A sérelmek a családban mindig más formát öltenek, de újra és újra megismétlődnek. Ki lehet-e lépni ebből az ördögi körből? Fel lehet-e oldani a generációk óta hurcolt sérelmeket? Ezekre keres választ a szlovák szerző regénye. A kötet 2023-ban bekerült az Anasoft litera irodalmi díj tíz legjobbja közé.
Agnes és Edita az anyjuk temetését szervezik, ezért találkoznak a szülővárosukban, Lőcsén. A korán, tragikus körülmények között megözvegyült kulturális antropológus, Agnes Olaszországból érkezik, Edita pedig egy bántalmazó házasságból, ráadásul egy unokával, akitől a saját lánya eltiltotta őt.
A szakadék a két nővér között látszólag áthidalhatatlan, és mindez egy közel százéves „családi átokban” gyökerezik.
Az anyaság, az anyai szeretet és az anya fájdalma hozta létre a konfliktust a testvérek között, ami azonban nem csupán őket érinti, „hanem több generáción fog átívelni, akik mind egyazon tektonikus törésvonalon szenvednek majd.” A dermedtségnek meg kell törnie, hogy a kimondatlan szavakat szabadjára tudják engedni. De vajon áthidalható a csend?
Kivágott csillagok
A két szálon futó történet kezdetén az anya halálát bejelentő telefonhívással kizökken az idő. A lányok már felnőttek (nagymama korban vannak), és újra meg újra szembesülniük kell a köztük gyerekkoruk óta húzódó, általában lassan, fokozatosan táguló szakadékkal, illetve életük azon eseményeivel, amikor a repedések hirtelen drámai módon elmélyülnek.
Alázuhanni pedig egyetlen pillanat.
Elég hozzá az anya csillogó zöld estélyi ruhája, ami az elvesztett és talán soha többé meg nem talált vonzerő, a szerelem és a vágyott, keresett szabadság szimbóluma. Vajon mi minden van még benne? Ősi tudás, bölcsesség, „az egész ördögi kör, amelyben nemcsak a tudás, hanem a szenvedés, a kimondatlan mondatok és a befejezetlen tettek is átadódnak”.
A lányok ebből a ruhából vágnak ki csillagokat, és ragasztják őket a mennyezetre. Nekik az anya csak anya, semmi más – nem egy nő vágyakkal. Aztán a döbbent csendben, amiben csak az anyjuk vigasztalan zokogása hallatszik, letépik ezeket a csillagokat.
De letépve már nem jelentenek semmit: így a csillogó zöld már csak szemét, amivel nem kell foglalkozni többé.
A testvérek, Edita és Agnes még egyszerre, kéz a kézben zuhannak bele ekkor a szakadékba, de már ellentétes partokon másznak belőle.
Az ükanyák terhe
A másik történetszál az anya, Irma gyerekkorából indul, akinek bizonytalan, dühös kislányból kell felnőnie, méghozzá újra és újra, egészen egy szerelmes illúzió végső elengedéséig. Ahogy generációkkal visszamenőleg az ükanyák is tették.
A sérelem a családban más és más formát ölt, de visszatér.
Az Anyák földje családregény, amely három nemzedék történetét meséli el a 20. század elejétől napjainkig, egy egészen finom és érzékeny nézőpontból, a nőkéből. A nagy történelmi események a háttérben zajlanak, a történet előterében az emberek mindennapi megélései és életük látszólag apró momentumai vannak. A ’44-es zsidó transzportok rajzolódnak ki egy magát vaknak tettető fiú Braille-jelekkel írott szerelmes versének „hátterében”. A csernobili katasztrófa a szerelméhez futó, felnőtt nő alig begombolt kardigánjában. A nagy októberi forradalomról való iskolai megemlékezés egy gyerekszínpadi csihipuhiban. A regény középpontjában álló nők egymás után vándorolnak át világokon, köztük és mögöttük pedig a férfiak – beteljesítve sorsukat – el is tűnnek.
Liptáková szövege nem kapkod: megfontoltan, világos mondatokkal halad előre.
Olyan, akár a föld kérgének repedéseinél zajló lassú, fokozatos tektonikai mozgások – nem okoz látványos rengéshullámokat, mégis folyamatosan alakul. Ahogyan a karakterek között is ott lebeg, sistereg a lassan felhalmozódó feszültség, a kirobbanni készülő katasztrófa lehetősége.
A szeretet végső soron döntés kérdése
A könyv visszatérő motívuma a repedések mellett a gombóc a torokban. Mintha minden szereplőnek lenne egy, a férfiakat is beleértve. Megtorpanó mondatok, elhallgatások, maszkolás, mellébeszélés, meg nem hallott kérdések, ki nem mondott válaszok. Egy látszólag működő család diagnózisa. Vlado, Irma férje gégerákot kap: kimondatlan érzései ott maradnak a torkában, és valódi daganatként nőnek tovább. Julka, a család utolsó sarja, Irma ötéves unokája pedig kommunikációs zavarral él.
Mintha összegyűlt volna benne őseinek tudása – és dühe is.
Slavka Liptáková regényének hősei mindannyian tudnak valamit. Például azt, hogyan gyógyuljunk ki a csalódásból – vagy a köhögésből; hogyan kössünk kompromisszumot – vagy sálat; hogyan áldozzuk fel magunkat – vagy éppen hogyan ne áldozzuk fel magunkat másokért. Mennyi mindenről beszélhetnének, ha összeülnének a tűz körül! Például arról, hogyan kellene szeretni, és hogy a szeretet végső soron döntés kérdése. De vajon ki tudjuk köpni a gombócot a torkunkból? És fel akarjuk-e egyáltalán oldani a hallgatást? A kimondásban megváltott gyerekek születnek, vagy megy tovább a csúf, fekete teherként cipelt örökség?
Fotó: Jarma Uhlíková
