Nemrég könyvet írt Az én kék zónám címmel, két éve pedig folyamatosan podcastműsorokat forgat a longevity kapcsán. Hámori Barbara tévés producer bár gyerekkorától nyitott a testről és lélekről való gondolkodásra, most ért meg benne, hogy másokat is inspiráljon a holisztikus szemléletre. A következő egy évben végig járja a kék zóna helyszíneket, miközben két további könyvön dolgozik. Ráadásul az egyikkel egy számára új műfajban debütál.
Az elmúlt két évedet meghatározta a longevity témája a YouTube-műsorod és a könyvedet is: a sok elfoglaltság mellett hogyan állsz most a saját kék zónáddal? Még benne érzed magad?
Benne, szerencsére hosszú ideje mindig, de ez tudatos munka eredménye. Nagyon figyelek az étkezésre, a napi mozgásra és az alvásomra. Most is edzésről érkeztem, aztán a beszélgetésünk után több adást veszünk fel tömbösítve A te kék zónád podcastműsoromhoz.
Ezek szerint – hogy egy japán kék zónabeli kifejezéssel éljek – számodra most ez a téma jelenti az ikigait. Azazaz az örömöt, a motivációt, ami mozgatja a kreativitásod és megadja a flowélményt.
Sokat foglalkozom a hosszú élet titkával mostanában, de bevallom, a mai napig több téma a szenvedélyem egyszerre. Tudok párhuzamosan kapcsolódni hozzájuk, mert egyszerűen ilyen típus vagyok. Általában amin épp dolgozom – könyvírás, tévé, podcast –, azt szenvedéllyel teszem. Valójában vagy így csinálom, vagy inkább bele sem kezdek.
A kék zónák világa és maga a hosszú élet is régóta érdekel, de valójában egy hétköznapi, vicces véletlen adta meg az utolsó löketet, hogy projektként foglalkozzak vele.
Egy közös, barátnős hétvége után az egyik barátnőm megjegyezte, hogy ne nekik mondogassam mindig a bölcsességeim, forgassak műsort róla vagy írjam meg könyvben. Én meg azt gondoltam: miért ne?
Jelenleg is több RTL-es műsorban dolgozol producerként, könyvet írtál, forgatod a saját podcasted. Ez a fajta pörgés mennyire összeegyeztethető a minél kevesebb stresszel, ami a longevity egyik alapköve?
Egyrészt a sport nálam évtizedek óta egy alapműködés, az élet természetes része, mint egy feszültségoldó napi rutin. Másrészt visszatért az életembe az olvasás is: bevallom, erre hosszú ideje nem adtam magamnak elég időt.
Most már simán megteszem, hogy leheveredek vasárnap délután és végigolvasok egy könyvet, ha éppen az esik jól.
Emellett elkezdtem különböző légzésmeditációs gyakorlatokat tanulni: a tudatos légzéstechnika számomra nagyon bevált a szorongásoldás kapcsán. Napi tíz-tizenkét percet rászánok: ez teljesen újra tudja huzalozni az idegrendszeremet egy kifejezetten sűrű napon is.
Milyen műfajokat olvasol, amikor kikapcsolódsz?
Mindent kézbe veszek, a ponyvától kezdve a politikai krimin át a pszichológiai, társadalomtudományi könyvekig vagy a szépirodalomig. Egyrészt bölcsészként végeztem, alapvetően széles az érdeklődésem, de észrevettem, hogy pihenés ide vagy oda, egy másfajta szempont is bekapcsol nálam olvasás közben. Mivel a televíziós műsorokkal hosszú évekkel ezelőtt a közönség szórakoztatására esküdtem fel, számomra mindig nagyon izgalmas és fontos látni, hogy mi működik éppen, mi foglalkoztatja az embereket.
A bestsellereket például egytől egyig elolvasom, mert képet adnak arról, mi mozgatja aktuálisan a közvéleményt, mivel lehet megszólítani a nagyközönséget.
Viszont ha teljesen munkától függetlenül, önmagam örömére olvasok, akkor elsősorban szépirodalom után nyúlok.
A hosszú élet titkával biztosan olyan témára találtál, ami világszerte foglalkoztatja a ma emberét. A kék zónákbeli élet megértése pedig tulajdonképpen válaszokat ad az étkezéssel, stresszel, emberi működéssel kapcsolatos kérdésekre. Melyik területen jártál már és hova tervezel eljutni az öt kék zóna közül?
Szardínián jártam eddig, és mély nyomokat is hagyott bennem, nem véletlen, hogy éppen oda készülök újra most júniusban. Visszamegyek néhány barátnőmmel, kifejezetten egy kék zóna tematikájú utazásra, ahol a helyi ételeket kóstoljuk, a tengerparton sportolunk és töltődünk a természetben. Ez a nyaram duplán izgalmas lesz ebből a szempontból, hiszen augusztusban Japánba készülök, szintén a helyi kék zónába, Okinawába. Mindkét helyszínen fogok forgatni is, és a következő egy évben a másik három kék zónát is meg szeretném látogatni: Costa Ricán, Kaliforniában és Görögországban.
A könyvedben nemcsak a szakértőkkel egyeztetett tanácsokat osztod meg az étkezés, alvás, mozgás, stresszoldás kapcsán, hanem néhány saját élményt is felidézel. Ezen keresztül kirajzolódik, hogy már gyerekként – amikor néhány évet éltél Amerikában – felfigyeltél a futókra a Central Parkban, vagy az egészséges életmódról szóló könyvekre a szüleid polcán. Úgy tűnik, mintha végigkísérte volna az életed a hasonló emléknyomok elraktározása, hogy aztán később egyfajta misszióvá nőjje ki magát ezek rendszerezése.
Elképzelhető, hogy valóban így volt, és fokozatosan épült bennem ez a projekt. Fontos, hogy az indíttatásom is meghatározó, hiszen mindkét szülőm az orvostudomány területén dolgozott, nálunk a latin szakkifejezések a mindennapi életünk részét képezték. Mi nem légcsőhuruttól szenvedtünk, hanem bronchitistől, de éppen ezért számomra nem volt idegen a testről való gondolkodás sem. Vagy épp természetes volt, hogy a betegségeinkről, aktuális állapotainkról lehet és kell érdemben beszélgetni.
Sokszor tapasztaltam, hogy emberek a legkisebb tünetekkel is futnak az orvoshoz, mert rettegnek a betegségektől. Ennek az elsődleges oka, hogy nem igazán tanulják meg a saját testük reakcióit, igényeit, pedig nagyobb biztonságban éreznék magukat, ha ők is ismernék a jelzéseket. A szüleim nyilván a tudományban hittek és tisztelték azt, mégsem nyúltak azonnal gyógyszerért. A nyolcvanas években is holisztikusan gondolkodtak és ezért számomra mindig ez jelentette az alapvetést.
A kötet közepére egészen biztos lettem benne, hogy maximalista típus vagy. Például amikor olyan apró részletekkel találkoztam, mint a marokerő hatása az egészségre vagy akár az élettartamra. Munka közben sodródtál hasonló mélységekbe, vagy előre, részletesen megtervezted a tartalmat?
Érdekes, mert amikor pályaválasztás előtt álltam, két dolog vonzott: az irodalom és a közgazdaságtan. Ez a kettőség azóta is jelen van az életemben: producerként nagyon fontos, hogy átlássam a költségvetést, minden egyes számot tudok minden produkcióban. Tisztában vagyok vele, ki hány órát dolgozott, mennyiért. Miközben hasonló lelkesedéssel vetem bele magam a tartalmi kérdésekbe.
A könyvnek is így indultam neki: mindent megterveztem.
Először egyébként a testmozgásra és a táplálkozásra épült a struktúra, de azt hamisnak éreztem, hiszen pontosan értettem, hogy ennek a széknek valójában öt lába van. Végül konzultáltam a kiadóval, és megegyeztünk egy kézikönyvben, ami teljes képet adhat. Alapvetően minden munkámnál előbb a matekrész van meg a fejemben, és azután következik, hogy megtöltsem tartalommal a vázat.
A kötetben érezhetően fontos számodra, hogy a magyar hétköznapokban adj kapaszkodókat: például a hazai superfoodok, hozzávalók bemutatásával, vagy azzal, hogy a mi mozgással, alvással kapcsolatos körülményeinket veszed alapul. Valóban hiszel abban, hogy az ember a nagyvárosi életben is megtalálhatja a maga kék zónáját?
Hiszek benne, és őszintén mondom, hogy nekem sikerült is megtalálni.
Az egyik kedvencem például a piacozás, amit nagyon régóta csinálok.
Ha az ember elkezdi, és legalább kéthetente beiktatja, sokat léphet előre mind az egészség, mind a mentális jóllét szempontjából. Egyrészt a kistermelők saját maguk termelik a zöldségeket, gyümölcsöket. Másrészt maga a rítus egy olyan közvetlen élményt ad a természettel, az élelmiszerrel, amit a tasakokba csomagolt árukkal a boltban nem tudunk megélni.
A gyerekeimmel kicsi korukban kezdtünk piacozni, ők is imádják a mai napig, és természetes lett számukra. Ez nemcsak a vásárlásról, az evésről szól, egy másik fontos kapaszkodót is magában hordoz. Kapcsolódást, közösségi élményt ad: egymásra köszönünk, ismerősként üdvözöljük egymást, az árusok félreteszik a kedvencemet a törzshelyeimen. Biztosíték, hogy nem egy teljesen elidegenedett világban élünk, hanem tudunk kapcsolódni a környezetünkhöz.
A podcastbeszélgetések és a könyvírással járó munka után hogyan látod: melyik területen vagyunk a legnagyobb válságban longevity szempontból?
Érdekes, mert éppen ott van a legnagyobb baj, ahol talán a legtöbb remény is. Nemrég vidéken forgattam, és csodálatos tapasztalás volt, hogy amikor látták, nem helyi vagyok, azonnal jöttek; kérdezték, miben segíthetnek, elkísértek oda, ahova épp tartottam. Nagyon megérintett, mennyire jól tud még működni az emberi kapcsolódás, ezt kellene visszahozni a nagyvárosokba is.
Abban hiszek, hogy ha mindenki a saját mikrokörnyezetében beleteszi a munkát, akkor igenis lehet változás.
A legnagyobb baj ugyanis – hogy a kérdésedre visszatérjek – az elmagányosodás jelensége, ami a nagyvárosi, digitális bennszülött, alfa generációt érinti leginkább. A WHO adatai alapján ez már olyan népbetegség, mint az elhízás. Ha nem lépünk sürgősen, drámai következményei lesznek.
Másrészt érdekes, hogy például mi itt, Európa szívében az étkezés kapcsán nem állunk olyan rosszul: mivel nem fejlődtünk olyan gyorsan, a rossz minőségű kaják sem érkeztek meg hozzánk hamar. Emlékszem, Amerikában én óvodásként chipset, hamburgert kaptam a menzán. Itthon a mi generációnk még főtt ételen nőtt fel, ez valójában nagy áldás. Magyarország pedig azóta is viszonylag mentes maradt a genetikailag módosított élelmiszerektől, sőt a gyomirtózás is később indult el nálunk.
Emellett csodálatos az ivóvizünk, jóízű, szuper minőségű. Örülök, hogy itt élek, ahol még van erdőnk, mezőnk, természeti kincseink.
Az én kék zónámban a fiatal generációkat is konkrétan megszólítod, amikor például behozod a ghosting problémáját, vagy részletesen kitérsz a telefonfüggésre. Mennyire érzed nyitottnak őket arra, hogy szembesüljenek a hasonló jelenségek hátterével?
A gyerekeim kapcsán látok bele a Z és alfa generáció mindennapjaiba, hiszen a nagyobbak már a húszas éveikben járnak, a legkisebb pedig 13 éves. Egész mást tapasztalok akár az iskolai élet kapcsán is, a bullying például egész más formát ölt és talán jobban el is tud harapódzni, mint régen. A gyerekeket, kamaszokat egyébként nyitottnak látom, és ehhez az is hozzájárul, hogy a közösségi médiában ők már sokféle információval találkoznak: cikkeket, kutatásokat olvasnak.
Alapvetően minden generáció tudatosabban élhet, csak jól kell szűrni, ami ránk zúdul.
A fiatalok kapcsán szerintem egy nem változik: ők előlünk menekülnek, a szülők szokásai jelentik számukra a no go zónát.
Ha mi is szelfizünk, ők már nem, ha mi is elkezdünk insta-storyt kitenni, ők már nem. Ahogy nemrég elmagyarázták nekem, most az a menő, ami nem menő. Ezt néha még én sem tudom követni, pedig alapvetően eléggé képben vagyok a digitális világ változásai kapcsán.
Ha már szóba hoztad a túl sok információt: nem érzed, hogy könnyű átesni vele a ló túloldalára? Például az étkezés vagy a mozgás kapcsán szinte már túlzóan ragaszkodni egy trendhez, vagy túlkontrollálni az életet.
Persze, én is érzékelem ezt a jelenséget: például amikor néhány influenszer reggeli napi rutinja csaknem három órán át tart, és képtelenebbnél képtelenebb lépéseket látunk a videókban. Mivel ebben nagyon nagy pénz van, tudatosnak kell lenni fogyasztóként. Csak amióta mélyebben foglalkozom a longevityvel, az elmúlt 2-3 évben, számos igazság jött ki óriási hype kíséretében, amiről hónapok múlva kiderült, hogy nem igaz.
Hasonló volt a hidegvizes merülés, vagy a súlymellényben gyaloglás. Egy időben tele voltak az erdők súlymellényes gyaloglókkal. Aztán hamar kiderült, hogy a nők számára ez egyáltalán nem egészséges, mivel a terhesség miatt a testünk az előre terhelésre alkalmas inkább. Erre szoktam mondani én is, hogy őrületbe azért nem kell esni, jobban járunk, ha kitapasztaljuk türelemmel a magunk igényeit, ha megismerjük a saját határainkat, vagy egyszerűen csak azt, ami nekünk jólesik. Ahogy a betegségek kapcsán már szóba került: a testünk jelzéseit kell megismerni, értelmezni. Ez a sport, a mozgásforma kiválasztásánál is igaz.
Bölcsészként végeztél, mindig is vonzódtál az irodalomhoz, most végigélted a könyvírás folyamatát, és örömet találtál benne. Ráadásul tele vagy emberi történetekkel a munkád kapcsán. Adódik a kérdés: nem tervezel más műfajban is könyvet írni?
Nagyon beletrafáltál, mert egyrészt készül a longevity kötetem második része, amiben kifejezetten a nőket szólítom meg, és egy 120 napos átalakuló programot készítek 40 feletti nők részére, akik azt érzik, a testük kezdi cserbenhagyni őket. Egy kapaszkodót próbálok adni, hogy négy hónap alatt hogyan lehet áthuzalozni az ember életét.
Másrészt viszont most egy fikciós könyvön is dolgozom: ebbe egy-egy női történetet szővök bele négy különböző generációból.
Nem titkolom, hogy saját élményeken is alapul majd, hiszen a családunkban a női eredettörténetek kifejezetten izgalmasak: az enyém és a nagyanyámé például elképesztően hasonló. Mindketten nem várt gyerekként születtünk, nem törvényes kapcsolatban, és mindkettőnket tíz év után kisgyerekként vett végül nevére az édesapánk. Mindig is foglalkoztattak a hasonló, transzgenerációs kérdések, ezeknek szeretnék most utánajárni egy fikciós történetben is. Szóval, igen, leírhatod: már készül az első regényem.
