Történetünk antihőse, Charles Sobhraj Saigonban született, vietnami anyától és indiai apától. Később egy francia katona lett a nevelőapja.
„Ő is az általunk kavart indokínai káosz áldozata”, hangzik el a mondat egy franciától
Neville és Clarke letehetetlen és szókimondó életrajzi könyvében, amely keresetlen őszinteséggel festi meg Délkelet-Ázsia történelmi tablóját. Az ifjú Sobhraj – az ide-oda átvezényelt nevelőapa jóvoltából – számos helyen megfordult (Vietnam, Franciaország, Szenegál), és ez a gyökértelen életforma végképp kirántotta a szőnyeget az identitászavaros fiú lábai alól. Sehol sem érezte igazán otthon magát, mindenhol lenézett idegen volt. Ez a meg nem értettség egyre inkább a bűn világa felé sodorta, ahol természetes karizmájával taposta ki a maga útját. Kezdetben csalóként, tolvajként és rablóként. Később körözött sorozatgyilkosként.
A fiatalemberből egy idő után a családja sem kért. Indiai édesapja saját fiáról szóló példabeszéde sokat elárul: egy vak fiú egyedül üldögél a tó partján, miközben társai önfeledten játszanak a vízben. Egy arra járó pap szíve megesik a fiún, és fohászkodni kezd az Istenhez, adja vissza neki a szeme világát. Megtörténik a csoda, a fiú pedig rohan a vízbe a többiekhez, ám hamarosan őrjöng, veszekszik és verekszik, mindenki menekül előle. A fiú kimászik a vízből, és rátámad a papra. Az újabb fohász visszavonja a csodatételt, miközben az Isten megjegyzi: „Nem véletlenül vettem el a fiú szeme világát, tudtam, hogy veszélyes.”
Turistacsalogatók: Marie-Andrée Leclerc és Charles Sobhraj (Jenna Coleman és Tahar Rahim)
A visszaeső bűnözővé váló Sobhraj a francia börtönben tovább képezte magát, hogy aztán elbűvölő sármjával és frissen elsajátított manipulatív technikáival rászabaduljon Ázsiára. A Netflixen látható sorozat valahol itt veszi fel az események fonalát, a könyvvel pedig pedig nagyszerűen kiegészítik egymást. Míg a dokumentumregény nagyobbrészt lineáris felépítésű, addig a sorozat a szerkezetéből és a drámai tetőpontokból fakadóan ugrál az időben. Éppen ezért ezúttal célszerű előbb a sorozatot megnézni, és utána kézbe venni a részletgazdag könyvet.
Sobhraj drágakövek csempészésével és okirathamisítással foglalkozott, a székhelyét pedig Thaiföld fővárosában, Bangkokban rendezte be. Felismerte a lehetőséget, hogy a ’70-es évek nyugati hippikultúrájával a saját malmára hajthatja a vizet: megismerkedett a fűmámorban úszó, keletre szakadt csavargókkal, karizmájával behálózta, és kihasználta őket – nőket és férfiakat vegyesen. Majd ha már nem voltak hasznára, megszabadult tőlük. A holttesteket olykor fürdőruhában sodorta partra a víz, innen ered a Bikinis Gyilkos elnevezés. Máskor csupán az elszenesedett maradványaik kerültek elő.
A társadalom önkéntes száműzöttjei nem hiányoztak senkinek: a thai hatóságokat és a nagykövetségek diplomatáit sem izgatta néhány elkényeztetett fehér kölyök eltűnése.
Csalik: Nadine és Marie-Andrée (Mathilde Warnier és Jenna Coleman)
Sobhraj egész családot verbuvált maga köré: a szép és vonzó Marie-Andrée Leclerc-et úgy az ujjai köré csavarta, hogy a kanadai-francia nő bármire hajlandó volt a kedvéért – egyszerre töltötte be a férfi mellett a kirakatfeleség és a csali szerepét. Az indiai Ajay Chowdhury-t szintén magához láncolta, vele a piszkos munkát végeztette. Dominique-et, a francia diákot nemcsak a hála tartotta a szuggesztív Sobhraj mellett: Sobhraj szisztematikusan mérgezte Dominique-et, amivel sakkban tartotta őt. Cserébe a fiú elláthatta a háztartást és rendelkezésre bocsáthatta az útlevelét.
A sorozat két, párhuzamosan futó történetszálon mutatja be a bűbájos csaló és gyilkos rémtetteit, valamint egy holland diplomata és felesége, Herman és Angela Knippenberg utána indított, rendhagyó nyomozását. Knippenbergéket nem hagyja nyugodni két holland turista elszenesedett maradványának rémképe, és elszántan nekiállnak felgöngyölíteni az országhatárokon átnyúló, számos gyilkosságot magában rejtő bűnügyet. Knippenbergéknek nemcsak a korrupt thai hatóságokkal gyűlik meg a bajuk, hanem a nagykövetségek – köztük a sajátjuk – érdektelen bürokráciájával, amelyek még akkor sem hajlandóak közbeavatkozni, ha kész tények elé állítják őket.
Szomorú képet fest a ’70-es évek érzéketlen és hedonista diplomatavilágáról Richard Neville és Julie Clarke története.
Sobhraj delejező hatását pedig jól mutatja, hogy távolról és ismeretlenül is a házaspár közé tud állni. Szerencsére társakra lelnek a civil Gires-házaspárban, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek Sobhraj kompániájával, és akik hathatósan közreműködnek a lebuktatásukban. Nadine Gires nem hivatalból, hanem emberségből és némi bűntudatból cselekszik, többször is kockára téve az életét. Valahogy így születnek a hősök.
Forró nyomon: Herman és Angela Knippenberg (Billy Howle és Ellie Bamber)
A sorozatban látható bűntettek csupán a jéghegy csúcsát jelentik: a könyv részletekbe menően tárgyalja az olykor zseniális, máskor egészen ördögi húzásokat, amelyek egy hidegvérű pszichopata portréját festik elénk. Amit hiányoltam a könyvből és a sorozatból is, az a címszereplő visszautasíthatatlan és manipulatív fellépése: ezzel nem Tahar Rahim visszafogottságában is lenyűgöző alakítását szeretném kritizálni. Mindkét formátum csupán a főhős tetteivel és annak következményeivel szembesít minket. Rahimnak egyébként sikerül felcsillantania valami emberit is a szörnyeteg álarca mögött.
A kígyó remek sorozat, kiemelkedő alakításokkal. Sobhraj bűn- és élettársként Jenna Coleman brillírozik, aki majdnem lemondott Marie-Andrée szerepéről, mivel egy szót sem beszél franciául. Elsőre elhittem neki, hogy fülig belehabarodott egy sorozatgyilkosba, és a tekintetében nyomon követhetjük a benne dúló háborút. Szintén a nyelvekkel küzdött meg Ellie Bamber, aki Knippenberg holland nejét alakította. A minden lében kanál Nadine szerepe alapján Mathilde Warnier megállná a helyét talpraesett Bond-lányként is.
Nem közösködnék velük: Charles Sobhraj és Ajay Chowdhury (Tahar Rahim és Amesh Edireweera)
Az archív felvételeket is felhasználó sorozat számtalan helyszínen (Hongkong, Thaiföld, India, Pakisztán, Franciaország) játszódik, és hiteles korrajzot fest a ’70-es évek Eurázsiájáról. Gyakori – és kezdetben kissé zavarba ejtő –, hogy egyes jelenetek megismétlődnek az epizódokban: így kapnak bizonyos tárgyak (például egy ébresztőóra) és események nagyobb jelentőséget vagy bővebb magyarázatot. Jellemzően ezt más kameraszögből, másik perspektívából szokás megmutatni, ugyanannak a vágásnak az alkalmazását egy kissé olcsó megoldásnak érzem.
A sorozat erőssége az az izgalmas krimiszál, ami a teljes minisorozaton végighúzódva bemutatja Sobrhaj kézre kerítését. Bár a könyvadaptáció elsősorban Herman Knippenberg bulldog-természetének tulajdonítja a sikert, valójában komoly csapatmunka eredménye. Ami leginkább meggyőzött Sobrhaj rendkívül manipulatív természetéről, az az adaptációban nem kapott helyet, csupán a könyvben olvasható. Sobrhaj nem véletlenül esett pont Indiában fogságba, és nem a halálbüntetést pártoló Thaiföldön. Az indiai börtönben rövid idő alatt nem csupán az elítéltek tiszteletét vívta ki, de befolyást szerzett az intézmény vezetése fölött is. A korrupt fegyőrök lesték minden kívánságát, a cellájában luxuskörülményeket teremtett, a szabadlábra helyezett foglyok révén pedig a rácsokon túl is messze elért a keze.
Charles Sobhraj rendkívül tehetséges fickó. Az a jég hátán is megélő típus. Megfelelő körülmények között az ilyenekből lesznek a világhódító diktátorok. Az önkényre hajlamos, megalomán politikai vagy cégvezetők. Esetleg az áldozatra leső mérgeskígyók Ázsia kebelén. Vajon Charles Sobhraj a történelem és a körülmények áldozata, „az indokínai káoszé” vagy csak egy közönséges gyilkos? A válasz ott rejlik valahol a minisorozat képkockái és a könyv sorai közt.
