„A Kelet az Kelet, a Nyugat az Nyugat, a kettő soha nem találkozhat”
(R. Kipling: Kelet és Nyugat Balladája)
A két ázsiai Nobel-díjas, Rabindranath Tagore és a tavalyi győztes, Mo Jen munkásságát és az ázsiai irodalom helyét taglalta egy nyár eleji sanghaji irodalmi konferencia. Míg a kínai közvélemény nagy része Mo Jen irodalmi Nobel-díjában az ország és az ázsiai irodalom elismerését látja, a konferencián felszólalók egy része a két író nyugati sikerének a titkát “európaiságukban” vélte fölfedezni.
A palesztin származású amerikai kritikus, Edward Said 1978-as nagyhatású könyvében, az Orientalizmusban a “Kelet” fogalmát európai találmánynak tartotta, és az orientalizmus nem csupán a keleti népek, főleg az iszlám tanulmányozását, és sok esetben az ezzel együtt járó kolonizációs törekvéseket jelentette számára, hanem a Nyugat Kelettel kapcsolatos gondolkodásmódját is. Véleménye szerint a Nyugat úgy tekint ezekre a keleti társadalmakra, mint amelyek statikusak, elmaradottak, míg ezzel szemben ő fejlett, állandóan változó és ezért felsőbbrendű.
“Amit az irodalmi Nobel-díjat odaítélő bizottság elismer, az még mindig az ő ideológiai felfogásuk által meghatározott keleti kultúra. A díj odaítélésének indoklásában azt próbálták kiemelni és felfedezni, ami egyetemes érték, és ami a nyugati olvasóközönség által elfogadott ” - hangzott el A Tagortól Mo Jenig: A száz éves keleti kultúra egyetemessége elnevezésű konferencián.
A képen látható indiai Rabindranath Tagore, aki a bengáli irodalom egyik legkiemelkedőbb figurája, s aki a nyugati, főleg angliai szalonokban is kedvelt vendég volt, pont száz éve kapta meg első nem-nyugatiként az irodalmi Nobel-díjat. A Nobel Bizottság indoklásában hangsúlyozta: amellett, hogy Tagore értékes és sajátos irodalmi gondolkodásmódot fejlesztett ki, nagyra értékelik a nyugati világ felé való közeledését, s azt, hogy angol nyelven is publikált, s így “a nyugati irodalom részévé vált”. A híres kínai műfordító, Zhang Ke Lu felszólalásában rámutatott, hogy ebből az indoklásból is látszik, a Bizottság az ázsiai irodalmat nem önmagában próbálja elismerni és megérteni, hanem csak a saját fogalomkészlete alapján, mennyire hasonlít vagy próbál hasonlítani egy ázsiai szerző a nyugati irodalmi normákhoz. Továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy ez nem sokat változott az idők során: 100 évvel később, Mo Jen irodalmi Nobel-díjának a kihirdetésekor is hasonló szempontokat vettek figyelembe: Mo írói világát mélyen befolyásolta a mágikus realizmus, melynek gyökerei Nyugatról erednek. “A Nobel-díj Bizottság szerint a kortárs ázsiai költészet fejlődése messze elmarad a nyugati mögött. Ők az ázsiai írók munkáját a nyugati irodalmi stílus kritériumai alapján ítélik meg. S manapság a globalizált világban még mindig erősen kétséges, hogy a Nobel-díj értékrendszerét meg lehet-e változtatni.”
“Az Orientalizmus inkább a geopolitikai figyelem szétválasztása esztétikai, tudományos, gazdasági, szociológiai, történelmi és filológiai szövegekké. Ez nem is inkább egy gondosan kimunkált földrajzi megkülönböztetés, (…) hanem sokkal inkább egy akarat, egy törekvés, hogy megértsék, sok esetben kontrollálják, manipulálják, hogy mit is jelent egy szemmel láthatóan teljesen különböző világ” –írta Said 2003-ban.
A japán Nishihara Daisuke, Said, Orientalism and Japan című tanulmányában behatóan vizsgálja Said nézeteinek fogadtatását a távol-keleti szigetországban, és igen fontos kritikát fogalmaz meg az irodalomtudomány szempontjából. Az egyik legfontosabb szerinte az, hogy Said megjelenése előtt a különböző nyugati irányzatok (orosz formalizmus, az újkriticizmus, strukturalizmus, posztmodern, posztstrukturalizmus, feminizmus stb.) megalkotásakor, kidolgozásakor egyszerűen figyelmen kívül hagyták a nem-nyugati műveket, és az irodalomelmélet területét a nyugati irodalmárok gyakorlatilag elfoglalták. Továbbá felrója, hogy ismereteik a japán, kínai, arab, perzsa vagy más ázsiai vagy afrikai irodalomról igencsak szegényesek, s a nyugat utolsó bástyája csak ezek a kirekesztően megalkotott elméletek. S noha ezek a nyugati irodalomelméleti fogalmak az egyetemességet hangsúlyozzák, valójában teljesen eltekintenek a keleti irodalom nagyszabású hagyományaitól, s az Európa-centrikusság, a nyugatiasság, mint a keleti írók értékelendő kritériuma, tovább folytatódik és mit sem változik. A keleti irodalomtudósoknak pedig nem sok esélyük maradt, mint követni a nyugati trendeket annak érdekében, hogy írásaik megjelenjenek a különböző nyugati folyóiratokban.
De vajon alkalmazhatóak-e a nyugati irodalomelméletek a keleti irodalomra is? Vajon szét lehet-e egyáltalán választani az irodalmat földrajzi alapon? Egy biztos, a nyugati ember nyugati szemmel fog egy ázsiai művet olvasni, a hasonlóság pedig mindig egy értelmezési pontot is jelent. Ám ahhoz, hogy horizontunk túllépjen kontinenseket, világ- és irodalmi nézeteket, az olvasás még mindig a legjobb megoldás.
Egy irodalmi Nobel-díj pedig könyvajánlónak tökéletesen megfelel.
Szerző: Csontos Sára
