Amikor meghallom a kék zóna kifejezést, mindig a hullámzó tenger jut eszembe, és vele egy hely, ahol könnyű megfeledkezni az időről. Még akkor is, ha tudom: az emberek itt sem egész nap a lábukat lógatják, hogy aztán 100 évig éljenek. Sőt! A kék zónák (Okinawa – Japán, Szardínia – Olaszország, Nicoya-félsziget – Costa Rica, Ikária – Görögország és Loma Linda – Kalifornia, USA) legfőbb jellemzőiből az egyik biztosan az aktivitás, a folyamatos munka.
Amikor szardíniai vagy japán szigetekről felvett képeket nézünk, talán elsőre azt gondoljuk: mi közünk nekünk ehhez? Máshol élünk, más lehetőségekkel: mit tanulhatnánk az ott élő idős emberektől? Bár a téma itthon néhány éve népszerű, akadnak könyvek, amelyek segítenek választ találni ezekre a kérdésekre.
A kék zónák életmódja nem tudatos, mégis tanulható
Magyarországon a kék zónák témája az On the Spot párosának, Cseke Eszternek és S. Takács Andrásnak köszönhetően lett igazán népszerű: az ő ajánlásukkal jelent meg az OpenBooks-nál Dan Buettner A hosszú élet titkai című könyve is 2023-ban (és ugyanezzel a címmel forgattak sorozatot a témában). Ez a kötet máig kiindulópont a kék zónákról megjelenő legtöbb könyv számára.
Buettner egyébként maga találta ki a kék zóna kifejezést: amikor a 2000-es évek elején a hosszú életű közösségeket vizsgálták, társaival kék körökkel jelölték a térképen az érintett területeket; így született a név. A kutató japán, olasz, görög, kaliforniai és costa rica-i helyeket járt be, majd a hosszú élet esszenciáját igyekezett összefoglalni a könyveiben. Mára már nemcsak olvashatunk róla, láthatjuk is ezeket a helyeket: a Netflix ugyanis minisorozatot készített Buettnerrel.
„Dániában élő ikreket tanulmányozva a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy génállományunk csupán élettartamunk 25%-át befolyásolja. A maradék 75%-ot életstílusunk és mindennapi döntéseink határozzák meg” – írja Buettner A hosszú élet titkai című könyvben.
A Föld öt legegészségesebb helyét felkutatva ezért igyekeztek rendszerezni a tudást, amely összefoglalja az említett életstílust és döntéseket.
Nagyon tömören megfogalmazva a tanulságokat, a kék zónák titka néhány fontos összetevőre bontható. Egyrészt mindenütt az élet alapvető velejárója a természetes mozgás. Csak egy példa a sokból: a szardíniai pásztorok például egy átlagos napjukon óránként négyszázkilencven kalóriát égetnek el állataik legeltetése közben, ami két óra gyors sétának vagy épp másfél óra kertészkedésnek felel meg.
Másrészt jellemző a főleg növényi étrenden alapuló táplálkozás, a jó alvás, a közösségben való létezés, valamint a cél, a tevékenység megfogalmazása, amiért nap mint nap érdemes felkelni. A kék zónák valódi szépsége, hogy ez a fajta életmód nem tudatos: generációról generációra adódott át, és továbbította vele a hosszú élet titkát.
A hasonló régiókban élő, mesélő 100 éves vagy még annál is idősebb emberek pedig ugyanúgy megéltek tragédiákat, viszontagságokat, fájdalmas helyzeteket: azonban a fő üzenet éppen az, hogy ők ezzel együtt maradtak egészségesek, és a természetes fizikai lassulás, gyengülés mellett máig képesek élni az életet.
Ezt látjuk például a Netflix-sorozatban, amikor Buettnerrel Okinavába a „halhatatlanok földjére” látogatunk, és a 101 esztendős Jamasiro Umeto karikajátékkal dobálózik a családja társaságában, vagy amikor a hat faluból álló szicíliai kék zónában a 96 éves Pietro Cabras az utcán énekel. A hosszú élet titkai című kötet (és a hozzá kapcsolódó film) legnagyobb erőssége, hogy bár fő célja az edukáció, emberi történeteken keresztül segít megérteni: mit jelent a tartalmas és ezzel együtt mégis mértékletes élet.
A mi kék zónánk a konyhában kezdődhet
Mivel a bemutatott helyszínek kapcsán a táplálkozás kifejezetten előtérbe került, a kék zóna és longevity tematikájú könyvek között a szakácskönyvek is egyre inkább teret hódítanak.
Szintén Dan Buettner tollából származik A hosszú élet ízei – 100 recept, hogy 100 évig élj című kiadvány. A konkrét receptek publikálása nem meglepő, tekintve, hogy az első kötetben is már részletes leírást kapunk a különböző zöldségek, sajtok, borok vitamin-, antioxidáns- és flavonoid-tartalmáról.
Szintén a kék zónák étrendjére alapoz és Buettnerhez hasonlóan az öt legegészségesebb területről válogat Melissa Petito 2024-ben megjelent könyve, amely az Élj tovább, élj jobban! címet viseli. A séf dietetikus ötven növényi alapú ételt mutat be, amely Okinava, Costa Rica, Ikária, Kalifornia, Szardínia egy-egy egyszerűen elkészíthető receptjét vázolja fel és próbálja bárhol elkészíthetően tálalni. Aki tehát arra törekszik, hogy kifejezetten az öt legegészségesebb helyről származó menüféléket vezessen be az étkezésébe, ezekből a kötetekből bátran inspirálódhat.
Nem véletlen, hogy ezeken a helyeken nemcsak tovább élnek az emberek, de ritkábban jelennek meg a szív- és érrendszeri betegségek, az Alzheimer vagy a rák különböző típusai is.
Ennek egyik oka pedig szintén a növényi alapú étrend. Ezért, ha hazai környezetben alkalmazható recepteket keresünk, nem feltétlenül a kék zónákhoz kell nyúlnunk: a zöldségalapú étrendre épülő magyar kiadványok is hasonló elveket követnek.
Például Szabó Adrienn Magyar superfood - 65 szuperétel, 106 szuperélelmiszer című receptgyűjteménye jó választás lehet: ez ugyanis kifejezetten a hazánkban megtalálható jótékony hatású zöldségeket, gabonaféléket veszi sorra. A most népszerű mikrobiom-barát életmódból kiinduló dr. Schwab Richárd és Petri Nóra által írt 500 gramm zöldség minden nap változatosan című kötet pedig szintén segíthet, ha zöldséges tippekre vágyunk.
Érdekes módon a modern, laboratóriumi eredményeken alapuló szemlélet és a kék zónák életmódja sok ponton összecseng. Éppen ez a bizonyíték arra:
valójában nem új dolgokat kell elsajátítanunk, hanem újra kell tanulnunk valami régit, valami ösztönöset.
A múltban is találunk válaszokat
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a magyaros étrend mindig is kizárta az egészséges táplálkozás lehetőségét. Pedig utóbbira a saját kultúránk múltjában is megtalálhatjuk a példát. Többek között erre is rávilágít Hámori Barbara 2026 tavaszán megjelent Az én kék zónám című könyvében, ahol az említett helyeken összegyűjtött tanulságokat igyekszik rendszerezni olyan formában, amely segít a magyar hétköznapokba ültetni a felismeréseket.
„A magyar paraszti konyhára nagyjából a 20. század közepéig jellemző volt a szezonális, mértékletes, növényi alapú étrend. A hús nem napi szinten, hanem ünnepi alkalmakkor került az asztalra, míg a hétköznapokon lencse, bab, káposzta, krumpli, hagyma és házi készítésű kovászos kenyér adták az étkezés alapját” – írja a szerző.
A táplálkozás és a mozgás mellett Hámori Barbara a longevity minden fő tényezőjére, így a közösséghez való tartozás élményére is kitér. Ez napjainkban nagyobb hiánycikk, mint valaha.
Egy 2023-as WHO-közlemény szerint az elmagányosodás már most komoly népegészségügyi probléma, és legalább olyan mértékben fel kell venni ellene a harcot, mint a dohányzás, az elhízás vagy a légszennyezés ellen”
– hangsúlyozza kötetében a szerző.
Fontos látni, hogy a valahova tartozás érzésének megléte vagy hiánya két másik, kék zónák kapcsán felmerülő tényezőt is erősen befolyásol: ez pedig a stresszkezelés és az alvás minősége. Persze, utóbbiak a mozgással és táplálkozással is összefüggenek: azaz máris körbeértünk. Az én kék zónám című könyv éppen azért hasznos, mert nemcsak az összetevők esszenciáját mutatja meg, de részletesen szét is bontja és a mai világra adaptálja őket.
Hámori Barbara egész konkrét példákat és jelenségeket hív elő: így esik szó arról, milyen érzés megélni egy ghostingolást, hogyan kell újratanulni az olvasást, vagy átemelhető-e a kék zónákban jellemző alváshigiéné a mi valóságunkba. Az azonos című podcast nyomán megszülető kötet jogosan használja a kézikönyv műfaji besorolást már a címben is: olvasóként nagyon részletes kapaszkodókat kap az ember, miközben mégis arra ösztönzi, hogy saját rutint alakítson ki és ne általánosságokban gondolkodjon. Aki mégis tart attól, hogy mit tud kezdeni a gyakorlatban egymaga az információkkal, ne féljen: a fejezetek végén konkrét feladatokat, kihívásokat talál az elinduláshoz.
Még egy fontos összetevő: az ikigai
Ha a kék zónák tanulságait vizsgáljuk, nem kerülhetjük ki az egyik legfőbb összetevőt, amit – ha olvashatunk is róla a könyvekben – valójában csak magunkban tudunk megtalálni. Ez nem más, mint az ikigai, azaz az életcél. Kifejezetten ennek a belső mozgatórugónak a megtalálását járja körbe Héctor García Ikigai – A boldogság japán titka című kötete, amely nem klasszikus „kék zóna-könyv”, de mégis annak egyik legfőbb eleméről, a szenvedéllyel végzett elfoglaltság megleléséről szól.
Ha pedig visszanyúlunk a kék zónákat bemutató alapműhöz, Dan Buettner kötetéhez, abban éppen az ikigai valódi hiányával szembesül a fiatal japán kolléganő is. Ő egyetlen Okinawában tett látogatást követően – ahol megismeri a 104 éves Ushit – visszatér Tokióba, felmond a munkahelyén, és teljesen új szemlélettel vág neki az életnek. Fontos: az ikigai nem elvont fogalom, sokkal inkább a mindennapi örömök kézzelfoghatóvá tétele a hétköznapokban.
A főzés mellett, lehetne ez a másik első lépésünk a saját kék zónánk kijelölésében.
Valljuk be: ehhez nem kell egzotikus tájakra utazni. A kék zónák talán messze vannak, de az életmód, amit képviselnek, közelebb jöhet hozzánk, mint gondolnánk.