„Kell-e tehát népszerűsíteni a népszerűt?” Ezt kérdeztem tavaly nyáron az erről a bizonyos könyvről írott recenziómban. (A könyv címét még nagyjából egy percig kell titokban tartanom.) A kérdésem azonban akkor nem volt pontos, mert népszerűségének semmi köze nincs ahhoz, hogy mit is gondolok erről a könyvről. És úgy tűnik, az olvasók esetében is – talán kivételesen – így van ez. A népszerű írók népszerű könyvei ugyanis nem mindig jó könyvek. Attól még megvásárolják azokat, ott vannak a könyvespolcokon, van az a nehézkedése az íróknak, hogy ne mondjanak-írjanak róluk túl erőseket, esetleg óvatoskodva dicsérjék is, satöbbi. Mondom, ezzel a könyvvel nem ez a helyzet. Hiszen itt egy prózai életmű tematikus fordulóponthoz ért, amely láthatóan nyomot hagyott a prózanyelven és az elbeszélői perspektíván is. És ez piszok jó regényt eredményezett. A nézőpont, a narrátori pozíció látszólag a kifejezett harmadik személyé, felnőtt hang ez, de nem egy kislány felnőtt hangja, tehát nem imitált visszaemlékezés, amiként nem is mindentudó az elbeszélőnk. Talán úgy mondanám: a gyermek perspektívájából a felnőtt kontrollált hangján szól ez a történet.
Sokakkal beszéltem – szinte minden olvasója ennek a könyvnek arról számolt be, hogy saját, személyes történetükre ismertek rá: legyenek nők vagy férfiak, fiatalabbak vagy kissé idősebbek. Ami persze úgy igaz, hogy saját élményvilágukat mozgósította ez a regény, ez a néhány hónap egy kislány életéből. Hogy miért? Talán azért, mert ez a könyv beavatás-történet, az első szerelemé, az önmagával bajlódó tinédzseré, és körülötte a homályban hagyott, mégis pontosan érzékelhető valóságé. Azé a valóságé, amelyről tudjuk: kiábrándító, korrupt és boldogtalan minden időben, hogy szorongó és bizonytalan emberek a felnőttek, azok, akik mi vagyunk, vagy akikről azt gondoltuk egykor, gyerekként, hogy mi is leszünk majd – ha felnövünk egyszer. Felnőttként meg kénytelenek vagyunk belátni: gyerekként sem voltunk, gyerekként sem lehetünk tiszták és ártatlanok.
Kedves barátaim, a Libri Közönségdíjasa Grecsó Krisztián Vera című regénye.
Fotó: Gálos Viktor
A Könyves Magazin beszélgetése a Veráról és a Magamról többet című verseskötetről:
Grecsó: Nagy tétekről csak álarc nélkül lehet beszélni - Összekötve - Könyves magazin
A kortárs magyar irodalom egyik legnépszerűbb prózaírójáról, Grecsó Krisztiánról viszonylag kevesen tudják, hogy költőként indult. Ismertségét a Pletykaanyu alapozta meg, a legnagyobb szakmai sikere a Mellettem elférsz című regényért kapott Aegon Irodalmi Díj volt, könyveit nagy példányszámban szeretik az olvasók. A Libri irodalmi díjra jelölt Vera című regénye után idén februárban Magamról többet címmel jelentetett meg a Magvető Kiadónál verseskötetet.
Interjúnk Grecsó Krisztiánnal a Magamról többet verseskötetről:
Grecsó Krisztián: Nem volt értelme nem gyilkosan lefúrni - Könyves magazin
A versek kíméletlenül őszinte alanyisága az elmúlt két év hozadéka - mondja Grecsó Krisztián, akinek új verseskötete márciusban jelent meg a Magvető Kiadónál. Bár azt megszokhattuk tőle, hogy a könyveiben előfordulnak önéletrajzi elemek, a Magamról többet sokkal személyesebb, vallomásosabb szövegeket tartalmaz, mint korábban bármelyik kötete.
