Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Az írással sokszor kerülgettük egymást az életemben, hosszabb-rövidebb ideig együttélés is volt belőle, de az összeköltözésünk hét éve történt meg. Azóta gondolom úgy, hogy ez egy folyamat, amelyben írni tanulok. Éppen ezért nem is küldtem el az írásokat direktben folyóiratoknak sem, néhányukról beszéltünk írásszemináriumokon, irodalmi csoportokban, baráti körben. Ezen alkalmakkor alakult olyan helyzet, ahol kérték tőlem az adott szöveget, vagy másikat megjelenésre. Szokatlan érzés volt. A legerősebb tapasztalásom, hogy
végérvényesen megszerettem és megtanultam közben írni, és nem túlgondolni.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát?
Nálam az alkotás hét éve tartó folyamat, így a kötet az ez idő alatt készült szövegekből válogatás. Turczi István, a mentorom finoman jelezte, hogy szerinte ki lehetne adni egy kötetet az írásaimból. Ez volt a közvetlen szikra. A folyamat kezdete azonban egy kiégés-szerű állapot elől való menekülés eredménye, amelyben Vietorisz Szilvia és Szalay Ádám (Sikerkód) támogatásával újra rátaláltunk egymásra az írással, így elmúlt a veszélye annak, hogy tovább rontsam a család átlagéletkorát. A találkozás óta kis kihagyásokkal minden nap írok. Az első nap 2016. április 20-a volt.
Mi adta a kötet alapötletét?
Azt vettem észre a rengeteg nap alatt, hogy bizonyos témák újra és újra előkéredzkednek bennem, csak egy kicsit a nézőpont változik, ahonnan és ahová nézek. Általában személyekre, testekre, pszichére,
oda, ami belül, a bundánk alatt van.
Munkacímnek gondoltam a Bőrt, azonban amikor említettem a kiadómnak, ő azonnal rávágta, hogy megvette. A kötet vázát adó fejezetcímeket hosszas, a párommal való együttgondolkodás és beszélgetések után találtam meg, majd azokhoz választottam a szövegeimből.
Mit vártál az első könyvedtől?
Semmit. Mindent. Boldogságot. Bizonyosságot. Szabadságot.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Nem változtatnék semmit. Örülnék, ha sok kiadást megérne, úgy, ahogyan van.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
A kötet összeállításába a párom, Péter véleménye lopakodott be. A kész kötetet szinte egy időben küldtem meg a kiadómnak (Parnasszus), ők pedig továbbküldték a szerkesztőmnek, Fábián Istvánnak (költő, tervező-grafikus), aki a kötet szövegéhez tervezte a gyönyörű borítót. Megküldtem Bartók Imrének, aki a fülszöveget írta, amit szintén imádok, és a képregényíró Lénárd Lászlónak, akivel a borító első verzióját terveztük, hálás vagyok az értő barátságáért.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
A legeslegelső visszajelzés Fábián Istvántól. „Nemigen olvastam még ennyire lélegzetszorító szövegeket,
valóban minden egyes írás elolvasása után erőltetni kell a levegővételt,
a kint és bent világa ilyen mértékű kettétartásának, ugyanakkor szívszorító azonosságának olykor kegyetlen megfogalmazásával nem hiszem, hogy találkoztam volna. Fontos és nagyszerű kötetnek tartom!”
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál?
Az biztos, hogy rendkívül szerencsés vagyok a szüleimmel, rengeteg kötetet vásároltak nekem, amikor én még azt sem tudtam, mekkora jelentősége van a könyveknek. Akkoriban könyvcsomagokat lehetett rendelni, valószínűleg sokaknak voltak ugyanazok a kötetei a szekrények polcain. Közülük két fontos regény van az emlékeimben. A kétéltű ember Alekszandr Beljajevtől és a Szonya professzor Kertész Erzsébettől. Nem tudnám megmondani, melyik volt az első, csak a lenyomatokat tudom magamban felidézni.
Milyen emlékeid vannak róla?
Sokszor olvastam el őket, szinte minden könyvet amúgy is többször. Imádtam az élőlényeket, Az állatok nagy képeskönyve és a Majomtörténetek mellett a szokatlan és ismeretlen világok, történések mindig bekerítettek, és miután szerencsére elég hamar megértettem a matematikát is, azt szerettem volna, ha egész életemben azzal, a biológiával és a magyar nyelvvel foglalkozhatok. Ilyen kombinációval akkor sajnos nem lehetett továbbtanulni.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Nyolcadikos voltam, Anyám volt a címe, a magyartanárunk felolvasta a többi osztályban is, én a bé-be jártam. Azt mondta, hogy híres író, vagy költő leszek, egy darabig hittem is benne. Mérnök lettem, pár hete beszéltem Pappné Marikával, küdtem neki egy tiszteletpéldányt, és nagyon várom a visszajelzését.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Tar Sándor A 6714-es személy című elbeszéléskötete. Tizenegy éves voltam a debütálásakor, negyvenkét év telt el azóta, és csak most találkoztunk.
Földhöz vágott, és oda is szorított.
A kortársaim közül pedig Várnagy Márta Kapuzábé című elbeszéléskötete az, ami sajogtatta a szívemet.
