Jacek Dehnel az egyik legsikeresebb fiatal lengyel író Lala című, 2006-os regénye Lengyelország után sorra hódítja meg az európai olvasókat is. A könyv magyar megjelenése alkalmából a történetmesélés kultúrateremtő erejéről és a fiatal lengyel értelmiségről beszélgetettünk.
fotó: Valuska Gábor
Mennyire gyakori, hogy egy fiatal lengyel szerző könyve megjelenjen külföldön is? A Lalát hány országban adták eddig ki?
Azt kell mondjam, hogy ez azért nem túl gyakori dolog. A lengyel irodalom hasonlít ebből a szempontból a magyarra, nyelvileg zárt közeg, nem olyan mint a francia, a spanyol és természetesen az angol. Megvannak a vezető szerzőink, akik nemzetközi viszonylatban is ismertek és elismertek, és több klasszikus is olvasható fordításban, de ezen túl nem gyakori, hogy kortárs lengyel szerző fordításokban megjelenjen. Nekem szerencsém volt. A Lalának mostanra kilenc különböző nyelvre lettek eladva a kiadási jogai, a magyar után azt hiszem törökül fog megjelenni, utána horvátul és franciául.
Lengyelországban a Lengyel Könyvintézet nagyszerű munkát végez, valamint a kiadóm, a WAB is nagyon jól lobbizik külföldön, rengeteg múlik az ő ügyességükön, kapcsolataikon.
A Lengyel Könyvitézet minden évben egy nagyszabású fesztivált rendez Krakkóban, amely kifejezetten a külföldi kiadók számára mutatja be a lengyel szerzőket és próbálja összehozni őket külföldi kiadókkal. Persze ezt ne úgy képzelje el, hogy az írók három napon át minden marketingeszközt bevetve próbálják eladni magukat, de a cél a lengyel irodalom és kultúra terjesztése.
Könnyen tud egy fiatal lengyel szerző érvényesülni a könyvpiacon?
Vannak fiatal szerzők, akik különböző irodalmi csoportokhoz tartoznak, főleg költők esetében gyakori ez. Ezek a csoportok általában kapcsolódnak valamilyen kulturális szervezethez, központhoz és gyakran ezeknek a szerzőknek itt jelenik meg az első kötete. A kiadók pedig folyamatosan keresik az új tehetségeket. Az évről-évre megrendezésre kerülő irodalmi versenyeken, pályázatokon is feltűnnek fiatal tehetségek.
Az én esetem annyiban volt szokatlan, hogy négy éven át házaltam különböző kiadóknál a Lalával, de mindenhol visszautasítottak. Aztán kaptam egy díjat 2005-ben, a Kościelski-díjat, de nem a prózai munkáimért, hanem a verseimért, az első kötetemért. Ez az egyik legnagyobb presztízzsel bíró irodalmi elismerés, amit negyven év alatti szerzőknek adnak, a szerzők általában 35-39 éves korukban nyerik el, én 25 éves voltam. Ez egyrészt meglepte az embereket és ki is nyitott néhány ajtót, máris lett több olyan kiadó, amelyik kiadta volna a Lalát. Végül az egyik legelsimertebb kiadót, a WAB-ot választottam és rendkívül büszke vagyok, hogy velük dolgozhatok, a nemzetközi sikereimet nekik köszönhetem.
Mikor váltott a versekről át a prózára? Tekinthető ez fiatalkori lelkesedésnek, hogy először versekkel jelentkezett?
Nem, a kezdetektől mindkét ágban alkottam és régóta fordítok is. A versírás és a próza nálam egyszerre működik, mikor, mi kerül előtérbe. A fordítás pedig majdnem olyan fontos számomra, mint maga az írás. Nagyon szeretek fordítani, néha jobban is mint írni. A fordítás olyan mint a sudoku. Egy csodálatos kirakós, ahol az ember egy olyan mintát rak össze, amely megszólalásig hasonlít az eredetire, mégis teljesen mások az alkotóelemei.
Rengeteget tanulok íróként a fordításból, hiszen az a világon a legfigyelmesebb olvasás és kapcsolat egy szöveggel, ha fordítja az ember.
