Ima
Te, ki vagy, mert a rettegő lélek által megteremtettél, s mégsem létezel, mert értelem el nem érhet, ügyelj most a szóra. Nincs hozzá térdem, hogy térdepeljek előtted. Emlékeim vannak csupán, vedd azokat magadhoz, ha kellenek.
Jött szegény Tüti, jött buzgón a templomba be. Fel nem fogta ésszel, hová teszi lótrágyától iszamós csizmáját, mert észt nem osztottak neki, mikor sorban állni lehetett eme adományért. Buta vigyor ült Tüti borostás képén, negyven, homályban töltött esztendő víg együgyűségének ragyogásaként. Minden istenes vénasszonynak szépen biccentett, gyűrt kalapját hasához szorítva, mert látta, így szokás.
Olvasd tovább a Szeretlek Magyarország oldalán!
A két srenker - főhajtás R. J. alias P. H. előtt
A Krisztinaváros mélyén két sötétben bujkáló alak hökkenten pillantott egymásra. Meglepődésük oka az az oldalajtó volt, amit már jó tíz perce hiába próbáltak a legügyesebb tartlikkal felpattintani, ám az végül egy óvatlan könyökmozdulatnak hála mégis magától kitárult.
– Ez nyitva van! – súgta az alacsonyabbik árny.
– Így nem csoda, hogy felsültem vele – morgott a magasabbik. – Szakavatott srenkerként csakis a zárt ajtókhoz konyítok, ám amellik nyitva van, az menten kifog rajtam.
Olvasd tovább az Élet és Irodalom oldalán! (Itt az írás teljes elolvasásához előbb meg kell nézned egy reklámot.)
Leányrablás Budapesten
A sosemvolt sikoly
Pest, 1896. május 4.
Amint az előszobában álló, ódon óra mélyről zengő, rezes hangján délelőtt tízet ütött, a leányt nyomban kirázta a hideg. Tudta, mi következik. Aprócska szobájában, mely valaha a cselédnek adott szállást – míg az itt lakóknak futotta szolgálóra –, sietve finom szövésű selyemkesztyűt húzott. Ezután feltette és megtűzte csinos, egyszerű kis kalapját, melyen a kanárisárga szalag mellett csupán két kecses toll és három műcseresznye szolgált díszítésül, majd mély lélegzetet vett, s elcsitítva hevesen kalapáló szívét, kilépett az előtérbe.
Jól ismerte a járást, hisz immár nyolc napja vendégeskedett az Erzsébet körúti bérház első emeleti lakásában. Amint szoknyája szegélye átsuhant a küszöbön, a leány behúzta maga mögött a cselédszoba ajtaját, majd ismét adott magának néhány pillanatot, hogy összeszedje… Ha nem is a bátorságát – hisz a nénitől cseppet sem félt –, inkább a higgadtságát, mivel arra (tudta jól) hamarosan igen nagy szüksége lesz.
Olvasd tovább a Könyvmolyképző oldalán!
(kép forrása: Ambrózy báró esetei Facebook-oldal)
