David Lynch és Isabella Rossellini
David Lynch életrajzi könyvét, az Aminek álmodomot 2018-as év végén jelentette meg magyar nyelven az Athenaeum. A könyv szobrot állít a több művészeti ágban is magas szinten alkotó művészről, akinek fényképeivel nyitják meg február 28-án a Budapesti Fotófesztivált a Műcsarnokban. Lynchet a több száz megszólaló, életének legfontosabb szereplői, munkatársai istenként tisztelik, a Twin Peaks Truman seriffje szerint pedig az sem kizárt, hogy ő az örökkévalósághoz vezető portál.
David Lynch, Kristine McKennaa: Aminek álmodom
Athenaeum Kiadó, 2018, 550 oldal, 4999 HUF
David Lynch a világ legkedvesebb, legszerethetőbb embere, akibe minden nő szerelmes – ez a legfőbb állítása a róla szóló, több mint 600 oldalas életrajzi könyvnek. A világ minden nőjének halmazába pedig beletartozik Kristine McKenna kritikus-újságíró is, aki Lynch életrajzi könyvének írója, ezzel pedig a kötet egy szerelmes nő ódájává válik, aki Lynchet szinte minden élethelyzetben pozitív hősként tünteti fel, egydimenziós szobrot állít neki annak ellenére, hogy Lynch filozófiája szerint mindenkinek van sötét oldala. A szerző a végszóban ezt így foglalja össze:
„Történt valami meglepő a Davidről szóló könyv elkészítése során: Minél közelebb kerültem hozzá, annál jobb lett róla a véleményem.”
Az elfogultságnál viszont nagyobb probléma, hogy az Aminek álmodom nem került egy olyan szerkesztő kezei közé, aki a redundáns részeket kihúzta volna, és ívet ad az élettörténetnek, mert a könyv jelen szerkezetében gyakorlatilag fejezetről-fejezetre minden történetet kétszer olvashatunk el, egyszer az újságírótól és interjúalanyaitól, majd Lynch saját narrálásában úgy, hogy egy életszakasz lezárul McKenna tolmácsolásában, majd Lynch elölről kezdi el mesélni az egészet.
Az életrajzi könyv szerkezete lineáris, a művész születésétől a kamaszkora végéig terjedő időszakot gyorsan lezárja, a további kronologikusan haladó fejezetek leginkább az azt meghatározó film vagy egyéb művészeti projekt köré épülnek. A kötet elkészítése láthatóan hatalmas munka volt, mert az író igyekszik megszólaltatni szinte mindenkit, aki valaha is kapcsolatba került Lynch-csel, de írás közben nem súlyoz, ugyanannyi szerepet szán és teret ad a megszólalásra egy-egy háttérmunkatársnak, mint Lynch állandó alkotótársainak vagy négy feleségének és egykori élettársának, Isabella Rossellininek.
Míg a Lynch-univerzum a tökéletesen megválasztott ritmusról, megteremtett atmoszféráról, a színészekre hézag nélkül illeszkedő szerepekről és az apró részletek fontosságáról szól, McKenna épp ezekben nem brillírozik: a rengeteg egy-egy mondatos interjúrészlet elaprózza a sztorit, lassúvá és nehézkessé teszi a történetet, miközben az az érzésünk, hogy épp a lényeg felett siklik el komoly tárgyilagossággal. Lynch munkamódszereiről, életszakaszonként változó körülményeiről sok mindent megtudunk, sok vicces vagy abszurd sztorit kapunk forgatásokról, de a mélység hiányzik, a hosszú, elnyújtott kötetet olvasva valójában mindig kívül maradunk a zseniális Lynch tudatán, gondolataiba, személyes megélésébe nem enged betekintést.
Sting és Isabella Rossellini is elmondta a véleményét David Lynchről
Fotó: Dean HurleyMiben rejlik a Kék bársony című film maradandó művészi ereje? Miért adjuk át magunkat közel három évtized elteltével is izgatott örömmel a Twin Peaks groteszk világának? És miért volt csúfos bukás a Dűne? Hogy férhet meg egymás mellett a tündérmese és a rémálom, hol ér egymásba az...
Meztelen lány az erdőből
Lynch idilli és harmonikus gyermekkorába, az ötvenes évek kisvárosainak álomszerű hangulatába be-bevillan egy-egy olyan kép, amelynek kísértetiessége, sötétsége megjelenik később műveiben is.
„Szóval éjjel volt, és ott voltunk az utca végén, és a sötétségből – hihetetlen volt – kijött ez a fehér bőrű, meztelen nő. Talán a fényviszonyok tették, az, hogy a sötétségből jött elő, de úgy tűnt nekem, mintha tejfehér lenne a bőre, a szája pedig vérben úszna. Nemigen tudott rendesen menni se, nagyon rosszul volt, és teljesen meztelen volt. Ilyet még nem sosem láttam: csak jött felénk, de mintha nem vett volna észre bennünket. Az öcsém sírva fakadt, a nő pedig leült a járdaszegélyre.”
A jelenet különböző transzformációkban megjelenik a Blue Velvetben és a Twin Peaksben is.
A Twin Peaks: Tűz, jöjj velem forgatásán kiderült, hogy Lynch egy nagyon korai kapcsolata, egy lány az autósmoziból öngyilkos lett, a filmrendező pedig visszatért gyermekkora helyszínére, Boise-ba, és önkéntes nyomozóként elkezdte beleásni magát a rendőrségi jelentésekbe, mert meggyőződése volt, hogy a lányt megölték. Ez az igazságot kutató, naiv detektívfigura szintén visszatérő elem Lynch művészetében, a szerepet általában Kyle MacLachlan alakítja.
Minden művészet
Bár Lynchre elsősorban filmrendezőként gondolunk, festőként kezdte, és legnagyobb sikerei után is sokszor évekig nem forgatott semmit, de akkor is állandóan alkotott: fényképezett, festett, szobrokat, bútorokat készített, zenélt vagy a honlapjára gyártott napi időjárásjelentést.
David Lynch középiskola első osztályában kezdett el tudatosan a művészi pályára készülni, egy barátja festőművész apjának műtermében kapott helyet, innentől csak a festészet érdekelte, nagyon produktív volt, állandóan alkotott. A Pennsylvanai Szépművészeti Akadémiára járt, de mikor akkori barátnője, később felesége, a szintén festő Peggy Reavey terhes lett, Lynch otthagyta az Akadémiát. „Ősszel nem jövök vissza, de néha majd benézek egy-egy Coca-Colára. Egyszerűen nincs most elég pénzem erre, az orvosom meg azt mondja, hogy allergiás vagyok az olajfestékre” – írta Lynch a tanulmányi osztálynak, a levél utóiratában pedig az állt: „Helyette komolyan belevágok a filmkészítésbe”. A képzőművészetet ennek ellenére soha sem hagyta el, a legtöbb filmjében a díszlet egy részét vagy egészét ő készítette, állandóan rajzol és fest, valamint fényképez, sosem szab határt kreativitásának, és bár a közönség döntő többsége filmrendezőként ismeri, műveit komoly galériákban állítják ki, nemzetközileg is elismerik.
Lynch első kisfilmje a Hat férfi rosszul lesz című, egyperces szoborra vetített animáció volt 1967-ben. ’70-ben felvették a Los Angeles-i Amerikai Filmintézetbe, ahová szintén nem nagyon járt be, helyette elkezdte forgatni a Radírfejet, amely a szűk költségvetés miatt annyira elhúzódott, hogy csak 1977-ben lett kész, ám sikere megalapozta Lynch filmrendezői karrierjét. Második filmjét, Az elefántembert nyolc Oscarra jelölték, holott Anthony Hopkins a forgatás közben még el akarta zavarni a fiatal, tapasztalatlan amerikai rendezőt.
Bár az erőszakkultusznak nagy szerepe van Lynch művészetében, a forgatások légköre oldott és családias, Lynch pedig sosem kiabál, inkább mintha hipnotizálná színészeit, csendburokba vonja őket, eközben pedig szinte mindig felszabadult és vidám, még a legdurvább jelenetek közben is, ahogy a Kék bársony forgatásán: „Lynch az egész vérengzés közepette megőrizte derűs kedélyét, le-fel karikázott egy rózsaszínű biciklin, amelynek a kormányán kis zászlók lobogtak, a zsebe pedig tele volt mogyorós M&M’sszel.”
Lynch a testrészek megszállottja, egy időben állatokat preparált, elkészítette például a Csirkekészletet a szétbontott csirke újra-összeszerelésére vonatkozó angol és spanyol használati utasítással. Egyszer pedig majdnem egy emberi méhet is beszerzett magának. A Dűne forgatása után Raffaella De Laurentiisnek el kellett távolítani a méhét, Lynch pedig elkérte tőle. Mivel a kórház nem adta oda, a producer egy formaldehidben eltett disznóméhet ajándékozott helyette a rendezőnek, aki aztán évekig a hűtőjében tárolta a szervet.
Megperzselt szívek
Lynchnek saját bevallása szerint óvodás korától mindig volt barátnője, persze akkor még csak az alvós plédet vitte a lányok után, általános felső tagozatában pedig már kéthetente más csajjal járt. Elizabeth Taylorrel háromszor is csókolózott, de kapcsolatuk ennyiben ki is merült, hiába kérdezte meg Taylor, hogy nős-e. „Apában nincs rossz szándék, nem azért művel ilyesmiket, mintha önző lenne, hanem mert mindig is szerelmes volt a titokba, a csibészségbe és a szexualitásba; huncut ember, aki őszintén szerelmes a szerelembe” – nyilatkozza a kötetben Jennifer Lynch, szintén filmrendező, Lynch legidősebb lánya. Lynchnek összesen négy házasságából négy gyermeke született, a legtöbb hosszú kapcsolata forgatásokon szövődött, mint Isabella Rossellinivel a Kék bársony során. Abban az évben aktuális feleségétől, Mary Fisktől egy darab szenet kapott karácsonyra egy utazótáskában.
A Twin Peaks forgatásán Lynch Gordon Cole FBI-ügynök szerepében megcsókolja Mädchen Amicket, a Shellyt alakító színésznőt, aki így emlékszik vissza: „Annyira nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy engem csókol meg! Az összes lány kicsit féltékeny volt, és kissé úgy nézett ki, hogy jajj, ő a tanár kedvence!” Aztán a forgatás zárásán a Lucyt játszó színásznőnek is jutott a rendezői csókból:
„Azt hiszem, az volt az egyetlen nap az életében, amikor épp nem volt senkije, mi pedig egy olyan dalra táncoltunk, ami a csókolózásról szólt, és akkor megcsókoltam, és már spuriztam is onnan.”
Hogyan fogjunk nagy halat?
Lynch 1972-ben kezdett el meditálni, ami nagy fordulat volt az életében. Nyugodtabb, kevésbé frusztrált kezdett lenni, a korábbi dühe, ami akár a reggeli müzli nem megfelelő állagán is kitört, elpárolgott, másrészt viszont családja szerint egyre kevésbé volt jelen az életében.
David Lynch negyedik tudatállapota
C David Lynch: Hogyan fogjunk nagy halat? Meditáció, tudat, kreativitás, ford. Gerevich András, Kalligram, Pozsony, 2007. 2000 ft, 133 oldal. A forgalmazó Budapest Film hosszas halogatás után november 15-én végre bemutatta David Lynch legújabb háromórás tripjét, az Inland Empire-t.
„David kapcsolatban áll Istennel, az univerzummal, az alkotás országútjával, közben meg a feje tele van lehajtókkal és felhajtókkal, amelyek iratokhoz, szobákhoz és könyvtárakhoz vezetnek, és ő egyszerre be tud lépni mindegyikbe” – nyilatkozta az erősen spirituális, a transzcendentális meditációról könyvet is író Lynchről Kimmy Robertson.
Lynch-univerzum
David Lynch a Kék bársony forgatásán
Bár Lynch a Twin Peaksszel igazi világsztár lett, mégis megmaradt Hollywood és a művészfilmek határán mozgó figurának. „Egyszer ott voltam egy partin, Spielberg is ott volt, és azt mondtam neki: Annyira szerencsés vagy, mert azokért a dolgokért, amikért te rajongsz, nézők ezrei rajonganak.” Azt felelte: David, eljutunk arra a pontra, hogy lassan már ugyanannyian látták a Radírfejet, mint a Cápát.” Hát, ebben nem vagyok biztos” – írja a könyvben Lynch.
Lynch filmjeiben minden apró részlet, utalás egy nagyobb, de sokszor átláthatatlan rendszer része, ilyen motívumokkal pedig az életben is körülveszi magát:
„Addig nem mehettünk be a forgatásra, amíg David el nem készült a rendszámtáblákkal kapcsolatos számmisztikájával, és amíg meg nem pillantotta a monogramját egy rendszámtáblán.”
A rendezőnek mindig nagyon konkrét víziója van, mit és milyen szögből szeretne felvenni, kollégáinak pedig ilyen és ehhez hasonló kéréseket kell teljesítenie, mint az INLAND EMPIRE forgatásán: kell egy rosszul bútorozott, zöld szoba, egy színész, aki úgy néz ki, mint aki most jött elő az erdőből, egy éteri szépségű színésznő, négy-öt idősebb színész és cirkuszban táncoló lovak.
Több filmötletéhez, melyekhez hosszú ideig fejlesztette a forgatókönyvet, a mai napig nem talált támogatókat, annyira elborultak: ilyen a Ronnie Rocket, avagy a létezés különös erőinek abszurd rejtélye, vagy az Antelope Don't Run No More.
Szerző: Apró Annamária
