásomat láttam”.

A Népszabadság tudósítója egyébként októberben Moszkvában tudott pár szót váltani Steinbeckkel, aki akkor már harmadszorra járt a Szovjetunióban (Népszabadság, 1963. október 24.). Az írónak elmaradhatatlan tartozéka lehetett a pipa, mert az újságíró itt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az csak pillanatokra került ki Steinbeck szájából; mozdulatai élénkek voltak, „s min­den pillanatban kész a vitára”. Steinbeck ekkor éppen az Artúr királyról szóló könyvén dolgozott (melyet 1968-ban bekövetkezett haláláig nem tudott befejezni, és végül posztumusz jelent meg), ennek alapját pedig lényegében egy Thomas Malory-mű adta: „Hogy milyen lesz? Egyesek talán hosszúnak és unalmasnak találják majd, legalább három-négy kötetre tervezem, és edzett olvasó legyen, aki belefog. Benne az emberi sorsok, vágyak, indulatok és illúziók széles skáláját igyekszem felrajzolni. Negyven évig kutattam, mielőtt hozzáfogtam megírásához, már négy éve írom és még nem vagyok kész vele”.

Arra az olvasói kérdésre, hogy a saját könyvei közül melyik áll hozzá a legközelebb, Steinbeck azt a választ adta, hogy ha már megírt egy könyvet, akkor az kevésbé érdekli: „Igazában mindig csupán az az egy könyv érdekel, amelyet még nem fejeztem be.” Beszélt az íráshoz fűződő viszonyáról is:

„Az írás létszükségletté vált számomra,

olyasmi már, mint a lélegzés vagy a szívverés. Nehéz volna arra válaszolni az embernek, miért lélegzik, miért dobog a szíve: ezek a dolgok az életet jelentik a számára... Amikor szomjas vagyok, csillapítom szom­júságom, és amikor úgy érzem, hogy el kell valamit mondani az embereknek, akkor ülök le, hogy megpróbáljak írni.” A kérdésre pedig, hogy mivel ír, a következőt válaszolta:

„Csakis ceruzával, sohasem mással.

Még sosem használtam írógépet, de azt hiszem, írhat az ember, amivel csak akar, még vízzel is, csak az a fontos, hogy legyen mondanivalója embertár­sai számára.”

Steinbeck a második világháború alatt haditudósítóként dolgozott, és a moszkvai író-olvasó találkozón, ha szőrmentén és konkrétumok említése nélkül, de szóba került a világpolitika is, 59 évvel ezelőtti szavainak pedig különös súlyt adnak a közelmúlt eseményei, az Ukrajna elleni orosz invázó: „A legveszedelmesebb tünetek egyike a bizalmatlanság és a félelem. A félelem fegyverkezés­re késztet, a bizalmatlanság együtt nő a fegyverkezés mérté­kével. A félelmet a bizalom erő­sítésével kell leküzdeni: minél több hivatalos és nem hivatalos kapcsolatot kell kiépíteni, hida­kat kell építeni, törekedni kell a kölcsönös megértésre”. Steinbeck még hozzátette azt is, hogy az oroszok és az amerikaiak természetében több a hasonlóság, mint a különbség, és szerinte ez megkönnyíti köztük a hídverést. Steinbeck annyira belemerült amúgy a beszélgetésbe, hogy a kísérőinek kellett figyelmeztetniük, sietnie kellene, mert indult a vonata – mégpedig Kijevbe.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Steinbeck írt egy vérfarkasos regényt, de nem engedik kiadni

 A Gyilkosság teliholdkor című rejtélyes, teljesen befejezett vérfarkasos történetet 1930-ban visszadobta a kiadó, azóta a 233 gépírásos oldal az austini Texas Egyetem archívumában pihen.

...
Hírek

Íme, Steinbeck furcsa (és talán durva) levele az őt díjazó kritikusoknak

Csak sejtéseink vannak, hogy mit akarhatott vele, mindenesetre nagyon szórakoztató kis történet.

...
Hírek

John Steinbeck kutyája megette az Egerek és emberek első verzióját

Bár a diákok szeretnek arra hivatkozni, hogy a kutya megette a házi feladatot, a valóságban azért ez nem fordul elő olyan gyakran. John Steinbeck amerikai íróval azonban egyszer valóban megtörtént a baj. 

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Semmelweis 50 éve egy norvég drámában szagolta ki a kérlelhetetlen igazságot

Bjørneboe-t nem a Semmelweis alakja köré utólag szőtt magasztos vagy patetikus tisztelet foglalkoztatta, hanem a személyiségét és a küzdelmeit szétfeszítő ellentmondások. A Semmelweis ma is pezsdítően és bicskanyitogatóan aktuális dráma.

...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

Olvass!
...
Könyvtavasz

Az Óriásalka ugyan messziről boszorkányra hasonlít, de megtanít repülni

A tizenkét éves Lóri rajong a biológiáért. Álmában időnként kihalt állatok jelennek meg: a fiú a Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal folytatott párbeszédek segítségével próbálja értelmezni élete eseményeit. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Vajon kit illet meg a megtalált kincs?

Nógrádi Gábor gyerekszereplői kincskeresési lázban égnek, és hamarosan felkerekednek, hogy személyesen járjanak utána, vajon tényleg van-e alattuk kincs. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Mán-Várhegyi novellájában nyomtalanul eltűnik egy férj a Miss Pula fedélzetéről