Január 16-án, 78 éves korában elhunyt korunk egyik legnagyobb filmrendezője, David Lynch. Bár korábban beszélt arról, hogy a hosszú évek dohányzása miatt tüdőtágulatot diagnosztizáltak nála, és a házát sem hagyhatja el, halálhíre mégis váratlanul érte a nyilvánosságot (cikkünk arról, hogyan búcsúztak tőle pályatársai). Lynchnek olyan kultikus alkotásokat köszönhetünk, mint a Kék bársony, a Mulholland Drive vagy a Twin Peaks sorozat, de emellett író is volt és könyves vonatkozású alkotásai is voltak. Az adaptációktól a memoárig mindent megtalálunk az életművében – mutatjuk!
A rendezőnek 2018-ban önéletrajzi kötete jelent meg Aminek álmodom címmel, amelynek fő állítása az volt, hogy „David Lynch a világ legkedvesebb, legszerethetőbb embere, akibe minden nő szerelmes”. A könyv bár nem sikerült jól, részletes betekintést ad a rendező életébe.
„Nem azért írtam, hogy bárkinek is válaszoljak”
David Lynch könyvei közül kettő olvasható magyarul. Az egyik a Hogyan fogjunk nagy halat? , ami elsősorban a munkafolyamatába, a művészi identitásába, műhelytitkaiba ad betekintést, és főleg a számára kifejezetten fontos transzcendentális meditáció előnyeiről szól, a másik pedig az Aminek álmodom című életrajz, amelyről korábban részletesebben itt írtunk.
A filmjeivel ellentétben ezek nem a szürreális világokat tárják elénk, és nem is a Twin Peaksből ismeretes néhol vicces, néhol nyomasztó valóságot, hanem valamit magából. De Lynch itt is a kamera mögött marad, és a könyvekben sem ad válaszokat: a titokzatos filmek mögött egy titokzatos élet lapul, az írásaiból legfeljebb
a látásmódjához, gondolataihoz kerülhetünk közelebb, és jobban megérthetjük, hogy hogyan születtek meg a legnagyobb filmjei.
„Tudom, hogy az emberek válaszokat keresnek a könyvekben, de én nem azért írtam, hogy bárkinek is válaszoljak” – mondta Lynch egy Vulture által készített interjúban.
A Hogyan fogjunk nagy halat? kötet egyik központi eleme, hogy a jó ötletek olyanok, akár a nagy halak. Ha könnyen és gyorsan akarjuk megúszni, akkor elég a sekély vízben horgásznunk,
de ha igazán jó ötleteket keresünk, akkor a tó legmélyebb részére kell mennünk.
A hasonlat találó, hiszen Lynch filmjei is mindig a tudat mélyére ástak.
David Lynch kedvenc könyvei
De vajon miket olvasott David Lynch? Kedvenc könyvei között az irodalmi klasszikusoktól kezdve a művészeti könyveken át az amatőr fotózásig több témát is megtalálunk. Az örök kedvencei között ezeket emlegette egy korábbi nyilatkozatában:
- Fjodor Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
- Franz Kafka: Átváltozás
- Robert Henri: The Art Spirit
- Robert Flynn Johnson: Anonymus Photographs
- Frank Capra: The Name Above The Title
A sikertelen sci-fi és a bizarr deformáció
Az életműben két adaptáció is helyett kapott, az 1980-ban készített Az elefántember és a pár évre rá, 1984-ben készített Dűne. Mindkettő Lynch korai filmjei között van, de már itt is megjelennek a később védjegyévé váló szürrealista elemek és a bizarr témák iránti vonzalom.
Sőt, Az elefántember annyira sikeres lett, hogy 8 Oscar-jelölést kapott.
Az elefántember egy igaz történetet dolgoz fel Joseph Merrick életéről és különös testi deformáltságáről. Ehhez két könyvet használt, az egyik egy 1920-as brit sebész feljegyzései a különös orvosi esetről, a másik pedig egy 1970-es antropológus által írt életrajzi könyv. A filmet a kritikusok és a nézők is szerették. Bár Oscart nem kapott, sok más díjat bezsebelt, például a legjobb filmnek, legjobb színésznek és legjobb látványtervezőnek járó BAFTA-díjat.
És akkor ő volt az, aki az elmúlt évek Dűne-őrülete előtt több évtizeddel először dolgozta fel Frank Herbert regényét. Ez sajnos már kevésbé sikerült jól, nem hozott bevételeket, a kritikusok és a nézők sem szerették, összességében egy pénzügyi bukás volt. Pedig a filmen 1700 ember dolgozott, a 2001: Űrodüsszeia gyártásvezetője segítette a munkát, az egyik szereplő pedig maga Sting volt.
Francesca Annis, aki akkor Lady Jessicát játszotta a filmben, sok évvel később úgy emlékezett vissza, hogy ez nem Lynch hibája volt, hanem a produceré.
Ha David Lynch megcsinálhatta volna azt a filmet, amit ő akar, akkor az zseniális lett volna,
de sajnos Dino (Dino De Laurentiis, a film producere – szerk.) minden kis apróságba beleszólt” – mondta egy Deadline-nak adott interjúban.
A forgatókönyvek rendezett ötletek
David Lynch nem hitt a szavakban: túl egyenesnek és egyszerűnek találta őket. Inkább azt szerette, ha valami összetett és összezavar, ahogyan a filmjeiben is inkább a nézőkre hagyta a végső értelmezést, maga nem adott válaszokat. Úgy beszélt a filmekről, mint ami a szavakon kívül áll:
„Akár filmről vagy festményről van szó, mindkettőnek megvan a maga nyelve, azt nem lehet csak úgy megismételni szavakkal.
Itt nincsenek szavak. Egy filmnek megvan a saját nyelve: a filmművészet”
– mondta korábban egy The Guardiannak adott interjúban.
Mégis: a filmekhez forgatókönyveken keresztül vezet az út. A forgatókönyvekre úgy gondolt, mint egy ötlethalmazra, ami olvasás közben életre kel az ember fejében, ezért az ötletelés és az olvasás ugyanazt jelentette a számára: valami, amiből dolgozni lehet, egy ugródeszka. A végső cél mindig a film volt, ami valósággá alakítja a képzeletet.
Korábban egy interjúban azt is elárulta, hogyan ír forgatókönyvet: azt mondta, minden film papíron kezdődik jegyzetek, ötletek, rövid párbeszédek formájában. Megrögzötten hitt benne, hogy az írott szó, akárcsak az ötlet, sosem végleges.
A szenvedés nem jó múzsa
Szeretjük azt képzelni, hogy a zsenik mindig lehetetlen környezetben alkotnak. Szenvednek, éheznek, alkoholisták és igazából maguk sem szeretik, amit csinálnak, de a kreativitás mindig ott duruzsol a fülükben.
David Lynch pont ellenkezőleg gondolta – az alkotás nem a szenvedésről szól.
„Olyan dolgokat készítek, amik kellemetlenek. Az ötleteimet a mindennapokból merítem, a mindennapjaink pedig tele vannak negativitással és abszurditással – mondta egy interjúban, amit a Far Out Magazin készített vele. – A negativitás visszaszorítja a kreativitás áramlását, a szenvedéshez sosem társul kreativitás.”
„Ha éhezel, egy vasad sincs és fázol, akkor nem fogod élvezni a munkát, még akkor sem, ha el tudod végezni. A szenvedésből nem születnek jó ötletek.
Ha így lenne, akkor elég lenne csak fejbevágni valakit egy kalapáccsal és az ötlet csak úgy magától kiesne”
– érvelt.
(Far Out / Wallpaper / The Guardian / An Other / Vulture / Deadline / David Lynch Foundation)
Nyitókép: David Lynch - Facebook
