David Lynch ingyenesen elérhetővé tette új kisfilmjét - Nézz bele!

David Lynch ingyenesen elérhetővé tette új kisfilmjét - Nézz bele!

.konyvesblog. | 2018. november 15. |

davidlynch_copyrightdeanhurley_1.jpeg

David Lynch új kisfilmje, az Ant Head (Hangyafej) még a tőle megszokott dolgokhoz képest is elég bizarra sikerült. A Twin Peaks, a Radírfej és a Kék bársony rendezője tegnap tette közzé 13 perces alkotását, amelyben egy nagy darab, emberi arc formájú sajtot lepnek el a hangyák. 

A videó alatt Thought Gang című (Angelo Badalamentivel közösen készített) albumáról szól pár szám. A képek és a zajszerű hangok elég jól kiegészítik egymást, a végeredmény szinte megrázó, leginkább Lynch korai korszakára emlékeztet. 

David Lynch negyedik tudatállapota

C David Lynch: Hogyan fogjunk nagy halat? Meditáció, tudat, kreativitás, ford. Gerevich András, Kalligram, Pozsony, 2007. 2000 ft, 133 oldal. A forgalmazó Budapest Film hosszas halogatás után november 15-én végre bemutatta David Lynch legújabb háromórás tripjét, az Inland Empire-t.

Akit egyébként behatóbban is érdekel Lynch lelki világa, annak érdemes kézbe venni rendhagyó életrajzát, ami pár hete jelent meg magyarul . Az Aminek álmodomban volt szerelmei, barátai, munkatársai váratlan nyíltsággal vallanak Lynch életéről és alkotásairól – ő pedig szembesül, és közben szembesít. A saját emlékeit a másokéival, az önmagáról alkotott képet azzal, ahogy őt látják mások. A különös memoárból kiderül többek közt, hogy miben rejlik a Kék bársony című film maradandó művészi ereje vagy, hogy miért volt csúfos bukás a Dűne, közben pedig betekintést nyerhetünk Lynch bonyolult, szürreális, mégis emelkedett világba is.

Nézz bele a Hangyafejbe:  

Forrás: AV News

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!