Nemrég még Brno utcáin sétálgattam egy pár napos kirándulás alkalmából. Azonkívül, hogy remek a sörük és izgalmas múzeumaik vannak, feltűnt, hogy a négy nap alatt szinte egyetlen autóval sem találkoztam. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor kellett zebrán átkelnem, egy baljós taxi és egy Harley Davidson terepjáró kivételével azt se tudnám megmondani, miket vezetnek a csehek. A belváros közepe szinte csak sétálóutca, és egy olyan zsúfolt város után, mint Budapest, ez külön felszabadító volt. Az utca csak a gyalogosoké és a bicikliseké volt. Bár a csehek nem tűntek biciklis népnek, én folyton azon kaptam magam, hogy milyen jó lenne egy olyan városban élni, ahova biztonságosan és könnyedén eljutok egy kerékpárral.
Kevés olyan dolog van az életben, mint a bicikli. Kortól és alkattól függetlenül bárki élvezheti, nem kell hozzá sok pénz vagy tudás, lehet egyedül és csoportban is használni, bárhol és bármikor használható, egy pedálhajtással képesek vagyunk leküzdeni minden fizikai akadályt és megtapasztalni a szabadságot. De a kerékpár a felszabaduláson túl a jövő eszköze is egyben, ugyanis képes felváltani az autókat, amivel pedig környezet- és gyalogosbarát városokat építhetünk.
Marc Augé francia antropológus A biciklizés dicsérete (részlet itt) című könyvében megmutatja, miért a modern ember egyik legfontosabb tárgya a kerékpár, és miként hozhatunk vele létre olyan városokat, amiben nemcsak a közlekedés, hanem az életszínvonal is javul.
A kerékpározás mítosza
Bár a bicikli története a 19. században kezdődik, Augé a második világháború idejére teszi a bringázás hőskorát. Ugyanis az 1940-es évek háborús eseményei (ld. náci Németország, Holokauszt, két ledobott atombomba) után az emberekben kialakult egy erőteljes élni akarás. A még létező munkásosztály és a dübörgő szocializmus hozta magával a tömegkultúrát és az egyenlőség ideológiáját, amire pedig csak rátett a háború utáni általános szegénység. Ekkor jött el a kerékpár hajnala.
Mivel könnyen hozzáférhető volt, ezért bárki, pénz és ideológia nélkül fel tudott pattanni egyre.
Fotó: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / Pölös István gyűjteménye
„A kerékpárban, amely nélkülözhetetlen közlekedési eszköz volt a legszegényebbek számára, ugyanakkor egyben az álmodozás és a szökés szimbóluma is, annak a helyzetnek a bizonytalansága öltött testet, amelyben a jelen nehézségeit még a jövő ígéreteihez volt szokás mérni” – írja Augé, azaz a kerékpár a remény és (társadalmi) mobilitás jelképé vált.
A bicikli fontosságát mutatja, hogy a filmipar is hamar felfigyel rá. Vittorio De Sica olasz rendező 1948-ban bemutatott Biciklitolvajok című neorealista filmje és Jaques Tati francia rendező 1949-es Kisvárosi ünnep című burleszk alkotása is a tárgy körül forog. Mindkettő esetében a társadalmi mobilitást jelképezi: előbbinél a bicikli a szegénységből való kitörés, utóbbinál pedig a versenysport szimbóluma.
Magyar vonatkozásban pedig ott van az 1965-ös Szerelmes biciklisták, amit A Tanú című filmről elhíresült Bacsó Péter rendezett. Ebben a bicikli a szabadságot közvetíti a fiatalok spontán és pezsgő életén keresztül. A film pedig nem is rejtegeti, hogy egy óda akar lenni a kerékpárhoz:
A bicikli nálunk világnézet! Ott állunk meg és oda megyünk, ahova akarunk.
Nem kell vonatjegy, nem kell benzin (...) Azonkívül olyat érzünk, fiacskám, amit te még sosem: a teljesítmény örömét” – hangzik el a filmben.
A társadalmi reflexió mellett a bringa eposzi távlatokat is nyitott a 20. században. Az 1903-ban indított Tour de France versenysorozat és az abból kibomló, majd elhaló számos regionális körverseny megmutatta, hogy egy kis elszántsággal bárkiből válhat profi sportoló, aki körbebiciklizi Franciaországot.
A könnyen elsajátítható sport tehát nagy dicsőséggel kecsegtetett, és ezt bárki megragadhatta.
A kerékpár önmagunk felfedezése
A kerékpár a belső-külső felfedezés, az önmegismerés és a kaland lehetőségét nyújtja. Ahhoz, hogy közlekedjünk vele, használnunk kell a testünket, tudnunk kell, meddig tudunk elmenni, milyen magas dombra tudunk feltekerni, az irányítás pedig koncentrációt igényel. A bicikli közvetítő lesz a test mozgása és a tér változása között: általa eggyé válunk a tájjal. Augé így írja:
„Már az első pedálfordulat az önállóság új formájával, a szökés lehetőségével, a szabadság kézzel fogható érzésével kecsegtet (…). Néhány másodperc alatt eloldódik kötelékeitől a látóhatár, a táj pedig mozgásba lendül. Máshol vagyok.
Más ember vagyok, és mégis sokkal inkább magam vagyok, mint korábban bármikor; az vagyok, amit felfedezek”.
Fotó: Fortepan / Kádár József
Ez a felfedezés pedig az idő működését is átírja, ugyanis ott van benne az örökkévalóság és a változás is egyszerre. A szólás szerint a biciklizést nem lehet elfelejteni, az izmok és a test emlékezik a hajtáshoz és egyensúlyhoz szükséges mozdulatokra. Ha kisgyerekként megtanuljuk, akár 90 évesen is ugyanúgy képesek leszünk rá. Persze idővel a biciklizésünk változik, lehet, már nem állunk fel a nyeregben, ha fel kell tekerni egy dombra, vagy könnyebben fáradunk, és ezért másik útvonalon tekerünk haza. A test és a bicikli folyamatos párbeszédben van.
Két keréken egy szebb jövő felé
Persze a kerékpározás hőskora már rég elmúlt, és ezt Marc Augé is tudja. Szerinte az autók radikális elterjedésével a bringa világnézetből csupán sport- és szabadidős tevékenység lett.
Az értékek átalakulásával és a digitális forradalommal elvesztette központi szerepét, jelentősége pedig csak az olimpián vagy a nyári szünetben van.
A francia antropológus szerint a Tour de France is már inkább a márkákról és a doppingról szól, nem pedig az emberi teljesítményről. Ezzel tehát az ideológiáknak is leáldozott volna?
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A világ valóban nagyot változott száz év alatt, és a biciklinek sem már az a funkciója, mint egykor. A nagyvárosok, főleg Európában, folyamatosan terjeszkednek és a globalizmusból adódóan a ki- és bejutás, a turisták és az ingázók mozgatása, a pályaudvarok, repterek központi szerepe egyre nő, összeségében pedig a közlekedés egyre jobban a városból kívül érkezőkre összpontosul. Ebből kifolyólag Augé szerint a kerékpár lehet az, amivel vissza tudunk találni önmagunkhoz és a városhoz úgy, hogy ne csak az idegeneknek legyen fenntartva:
„A kerékpár fontos szerepet játszik majd abban, hogy az emberek ismét önmaguk tudatára ébredjenek, és tudatosítsák magukban azokat a helyeket, ahol élnek, mégpedig azáltal, hogy visszájára fordítják a folyamatot, amelynek hatására a város egyre jobban önön határain kívül kerül.
A kerékpár segítségével képesek lehetünk ismét önmagunkra összpontosítani úgy, hogy azokra a helyekre fordítjuk figyelmünket, ahol élünk”.
Nyitókép: Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
