Borítópornó című rovatunkban különleges könyvborítók tervezőit kérdezzük meg arról, hogyan dolgoznak, miként születnek az ötleteik, és milyen tendenciákat látnak a szakmájukban itthon, illetve külföldön. Ezúttal Sólymos Ágnessel beszélgettünk Vári Dávid Terítéken című magyar vadgasztronómiai receptkönyvéről.
A bátorság a tányéron kezdődik! Az ember ősidőktől fogva azért vadászik, hogy zsákmányát megegye. A fiatal, de tapasztalt vadász, Vári Dávid gyermekkora óta szenvedélyesen járja az erdőt a vadak után. Lassan kitanulta Diana istennő mesterségének minden csínját-bínját. Mesterfokon elsajátította az elejtett apró- és nagyvadak legkülönfélébb elkészítési módjait is, és most mindenki örömére a nagyközönség elé tárja kedvenc ételkreációit. Izgalmas kihívásnak tartja, hogy megteremtse az ízek és a húsok harmóniáját, belecsempészve a tájegység jellegzetes fűszereit, konyhai tradícióit, ahogy a festő kikeveri a színeket vagy a komponista egyesíti a ritmust a dallamokkal. Könyvében 90 ínycsiklandó étel receptjét mutatja be, melyek mind különleges vadhúsból készülnek, a muflontól a galambon át a borzig és a vaddisznóig. Közben pedig a terítékre kerülő állatokat is megismerhetjük, a vadász szemével.
Hogyan készült el a borító, miből indultál ki a tervezéskor?
Először is fontosnak tartom megjegyezni, hogy a könyv belsejét, tipográfiáját Bieder Anikó és Gelsei Balázs tervezték és tördelték. Az vezérelte kettejüket, hogy kimozdítsák a szokásos receptkönyv layout világból a könyvet. Ez szerintem prímán sikerült.
Egyik este, otthon, úgy döntöttem, hogy nem mint művészeti vezető, hanem mint grafikus közelítem meg a témát. Mi lenne, ha én tervezném a borítót? Utánaolvastam, mit is jelent a Terítéken szó. Annyira összetett és többsíkú a jelentése, hogy azt éreztem vizuálisan, alá kell támasztani a címet. Korábban is szó volt róla, hogy mi lenne, ha lenne valami figurális utalás a témára. Adta magát, hogy szarvaskoponya is lehetne, de azt éreztük, hogy ez nem elég méltóságteljes. Dávid azok közé a hazai vadászok közé tartozik, akik mély tisztelettel vannak az állatok és a természet iránt. Nem trófeákat gyűjtenek, hanem hagyományt őriznek és igyekeznek fenntartani a természet egyensúlyát.
Ehhez mérten elég kalandos volt a könyv fotózása is. A kiadó és a BOOOK Kitchen szinte vadfeldolgozóvá vált ezekre a hetekre. Dávid látványosan és profin darabolta a húsokat, jobbnál jobb sztorikkal szórakoztatott minket és közben főzött. Batár Zsolt, aki a könyvben látható természetképeket és ételfotókat készítette, akcióra készen várta a 89 recept gőzölgő finomságait, hogy Kapolka Ági izgalmas tálalását és foodstylingját követően lencsevégre kaphassa azokat. Mikor mindez lezajlott, egy csendesebb folyamat következett. Egyik nap a kiadóban Zsolt fantasztikus természetfotóit közösen válogattuk Dáviddal és Illés-Zsupos Ildivel, a szerkesztőségvezetővel. Kicsit lezsibbadva – hisz több ezer képről beszélünk – lapozgattuk a képeket, mindre rácsodálkoztunk, hogy „de szép!“, aztán egyik képen megjegyeztük: „Juj, azért nem morbid, hogy kiszórjátok nekik az eledelt, hogy előjöjjenek és aztán lelövitek őket?“. „Nem!“ – válaszolta Dávid – „Nem azért szórjuk ki, hogy előjöjjenek. Mi az év 365 napján kijárunk közéjük és etetjük, gondozzuk őket. Figyeljük a vadállományt, együtt lélegzünk a természettel.“
Dávid ilyen és ehhez hasonló történeteit szerettem volna viszontlátni a borítón. Fontos kulcsszavak a vadászatban a teríték és a töret, érdemes utánuk olvasni, mert ekkor érti meg igazán az ember, hogyan zajlik egy vadászat. A teríték egyik jelentése az, mikor a vadászok az elejtett vadakat felsorakoztatják, feldíszítik, körberakják, hagyományosan a vadászat helyszínén található növény- és virágtöretekkel és így mondanak köszönetet és adnak tiszteletet a természetnek, valamint az elejtett állatoknak. A töretnek több fajtája van, úgy mint a terítéktöret, gyásztöret és jelzéstöret. A terítéktöretnek is több fajtája van, egyike a sebtöret, melyet az elejtett állat lőtt sebére helyeznek, hagyományosan tűlevelű, illetve nemes lomblevelű fa (tölgy, éger) alkalmas töretnek. Nem bonyolítom tovább, de a lényeg az, hogy erősen jelen van a vadászat jelrendszerében a növényvilág is. Úgy vélem (de ez már csak egy vadászathoz kicsit sem értő grafikus fantáziájából pattant ki), hogy ez a bonyolult és hagyománytisztelő jelrendszer valahol a vadászatok csendes világából eredhet. Így kommunikálhattak egymással a vadászok szavak nélkül, jelezhették, hogy hol van veszély, vagy adhatták hírül egy állat halálát. Elcsendesülés, lelassulás, megbékélés. Valahol ebbe az állapotba kerültem én is a borító tervezése alatt.
Amikor a kiadóban kerestük a szimbólumot, mindenkinek a szarvas ugrott be. Adja magát, ráadásul a magyar mondákban és népmesékben is fontos jelkép. Törtem a fejem, hogy mi az, ami még a szarvas mellett jelképe lehet a könyvnek, a vadnak, az ételeknek. A töret. Tölgyfalevél… az szép, könnyen felismerhető. Voltak különböző komikus rajzaim tölgyfalevél agancsú, vagy makk fejű szarvasokkal, kerestem a szimbólumot. Ez a folyamat asszociatív, legalábbis szerintem. Egyszer csak bevillant a tölgyfalevél is csíkosan és azonnal összepárosította az agyam a csíkos szarvas fejet és a csíkos levelet. Ez egy olyan heuréka-élmény volt. Nem forrt még ki, de gyorsan lerajzoltam a vízióm. Szép szimmetrikus a szarvasfej is és a levél is, de hogy mutat a kettő együtt? Ha egymásra helyezem, akkor egybeolvadnak és lesz belőlük egy paca, de ha a ritmikájukkal játszom és elcsúsztatom őket, akkor már izgalmas dolog alakul. Beugrottak azok a régi animációs trükkök is, mikor két átlátszó fóliára rajzolt két különböző csíkos figurát egymásra helyeztek és mozgatták a két fóliát egymáson, akkor mozgóképet adott ki a két csíkos fázisrajz. Animált borító? Hmmm… hogyan tudnám ezt nyomdai lehetőségekkel megmozgatni? Milyen lehetőség van nyomdailag kilépni a két dimenzióból. A dombor és a vakdombor. Ha a fejet és a levelet egy síkban tartom, akkor nem válnak el egymástól eléggé, de ha az egyik dombor, a másik sík, akkor… na itt indult be igazán a fantáziám.
Ha fekete nyomatként a papír felületén maradva, csíkokkal, jól látható a szarvasfej és megjelenik csendesen, színtelenül vakdomborral megnyomva, pontos felezési ritmikával a tölgyfalevél, akkor ez a borító számomra mesél. Ott az állat, méltóságteljes, élő és vad. Távoli, elérhetetlen, megfoghatatlan. Főszereplő a borítón. A fekete vonalakkal/sortávokkal beszél. És megbújik mögötte a színtelen, tapintható, csendes, tiszteletteljes tölgyfalevél, a vadászat és a természet szimbóluma. Kézzelfogható csíkok formájában, amit még csukott szemmel is érezni. Egy könyvborító, ami nemcsak a látásodra, de a tapintásodra is hatással van. Egy kép, amit ha szemből látsz, akkor csak egy szarvasfej, de ha közelebbről megnézed, kézbe fogod, megmozdítod, surlófényt kap, akkor megjelenik az állat mögött a környezete, a természet falevél formájában. Csendesen mesél a vadászatról, terítékről, töretről, egy hagyományról. Nemcsak láthatod, de tapinthatod is. Mint az ételek, a 89 recept, amit nemcsak csodálhatsz a fotókon, hanem meg is kóstolhatsz, ha elkészíted. Egy könyv, ami miatt a modern ember talán kikel a székéből, kimegy a természetbe és új, egészséges dolgokat keres és kóstol.
Az első ötletekhez, változatokhoz képest mennyire lett más a végeredmény?
Ha egészében nézem, akkor nagyon. Amikor elindult a tervezés, még nem volt biztos, hogy minden megvalósítható. Volt már szerencsém pár nyomdai dolgozóval beszélgetni, nagyon szeretek velük tanácskozni, mindig tanul az ember és tudtam jól, hogy fog néhány álmatlan éjszakát okozni nekik ez az ötletem. Hogy érthető legyen: egy fekete színnel megnyomott csíkos mintát passzerolni egy klisével megnyomott vakdomborral…, tökéletes ritmikát és párhuzamosságot tartva…, innen a távolból is köszönöm annak a kivitelezőnek, aki ezt végül kikísérletezte és a tervemet megvalósította. A nyomda azzal hívott minket az első tervek láttán: „Mi ez az űrtechnológiás könyvborító?“. Egy teljesen más szakmával foglalkozó embernek ez csak egy szép borító, de annak, aki ért a kivitelezés részéhez…, nos egyetért velünk abban, hogy ezt ennyire szépen megcsinálta nekünk a Centrál Dabasi Nyomda, az bravúr!
Nyomdatechnikai szempontból is elég különleges a borító. Mennyiben jelentenek számodra több lehetőséget vagy extra inspirációt az újfajta, egyedi technikai lehetőségek?
Abszolút inspiráló! Mint említettem, nagyon szeretek folyamatosan konzultálni a nyomdai dolgozókkal. Inspiráló az egész közeg. A könyv végső borítója is egy kísérletezés eredménye. Eredetileg, négy színből nyomott, kicsit szöszös hatású barna színt terveztem alapnak, ezen jelent volna meg a négyszín sárga szöveg, az egyszín fekete szarvasfej, valamint a vakdombor falevél. Kiderült, hogy ahhoz, hogy pontosan lehessen passzerolni a két csíkos mintát, nem csak a vakdombort kell klisével megnyomni, hanem a „szarvascsíkokat“ is magnéziumklisével kell présfóliázni. Ez két klisé legyártásának árát jelent. Ekkor még nem dőlt el, hogy melyik papír lesz a nyerő a borítóra, mert az is kérdés volt, hogy – mivel kértem, hogy a vakdombor legyen minél mélyebb –, melyik az a papír, ami nem szakad és bírja a terhelést. Napi szinten több telefont jelentett ez.
De a végeredmény nagyon szép lett. Az már csak hab a tortán, hogy még megfűszereztük a könyvtestet fekete oromszegővel és sárga jelzőszalaggal, csak hogy teljes legyen az összkép. Büszkék vagyunk erre a borítóra, a nyomda is büszke, reméljük mások is szeretik.
