Könyves Magazin

Michelle Obama felolvassa A Graffalót a gyerekeknek

A volt First Lady A Graffalóból olvas fel a Youtube-on. A projekt egy négyrészes sorozat első epizódja, amelyben Michelle Obama klasszikus gyerekkönyvekből mesél hétről-hétre.

Kép forrása

Michelle Obama saját bevallása szerint már gyerekként is imádott hangosan felolvasni másoknak, később szülőként pedig nagy öröm volt számára, hogy a történetmesélés varázslatát meg tudta osztani a saját gyerekeivel, majd más gyerekekkel is. „Ezekben az időkben sok család nagy stressz alatt van.  Izgatott vagyok, hogy esélyt adhatok a gyerekeknek az olvasás gyakorlására, és hogy megismertethetek velük néhány gyönyörű történetet” – nyilatkozta. 

Julia Donaldson és Axel Scheffler klasszikusát – amelynek a napokban koronavírusra átírt változata is született – a sorozat készítői közösen választották. A Mondays with Michelle Obama tegnap indult el. Egyszerre közvetítik hétfőn délutánonként a PBS KIDS csatornán és a Penguin Random House US Facebook-oldalán, és utólag is visszanézhetők maradnak. A magyar gyerekeknek nemcsak a mesék miatt lehet érdemes hallgatni, hanem az angoltanuláshoz is jól jöhet.

Forrás: The Bookseller