Kemény Zsófi: Nyílt láng használata
Tizenévesen olvastam először, akkor rengeteget segített, azóta tizenéves klienseimnek ajánlom, remélve, hogy nekik is rengeteget segít. Sok könyvet lehetne az olyan nagy szavakhoz kapcsolni, mint felnőtté válás, serdülőkor vége, útkeresés, Kemény Zsófi verseskötete mégis egy különleges helyet szúrt ki és lakott be közöttük egy pillanat alatt.
Nála a serdülő- és fiatal felnőttkor a szereppróbálkozások, a nekifutni, aztán visszavonni, a nagyokat érezni és mondani időszaka, egyfajta készülődés arra, amilyen felnőttek leszünk – hogy aztán ne olyanok legyünk.
A fülszövegben Simon Márton írja: “Itt még a rontás is csak gyakorlás, ama majdani, igazi rontásra.”
Ha olvastuk Dr. Belső Nóra Életciklusok és hangulatzavarok című könyvét, vagy bármi mást a serdülőkorról, vagy van serdülő gyerekünk, vagy véletlenül mi is voltunk serdülők, Kemény Zsófi versei ismerős érzésekre, hangulatokra, félelmekre, szorongásokra és dilemmákra fognak rímelni, ami pedig kifejezetten jót fog tenni azért, hogy megértsük ezt az életszakaszt.
“Én lepődtem meg legjobban,
mikor egyszer csak belenőttem a végtagjaimba.
Nem is történt semmi érdemleges,
csak elkezdett dobogni,
aminek az a dolga.”
Kemény Zsófi: Felfürdés (részlet)
Lángh Júlia: Macskák és férfiak
Ha az életciklusokat követjük vezérfonálként, illeszthetnénk ezt a könyvet a vége felé, valahova az időskor környékére, de igazából számos más pontra is. A naplószerű, önreflektív visszaemlékezések a gyerekkortól kezdve mindegyik életszakaszról szólnak, a történetek különös érdekessége ráadásul, hogy
tükörként vagy viszonyítási alapul az elbeszélő életében kisebb-nagyobb szerepet játszó macskák és férfiak szolgálnak.
Érdekes gondolatjáték lenne saját életünkben is visszaemlékezni, milyen macskák kerültek eddig az utunkba, és persze milyen férfiak – vagy nők. Hogyan találkoztunk velük, mit változtattak rajtunk, mit vittünk belőlük tovább. Ők kísérték a nagy fordulópontjainkat vagy esetleg épp ők idézték elő?
A könyvet lehet olvasni kikapcsolódós hangulatban is, viszont nem kell mélyre ásnunk akkor sem, ha az összetettebb kérdéseket keresnénk. Az elbeszélő őszinte reflexiója pedig inspirálhat minket is, hogy hasonlóan gondoljunk vissza a mögöttünk álló időszakra, akármilyen hosszúról is van szó.
“Hogy van a macskavilágban az élet emléke? Emlékezés helyekre, emberekre biztosan létezik. Csirinek látszik a viselkedésén, hogy tudja: itt itthon volt és van. Ha egy vadidegen helyre vittem volna, jóval hosszabb ideig tartott volna a nyugtalansága, ismerkedése, beilleszkedése. A helyekre tehát emlékszik, ahogy az útvonalakra is [...]. De emlékszik-e arra is, hogy milyen volt az élete fiatalon?
Ízületes, mondta a járása láttán egy hozzáértő. Igen, nyilván az, ezért lépked olyan nehézkesen, ezért néz olyan hosszan és aggodalmasan maga elé a mélybe, ha le akar óvakodni a dívány magasából. Én se lendülök bele olyan könnyedén a mozgásba, ha fölállok a székről.
Igen, együtt öregszünk, kiscicám.”
Dr. Belső Nóra pszichiáter könyve azt mutatja be, milyen kihívásokkal és rizikótényezőkkel találhatjuk szembe magunkat az életünk különböző szakaszaiban. A születéstől, sőt, a születés előttől az időskorig és a halálig folyton újabb és újabb feladatokkal szembesülünk, ezek pedig az érzelmi életünket is próbára teszik. Az Életciklusok és hangulatzavarok arról szól, hogy az egyes életkorokban mik járulhatnak hozzá a hangulatzavarok kialakulásához, és mit tehetünk annak érdekében, hogy a lehető leginkább kiküszöböljük az előfordulásukat.
Irvin D. Yalom & Marilyn Yalom: Halálról és életről
Irvin D. Yalomnak elvitathatatlan érdemei vannak azzal kapcsolatban, hogy megtanuljunk (újra) beszélni a halálról és az elmúlásról.
Hogy tudjunk mit kezdeni velük. Talán valamivel többen ismerik őt a pszichológiai témájú regényei miatt, de szerencsére sokan fordulnak az ismeretterjesztő művei felé is, amikben még fókuszáltabban és természetesen szakmai szemszögből foglalkozik a témával. A Szemben a nappal – A haláltól való rettegés című könyve a halandósággal való szembenézésre és az így megvalósítható teljes élet megélésére tanít, de a kissé vaskosabb, Egzisztenciális pszichoterápia című kötetben is nagyon fontos szerepet kapnak ezek a kérdések. Utóbbit én gyakran ajánlom a klienseimnek is, függetlenül attól, hogy szóba kerül-e köztünk a halálfélelem.
Az idén megjelent, feleségével közösen írt, páros napló jellegű könyvét sokaknak valószínűleg szintén nem kell bemutatni (a házaspárt láthatod fent, a kiemelt képünkön is). A kötet az első oldaltól kezdve olyan, mint maga az élet: tudjuk, mi lesz a vége, de nem ezért megyünk rajta végig. Sokkal inkább azért olvassuk, hogy megismerjük az emberi élet utolsó fejezeteit, és így talán mi is kicsit “okosabbak” leszünk, mire magunk is odaérünk. Gyakran ritka csodának tartjuk az olyan történeteket, mint az övék, miközben nagyon sokunknak megvan a lehetőségünk és döntésünk, hogy hasonlóan álljunk a sajátunkhoz. Olvassunk és tanuljunk tőlük!
“Mindketten úgy érezzük, hogy az életet a maga teljességében megéltük. A haláltól félő pácienseim számára mindig az jelentette a leghatékonyabb vigaszt, ha elmondhatták magukról, hogy visszatekintve nincs mit megbánniuk. Mi Marilynnel úgy érezzük, hogy semmit nem csinálnák másképpen – bátor és szép életet éltünk. Igyekeztünk nem elmenni a világ felfedezésének lehetőségei mellett; nem sok dolog maradt, amit még szeretnénk megtapasztalni.”
