Fotó: Kolibri Kiadó
Azok a gyerekek, akik ott voltak Dragomán György és Szabó T. Anna idősebb fiának, Gábornak könyvbemutatóján, valószínűleg szerettek volna legalább néhány percre a Dragomán-család tagjává válni. A Mesebolt apró sziget a Duna Plaza mélyén: a Libri-sarokban színes babzsákokon kucorgott jó néhány izgatott, szülőkbe kapaszkodó gyerek. Velük szemben ült a fordító, egyszerre koravén zseni és lámpalázas kiskamasz, néhány pillanattal a gyereklétből a felnőttlétbe való átlépés előtt. Előtte második fordítói munkája, Liz Pichon Tom Gates-sorozatának második darabja, a Kitűnő kifogások (és mindenféle más).
Kapcsolódó cikkünk:
Műfordító lett Dragomán György és Szabó T. Anna 13 éves fia, Gábor (interjú)
Ahogy azt sok helyütt megírták, Dragomán Gábor ifjú kora ellenére (vagy éppen azért?) lett kitűnő fordító: az ő magyarításában olvashatjuk Tom Gates két kalandját,és hamarosan a többit is. Orosz Anett, a Kolibri Kiadó szerkesztője fogadta a 13 éves fiatalembert - "13 és háromnegyed vagyok", javították ki gyorsan Adrian Mole-os precizitással. Orosz bemutatta a híres szülőket is: Dragomán és Szabó T. nem akartak rátelepedni a rendezvényre, a közönségbe vegyültek kisebbik fiukkal, hagyva, hogy Gábor egymaga legyen szerző a talpán.
A nagyobbik Dragomán fiú, vagy ahogy a szerkesztő szólította, Gábris, angol barátai révén találkozott először a Liz Pichon megalkotta brit suhanccal. Kölcsönkapta a könyvet, ami annyira elvarázsolta, hogy rögtön ki is próbálta rajta fordítói tehetségét. 50 oldal után szólt a szüleinek, akik elküldték a szöveget a kiadónak, és hamarosan megjelent Gábor első munkája, Az én csúcsszuper világom.
Gábris utál önéletrajzot írni, de arról szívesen mesél, milyennek látja Tomot és önmagát. Szerinte alsóban nagyon hasonlítottak egymásra, felső tagozatban már sok Tom-specifikus tulajdonságot elveszített, de közben kialakult számos új hasonlóság is. Mindketten tanulnak gitározni, mindkettejüknek jó barátai vannak, és sajnos egy idegesítő embert is el kell viselniük az életben, akivel kölcsönösen nem szívlelik egymást. Gábor csak Tom ellenségét, Marcust nevezte meg, az általa utált valóságos személy nevét bölcsen homályban hagyta.
Azt mondja, néha azért nagyon unja, hogy fordítania kell. Ha jókedve van, sokkal gördülékenyebben folyik a munka, ezért igyekszik derűs hangulatban dolgozni. Mivel iskola mellett karatézni is jár, munkaideje nem korlátlan: főleg az edzések előttre és utánra, valamint a nyárra csoportosítja fordítói energiáját. De azért „a karate meg az iskola nem zár ki mindent." Bár egyszer sem dicsekedett harsányan, a sorok közül azért kiolvashattuk, hogy nagyon jó tanuló lehet, méghozzá abból a pokoli szerencsés fajtából, akinek alig kell tankönyveket bújni ahhoz, hogy a fejébe ragadjon az összes tudás. Magyarórán nem kap jutalomötöst a fordításokért, de nem is várja el, úgy érzi, nincs rá szüksége. Környezete tisztában van a fiú kvalitásaival: a tanárok gyakran emlegetik a híres szülőket, és most már Gábor hírességgé válásával is meg kell birkózniuk. A barátok néha kicsit gúnyolódnak, de alapvetően elismerőek, látják, hogy ért ahhoz, amit csinál. Azt viszont nem szereti, ha a szülei beleszólnak a munkába, bár végszükség esetén mindig segítséget kér. Elárulta, hogy öccséhez, a tíz éves Palihoz is gyakorta fordul, Gábor szerint zsenge kora ellenére nyugodtan kacérkodhatna a fordítással, annyira tehetséges.
A Dragomán fiúk kiemelkedő angoltudása – legalábbis az erre való ösztönzés - apjuknak köszönhető. Dragomán György csak akkor engedte fiait számítógépes játékokkal játszani, ha a játékokban felbukkanó angol szavakat alaposan megtanulták. Gábor ezután a könyvekben, a filmekben és a Youtube-on is elsősorban az angol szövegeket, dalokat kereste.
Azért létezik kamaszélet a fordításon túl is. Az idősebb Dragomán-fiú nagyon szeret firkálni, főleg tanórán, ha hátul ül: van is egy füzete, amit kifejezetten erre a célra tartogat. Szakmai krédója, hogy jobban megy a koncentrálás, ha mást is csinálhat a fordítással vagy az órán való figyeléssel párhuzamosan, például firkálgathat vagy zenét hallgathat. A zene fontos szerepet játszik az életében. Régen csak a Metallica jöhetett szóba (mintha Dragomán György is saját kedvenceként definálta volna a bandát…), mostanában pedig az ún. „mai fiatalság zenéjét” is megszerette, „ami nem tetszik mindenkinek”, hangsúlyozta kissé gúnyosan. Talán ez az ízlésbeli változás is a szülőktől való leválás egyik első jele?
Gábris íróasztala hemzseg a könyvektől, az iskolai cuccoktól, a ragasztóktól, a félig kivágott papírdaraboktól és íróeszközöktől: folyamatosan épít, kartonokat vagdos, fegyvereket készít tollakból és gumikból. Elárulta, hogy kedvenc kifogása a „nem én voltam”, de ügyesen tud új kifogásokat rögtönözni. Ha kicsúszik a fordítási határidőből, bokros iskolai vagy sportbeli teendőkre hivatkozik, ha az iskolában mulaszt, a fordítás fáradalmaira hívja fel a tanárok figyelmét. "Ma már ritkán csinálom ezt", tette hozzá sietve. "Ti szoktatok kifogásokat keresni, gyerekek?" – kérdezte Orosz a közönséget, akik megszeppenve néztek maguk elé, egyikük gyorsan megbeszélte a dolgot az apjával, végül Gábor oldotta a feszültséget: "ki nem?"
A beszélgetés vége felé, miután a fordító felolvasott egy részt az új Tom Gates-kötetből, Orosz Anett Gábor szüleihez fordult Kiderült, hogy Szabó T. Anna és Dragomán György is írt és fordított 13 évesen, nyomtatásban azonban egyikük sem jelent meg. Szabó T. ugyan ígéretet kapott rá az apjától, de végül nem jutott a Hindu mesék magyarításának végére. Dragomán György családjában szintén kitüntetett szerepe volt az idegen nyelveknek, mindig fordított valaki, ő tolmács lett 15 éves korában. Mégsem szégyellnek nyelvi tanácsot kérni gyerekeiktől: ha nem jut eszükbe egy kifejezés, netán eredeti szójáték után kutatnak, gyakran ötletelnek Gáborral közösen.
Az idősebb Dragomán-fiú szívesen olvassa szülei munkáit. A fehér király a kedvence, elkezdte a Máglyát is, de még nem végzett vele, A pusztítás könyvét viszont nem venné a kezébe 16 éves koráig. A Senki madarának ő volt egyik első olvasója, a verseket kevésbé szereti, inkább prózarajongó. „Bocsánat” – sandított anyjára, de nem tűnt úgy, mintha Szabó T. Annát nagyon megrázta volna a vallomás.
Gábor végül mindenkinek megköszönte, „aki eljött és végighallgatta a hülyeségeit”. Nos, hülyeségekről szó sem volt, a közönség sorban állt autogramért, és úgy tűnik, Gábor elindult a profivá válás útján. Sőt, talán már nem is az út elején jár.
