A,
Huszadik századi román novellákNoran, 2009, 768 oldal, 4499 Ft.
Nem volt teljesen ismeretlen számomra a korszak román irodalma; a tavaly megjelent Dilingó című antológia révén az ún. „nyolcvanasok nemzedékének” munkásságába nyerhettünk betekintést(részlet itt), most pedig itt egy válogatás a múlt századi és ma is alkotó román szerzőktől. Nem csalódtam: hasonlóan különleges, színes és tébolyult világ rajzolódik ki a kötet novelláiból, mint a fent említett gyűjteményben. Olvashatunk realisztikusabb, főként vidéki környezetbe helyezett, eldugott falvakban játszódó történeteket és babonával−misztikummal−fantasztikummal átitatott, mesei elemekben bővelkedő írásokat, az arány azonban eltolódik az utóbbiak javára.
Ion Marin Sadoveanu Az esőcsináló című szövege például életörömmel teli falusi életképekből áll, ahol a hamvas kislányt megkívánó földesúr elnyeri méltó büntetését; Ion Agârbiceanu A gyertya vagy Liviu Rebreanu A feleség című novelláiban már nem a szegényebb rétegek nyomorúságos körülményeire helyeződik a hangsúly; a kiszolgáltatottság, a kiúttalanság lelki természetű; a súlyos beteg öregasszony esetében már rég nem az a kérdés, hogy van-e esélye meggyógyulni, hanem végletes magára hagyatottsága: annyi ereje sem marad, hogy egy gyertyát meggyújtson.
Gala Galaction A batárvesztő kátyú című eredetmondájában az egymástól eltiltott szerelmesek ezerféle változatban létező történetébe ironikus színezet vegyül; a hasonló motívumokat variáló balladákban (v. ö. Kádár Kata) a szerelmesek sírján összefonódó virágok nőnek, itt a halott fiú és lány fején lyukas vödör díszeleg korona gyanánt. A folyó felett pedig lángoló hegedű lebeg, mintha a tragédiába torkolló esküvőn maga az ördög tenné tiszteletét. Népmesei motívumot dolgoz fel Mircea Eliade elbeszélése; a tündérek barlangjába keveredő földi halandó, ha csak pár percet is tölt ott, az emberi idővel mérve legalább száz év. A lányoknál főhőse, a hóbortos zongoratanár ugyan csak a bordélyházba igyekszik, de az ott töltött néhány óra alatt tizenkét év telik el a valóságban, addig minden megváltozott, amit ismert, az örömlányokhoz való visszatérésekor pedig – régi, elhagyott szerelme képében – a halál várja.
Népi hiedelem köré szerveződik Pavel Dan: A kicserélt gyermek című írása; az amúgy is nyomasztó vidéki tájba testtelen rémeket költöztet az élete keserűségét, nehézségeit babonákkal magyarázó mesélő. Modern mese George Cușnarescu A lakónegyed tejtartálya című novellája; a szép, mindenki által csodált irodai alkalmazott, akinek elege van lélekölő, monoton munkájából, saját testét avanzsálja önálló vállalkozássá: nem tudni, kitől terhes, a gyereknek nyoma sincs, ellenben a teje ipari méretekbe termelődik, az egész környéket képes ellátni.
Feltűnően sok a magába zárkózó, a valóságtól elrugaszkodott, ab ovo különc vagy valami megrázkódtatás következtében összeroppant, mentálisan nem egészen ép személyiség. Hortensia Papadat-Bengescu hősének napjai azzal telnek, hogy albérletébe zárkózva kémleli az utcát; az ő szemével a mindennapi, jelentéktelen események is szürrealisztikusnak tűnnek. Jean Bart ábrándos vénkisasszonyáról nehéz eldönteni, a többiek szívatásának vagy a maga romantikus szerelemről szőtt, megvalósíthatatlan álmainak az áldozata. Cărtărescu Zarazájának főszereplője, a hajdan sikeres énekes halott szeretője hamvaival táplálkozik. Mateiu I. Caragiale novellájának elbeszélője, a berlini képtárakban bolyongó, hajdan élt méltóságok portréjába szerelmesedett, a titokzatos angol arisztokratával különös barátságot kötő férfi egész legendát sző Aubrey de Vere személye köré, és makacsul ragaszkodik ehhez, pedig a piperkőc fiatalember rejtélyes eltűnéseire és halálára nyilvánvaló magyarázat adható; mégsem hajlandó tudomásul venni: a feminin fiatalember és a hozzá rendkívül hasonló, erősen kifestett hölgy minden bizonnyal ugyanaz. Bujor Nedelcovici külföldön élő, több nyelvet kiválóan beszélő, fordítóként és tolmácsként alkalmazott főhősnője amiatt omlik össze, hogy nem beszélhet az anyanyelvén; mintha valódi énje volna azokba a kimondhatatlan és mások számára érthetetlen hangsorokba zárva, tör-zúz, kárt tesz a körülötte lévő tárgyakban és emberekben, ezért ítéli némaságra önmagát.
Megkapók a novellákban szereplő kamasz-figurák; érdekes, hogy a felnőtté váláshoz, pontosabban a gyerekkor és a felnőttkor közötti átmenethez több szövegben is a halál élménye kapcsolódik. Panait Istrati önéletrajzi ihletésű, hosszabb lélegzetű írásának görög-román kocsmárostanonc főszereplője szeretett pártfogója, az öreg kapitány halála révén döbben rá, hogy – bár addigra beilleszkedett a közegbe, kivívta a többiek megbecsülését – valójába semmi köze ahhoz a munkához és a környezethez. Ioan Groșan Kiskamaszának a halál végérvényességét, visszafordíthatatlan voltát kell elfogadnia és megértenie; szívszorító, ahogy „alkudozik” a nagyapja holttestével. Ruxandra Cesereanu szövegében a serdülő lányok utolsó önfeledt nyarukon életveszélyes játékot játszanak (egy bérház tetején futnak és fékeznek le még pont időben); évekkel később egyedül az elbeszélő emlékszik rá és jelöli ki mintegy határvonalként.
„Egyesek gurítanak, mások meg felborulnak, ez a törvény, és a pontokat természetesen ugyancsak a felborultak szállítják. (…) a pokol nem más, mint egy kuglizó!” – állapítja meg Constantin Ţoiu Messiása, akire csúfnévként aggatták ezt a titulust, mégis valamiféle baljós és hervasztó tanítást hirdet az életről, az istenről, a bűnről és a bűnhődésről. Az írói álmait feladni kényszerült főhős zajos kocsmában, majd egy hegyvidéki építkezést szemlélve nyilatkoztatja ki élettapasztalatát egyszemélyes hallgatóságának: véteni csak magunk ellen tudunk igazán, a bűnhődés meg már az életben elkezdődik, ha nem maga az élet az. A címadó felborított kenyér a babona szerint rossz hírt jelent; azt is hallunk, már amennyiben az „evangélium” szó eredeti jelentése „jó hír”. Isten csak az lehet, aki ír, mondja a főszereplő, de azok az írók, akikkel találkozik, a legkevésbé sem istenek, hanem boldogtalan vagy sokat szenvedett emberek, és az írás ilyen értelemben pótcselekvés. Mi sem könnyebb, mint elpazarolni a számunkra kimért, véges időt, és botor módon azt hinni, hogy van az egésznek értelme. Ezzel persze nem lehet hegyeket mozdítani; és különben is, a hegyeket beépítik.
