Jakabovics Tibor 2021-ben hozta létre az Equibrilyum Kiadót, amikor első saját könyvét, a Mókusugrást jelentette meg. Az eredetileg vegyészmérnök alapító alig egy évtizeddel korábban hozta létre kozmetikai márkáját is. A saját könyvei kiadása után nonprofit alapon, mecénási, néha ötletadói szerepkörben működteti a kiadót.
Honnan jött a kiadó alapításának ötlete?
Magam afféle „könyvzabáliusz” vagyok. Már négy és fél éves koromban folyamatosan olvastam, és valószínűleg ez a korai és mélyre nyúló élmény köszön most vissza. Egyszer csak eljött az életemben az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy írni kell, és ha már írunk, akkor nézzük meg, hogy lehet azt a könyvet fizikailag is elkészíteni.
Mindig is érdekelt, hogy egy összetett gondolatból hogyan tud megszületni végül valami megfogható.
Aki az írás közelében van, biztosan találkozott a folyamattal: van egy kéziratom, többen beleolvasnak. Nem mindenki persze, mert a kézirat intimitás. Azt szokni kell, hogy valakinek a kezébe adódjon. Elolvassák és azt mondják, hogy „Hű, ez jó!” Mire az írópalánta: na, ne hülyéskedj, ugratsz… „Tényleg, neked írnod kellene!” Mondják erősen, hogy ki is kell adni. De hogyan lehet egy kéziratból ma nemcsak Magyarországon, a világon bárhol nyomtatott könyv? Egy szóval: nehezen.
Az ember a társaságával egy darabig csak motoszkál, kérdezősködik, végül ráébredtünk, hogy mindenünk megvan ahhoz, hogy a megírt kéziratból fizikai tárgy, objektumszobor legyen. Megtanultuk, hogy hogyan kell megszerkeszteni, megtaláltuk hozzá a megfelelő jó ízlésű, érzékeny szakembereket, és eljutottunk a végén a nyomdáig. Tulajdonképpen az első saját könyvemen tanultam meg, hogy hogyan kell könyvet kiadni. Élethosszig tartó élmény marad.
Mi volt ez az első könyv?
Írtam egy könyvet a fákról, a Mókusugrást, sorbafűzött, könyvkötött novellácskák. Nehéz nem észrevenni, hogy a fák valójában emberek, az emberek meg fák, egymásba öblítődünk valahogyan. Így kezdődött valahogyan. Aztán következett a pandémia vége felé egy gyerekkönyv, a Szerintemezazegész.
Szerintemezazegész: Szorít a ház (Short 2023) - forrás: IMDb
Utóbbiból forgatták az animációs filmet, ami több díjat is nyert?
Abból készült az animációs film, pontosabban a sorozat első epizódja. Az ezt követő időszak kaleidoszkópszerű kavarodás a fejemben: össze-vissza utaztam Európában, és mindenféle vörös szőnyegeken mászkáltam. Nem is értettem, hogy mi a csudát keresek ott. Érdekes megtapasztalás volt.
Hogyan választják ki a megjelenő köteteket?
Nagyon úgy tűnik, hogy kiválaszt bennünket valami.
Nem keressük a funkciót, a stílust, a témát, hanem áramlik mindenféle felénk, és amiben azt érezzük, hogy tudunk vele együtt rezegni, megszólítja a lelkünket, arra rákapcsolódunk valahogyan.
És csináljuk, csináljuk, csináljuk. Könnyen lehet, hogy ha kijelölnénk magunknak egy határozott irányt, nem sikerülne a világon semmi. Idegen maradna bévül, valami lenne belőle a végére, csak nem a miénk.
Vagyis minden egyes könyv egy-egy egyedülálló projekt, külön kis bolygó?
Nagyon így van. Leginkább hasonlítanám magunkat tán egy többlényű művészemberhez.
Nincs két egyforma darab, nincs két egyforma ihlet.
A világ nagyon gazdag, sokfajta inspiráció érkezik, nagyon bonyolult a mátrix, végül tádámm! Kisül belőle valami egészen érdekes.
Miért különleges könyvek, könyvtárgyak kiadására, gyártására specializálódott a kiadó?
Nagyon tetszik, amikor azt mondja, hogy gyártás, gyártmány. Mert az elvből, az elméletből, a literatúrából születik valami, amit végül valóban valami gépen kell átereszteni. A körülöttünk lebegő éteri gondolat egyszer csak fizikai valóvá válik és nekünk, az anyagi dimenziókban is létező embereknek ez nagyon fontos. A furcsa, digitalizált világban elveszítjük a kapcsolatot a kétkezi megfoghatósággal.
Ebben az értelemben egy szobor is az, egy festmény is az, hiszen a gondolatból valamilyen eszközrendszer révén készül egy objektum.
Rabóczky Judit Rita kötete és a díjazott Wellisch Tehel Judit-album - forrás: Equibrilyum Kiadó / The Rabóczky Judit Rita book and the awarded Wellisch Tehel Judit album - forrás: Equibrilyum Kiadó
Úgy tudom, hogy van egy műgyűjteménye is, ami szorosan kapcsolódik a kiadóhoz. Erről mesélne egy kicsit?
Most már több mint 10 éve gyarapítgatom a gyűjteményünket, ahova néha úgy kerülnek be tárgyak, hogy készítünk valakinek egy albumot és egyszerűen cserélünk. Mi vállaljuk az album finanszírozását és kapunk érte egy alkotást. Adunk és kapunk és nincs közbe iktatva a pénz. Nem mérgezi meg a relációnkat. Aranyos csereberévé válik, mint régen, amikor kecskéért adtak pokrócot.
Mi az, amit a könyvkiadás, a könyvekkel való foglalkozás ad önnek? Hogy egészíti ki az élete más területeit?
Nincsenek ilyen jellegű sorrendiségek az életemben. Szerteágazó a saját és a közösségem tevékenysége is, és mindig mindegyik ága, témaválasztása folytonos fókuszban van. Ez a fajta könyvkiadás sem pihenés a szó hagyományos értelmében, mert irdatlan kreatív energiákat mozgat, hiszen mindig valami egyedit, speciálisat akarunk létrehozni. Nem is az akarat a megfelelő kifejezés, hanem az, hogy engedjük magunknak, hogy csináljunk valami nagyszerűt.
A Szép Magyar Könyv-díj átvételekor a 96. Ünnepi Könyvhét megnyitóján - forrás: a 96. Ünnepi Könyvhét FB-oldala
Erre pedig úgy tűnik, a közönség is jól reagál, ahogy az a Szép Magyar Könyv díjból is látható.
Picit furán érzem magam ilyenkor. Olyan, mintha ugyanazért többször kapnánk elismerést. Megkapjuk magától a folyamattól a díjakat sorban-sorban, először, amikor örülünk a saját ötletünknek, aztán amikor látjuk szárba szökkenni, kiteljesedni, aztán megkapjuk végül, amikor ott van a kezünkben az a gyönyörű kötet. Az a furcsa szoborszerű közösségi tér, amit könyvnek hívunk. És aztán még itt is kapunk egy díjat, zavarban is vagyunk persze, de örülünk nagyon. Köszönjük a megtiszteltetést!
Milyen könyveket olvasott, amikor még nem a kiadás volt a fókuszban, hanem a könyvmoly énje? Milyen kötetek vonzották az olvasáshoz?
Először is fordítva tanultam meg olvasni. Egy ideig azt hitték a családban, hogy vicceskedem, mert fejen állva tartottam az újságot.
Az iskolában derült ki, hogy ez a fura képességem van. Ahogy a szüleim velem szemben felolvastak nekem, fejjel lefelé ismertem meg a betűket.
Négy és fél évesen már fölértem a könyvespolcot. Nálunk a nappaliban az alsó polcon balról kezdődően az első könyv Dumas A három testőre volt. Én minden mesekönyv előtt ezt a vörös vászonkötésű regényt olvastam el. Az volt az én gyerekkönyvem. Mellette az Obádovics-féle matematika volt a polcon. Nem sokat értettem belőle, meg a sok furcsa jelből, de becsülettel végigolvastam azt is.
Ott sem kerestem témát, hanem haladtam sorban a polcon lelkiismeretesen. Bal lentről jobbra, fölfelé, amíg elértem, végigolvastam az összes könyvet. Aztán ugyanezt csináltam a könyvtárban is: bementem és elkezdtem az A betűnél.
Hol tart az aktuális polcon? Azóta lettek kedvencek?
Rengeteg dolgot újraolvasok, mert nagyon sokat változik az ember világról alkotott képe. Cizelláltabbá válik, mások a nézőpontok, mások a szögek, máshol vannak a súlypontok. Élénken emlékszem az olvasmány emlékeimre, az újraolvasásnál érzékelem magamban a differenciaképzést, hogy akkor mi érintett meg benne és mi szólít meg benne most.
Jakabovics Tibor - forrás: Equibrilyum Könyvkiadó
