The Comey Rule
James Comey volt FBI igazgató Magasabb rendű hűség című könyvének televíziós adaptációja egyedül a Donald Trumppal kapcsolatos eseményekre fókuszál; szemben magával a kötettel, amely valóban az igazgató két évtizedes múltjára tekint vissza, és amelynek csupán egy kis szeletét jelentik a filmben tárgyalt események. A két részes minisorozat első etapjában James Comey-t ismerjük meg jobban, valamint a 2016-os amerikai elnökválasztást övező botrányok (Hillary Clinton elektronikus levelezése és Trump orosz kapcsolata) kerülnek terítékre. Comey szerepében Jeff Danielst láthatjuk, aki komótosan hozza a karaktert. A Trumppá borzalmasan átsminkelt Brendan Gleeson csak a második részben tűnik föl, igaz, figurájához híven, egyből uralja a képernyőt. A második epizód Trump elnöki időszakának első hónapjaival foglalkozik, és Comey tisztségéből való távozásával zárul. A The Comey Rule meglehetősen vegyes képet fest, és ehhez hasonló a fogadtatása is: az aktuálpolitikát történelmi kontextusba helyezni nem épp a legszerencsésebb megoldás, főleg, ha ennyire egyoldalú az ábrázolása. A The Comey Rule egy szörnyeteget fest föl Trump személyében, amelyhez lelkesen asszisztál fél Hollywood. A film időzítése nem éppen a legszerencsésebb – mondjuk, ez nézőpont kérdése -, mert így nem tűnik többnek demokrata propagandánál. Mégis érdemes megnézni, mert betekintést enged az amerikai politikai gépezetbe.
Így lettem
Michelle Obama az önéletrajzi könyvével turnézott az Egyesült Államokban, amelyet végig dokumentált a Netflix. Ebből született az azonos című dokumentumfilm. Már az is megér egy misét, micsoda arénákat megtöltő eseményszámba megy a tengerentúlon egy könyvbemutató – jó, hát a volt first lady-ről van szó, na! -, és hogy sorba állnak a műsorvezetésre a legnevesebb amerikai showman-ek és színészek (Conan O’Brien, Stephen Colbert, Reese Witherspoon). A dokumentumfilm bevisz egyrészt a fellépések, másrészt Michelle Obama életének kulisszái mögé. Nemcsak azt tudjuk meg, hogy honnan indult, hogyan találkozott férjével, Barack Obamával, és milyen nehéz volt a kampányidőszak, hanem azt is, hogy hogyan élték meg első afro-amerikai elnöki párként a történelmi pillanatot, mennyire változott meg az életük a beiktatás, majd később a Fehér Házból való távozásuk után. Különösen tetszik az a nyíltság és közvetlenség, amit az átlagemberek felé közvetít, amikor mindenféle allűrök nélkül beül közéjük beszélgetni. Az Így lettem egészen más nézőpontból, belülről nyújt rálátást az amerikai politikára.
A hatalom árnyékában
A hatalom árnyékában című filmben George Clooney kalauzol át minket az amerikai politika intrikáinak sűrű szövevényén. Beau Willimon színdarabját többek közt maga Clooney adaptálta vászonra, valamint beleült a rendezői székbe, bevállalta a mellékszerepet és végezte a produceri teendőket. A reflektorfényt azonban átengedte fiatalabb kollégájának, Ryan Goslingnak, aki kampánystratégaként vesz részt egy demokrata kormányzó elnöki kampányában. Amellett, hogy beláthatunk egy választási kampány kulisszái mögé, egyben tanúi lehetünk annak, hogy hogyan képes megrontani az embert a politika. A hatalom árnyékában sodró lendületű, izgalmas politikai krimi, levonható metoo-s tanulsággal. Kíméletlen politikai csatározásaiban halálra ítél embert, idealizmust. A politika itt olyan homokozó, ahonnan senki sem jöhet ki tisztán: az ember csak úgy juthat minél magasabbra, ha hátra hagy magából egy darabot.
A végsőkig
John F. Kennedy halála után Lyndon B. Johnson veszi át az elnök hivatalát. Az újraválasztásokig egy év van hátra, ennek a mozgalmas politikai időszaknak szolgál krónikájául Robert Schenkkan színpadi darabjából készült A végsőkig. Johnson karakterét Bryan Cranston játssza hasonló vehemenciával, mint ahogy Mr. White-ként a Breaking Bad tévésorozatban azt már megszokhattuk. El is törpül mellette Anthony Mackie Martin Luther Kingje, de ez nem is baj, mert ez Johnson elnök filmje, na meg a vietnami háborúé, a feketék polgárjogi mozgalmaié és a leendő elnökválasztásé. Az amerikai politika motorja ezerrel pörög, Johnson pedig küzd az újraválasztásáért és a feketék polgári jogaiért a kongresszusban. Mi pedig éppúgy kapkodjuk a fejünket, ahogy csapdos az elnök körül a folyton változó politikai széljárás.
Isten hozta, Mister!
Peter Sellers filmje Jerzy Kosiński azonos című regényének adaptációja, amely visszatérő filmes téma az amerikai politika berkeiben tévelygő kisemberrel. Sellers kertész figurája együgyű fickó, aki sosem mozdult ki gazdája birtokáról, a világot csak a televízió képernyőjén keresztül ismeri. Amikor a gazdája elhalálozik, neki is mennie kell, ám egy véletlen baleset következtében a virágnyelven beszélő férfi egészen meredek politikai karriert fut be. Az Isten hozta, Mister! a ’70-es évek amerikai társadalmának kritikája, de ahogy azt a tengerentúli aktuálpolitika mutatja, koránt sem olyan elrugaszkodott a valóságtól. Peter Sellers és Shirley MacLaine fantasztikus kettőse lehel életet ebbe a filmbe, amely nem is annyira a rendszernek, mint inkább a rendszert működtető embereknek állít tükröt.
+1: Becsületből elégtelen
Frank Capra 1939-es mozija ugyan kakukktojás, mivel nem adaptáció, viszont kihagyhatatlan örökérvényű klasszikus. Történetében a jóhiszemű, naiv kisember megy szenátorként Washingtonba, mint a demokrácia iskolapéldája – valójában a simlis üzletember mit sem sejtő strómanja, akire pusztán marionettbábként tekintenek. A Becsületből elégtelen akár iskolai alapanyag is lehetne az Egyesült Államokban: gyönyörűen bemutatja a szenátus működését és a törvényjavaslat megszületését. Egyben fricskát nyom a politikusok és az újságírók orra alá, akik ezért akkoriban nem is igazán szerették: előbbiek tüntetően távoztak vetítés közben a nézőtérről, utóbbiak kommunistának bélyegezték. Capra főhőse feleszmél és magára találva kiáll a jogaiért: a politika paragrafusoktól kacskaringós útvesztőiben az igazság utat tör magának. James Stewart és Jean Arthur alakításai koronázzák ezt a kellemes, fekete-fehér politikai vígjátékot.
