Nem mindenkit a nagyívű kalandok, a pergő cselekmény vagy a szépen megformált mondatok kötnek le. Akadnak, akiket sokkal jobban érdekel, hogy mi miért működik, miért éppen úgy működik vagy egyáltalán, mi micsoda. A tudományos és műszaki érdekességek játékos, a kiskamaszok nyelvére lefordító könyvek igazi kincsek lehetnek, amelyek felkelthetik az érdeklődést egy terület iránt. Mutatjuk, mit tegyél a fa alá, ha a család olyan tagját szeretnéd meglepni, aki a miértek nagymestere.
Testünk kívül-belül
A szerző a felnőtteknek is ismerős lehet az Ez fájni fog című könyve miatt. A korábban orvosként dolgozó Kay a gyerekek számára is írt egy játékos, vicces és néha undi kalauzt arról, hogy működik a testünk, illetve, ellátja a fogékony fiatalokat néhány hasznos és pár teljesen lényegtelen érdekességgel az emberek biológiai funkcióit illetően. A kamaszok figyelmét is fenntartó stílus és a vicces rajzocskák segítenek, hogy választ kapj olyan égető kérdésekre, mint, hogy árt-e a fikaevés? Az életedből mennyit töltesz a vécén? Hogyhogy lények laknak a szempilláinkban?
Hihetetlen találmányok
Ha a saját működésünkkel már tisztában vagyunk, akkor át is evezhetünk a tudomány és a technika vizeire. Kay a tőle megszokott stílusban és rajzokkal mesél a találmányokról, gépekről, műszerekről. A kitalálásukról, a működésükről, hibáikról és a vicces vagy fura adataikról is. Vajon milyen volt az első vízöblítéses vécé? Hogyan találta fel egy kutya a tépőzárat? Miért törölték ki a hátsójukat az ókori görögök egy tányérral? A válaszokat megtalálod a könyvben, további 48 762 851 208 darab egyéb fontos információ mellett. (Lehet, hogy nem pont ennyi.)
Így keletkezett az élet és János bácsi fél pár zoknija
A holland szerző korábbi könyveiben sem aprózta el a témákat. Írt már az univerzumról, az erdő világáról és az emberi testről. Most az evolúciót mutatja be méghozzá szokatlan szemszögből. Beszél például arról, hogy pontosan mit is értünk "élet" alatt és hogyan jött létre. Hogyan szaporodnak az élő szervezetek és miért kell mindennek meghalnia, ami él? Ami pedig még ezeknél is fontosabb: mi a kapcsolat János bácsi fél pár zoknia és a cápák között? Vagy a zoknijában élő baktériumokkal? Jan Paul Schutten világos és szellemes válaszokkal szolgál többek közt ezekre a kérdésekre is. Az információk megértésében pedig Floor Rieder illusztrátor segít vicces rajzaival.
Közlekedés - 50 jármű, amely megváltoztatta a világot
Ezzel a könyvvel megkezdjük a járművekről szóló blokkot. A vízi, légi és szárazföldi közlekedés elhivatott rajongóinak hiánypótló művekkel szolgálunk. Ebben a kötetben az összes járműtípussal foglalkozik a szerző az ősi harci szekerektől és az első hajóktól kezdve a versenyautókon és rakétákon át a napelemes repülőkig. 50 találmányon keresztül bemutatja, hogyan segítették ezek a mindennapokat vagy épp a történelmi eseményeket. Milyen szerepet játszottak a világ alakulásában a különféle járművek?
A metró - A fúrópajzstól a mozaikcsempéig
A szerzőpáros épp az idei HUBBY-díjátadón vehette át az elismerést előző könyvéért, A villamos című kötetért. A felszínen közlekedő kötöttpályások párjaként ezúttal alászálltak és a földalattikat térképezték fel. Szinvai Dániel csodálatos rajzai a legapróbb részletekig pontosan ábrázolják a járműveket és környezetüket. Illusztrátori munkáját hosszas kutatás előzte meg a témában. A mérnöki pontossággal megrajzolt képeket pedig pontos megjelöléssel látták el, hogy mindent és mindenkit azonosítani lehessen az apró csavaroktól a szerelvényekben utazó hírességekig. A szövegben pedig olyan érdekességeket tudhatunk meg, mint hogy Stockholm alatt olyan kemény a talaj, hogy a metrót úgy kellett belerobbantani. Chicagóban viszont olyan mocsaras, hogy az első vonalat inkább a magasban vezették el. Salvador Dalí pedig egyszer egy hangyásszal sétált ki a párizsi metróból.
Az univerzum, a tehenek meg minden - fontos kérdések, egyszerű válaszok
Gemma Elwin Harrist két kíváncsi unokaöccse inspirálta a kötet kitalálásakor. Több ezer általános iskolás gyerektől gyűjtött össze az őket foglalkoztató fura kérdéseket, amire a szülők vagy a tanárok nem tudták a választ. A legérdekesebbeket, legviccesebbeket, legfilozofikusabbakat pedig szakértők segítségével megpróbálta megválaszolni. Többek között David Attenborough, Michael Rosen vagy Bear Grylls írt neki humoros és könnyen érthető válaszokat, hogy kiderüljön, hogy el tud-e repülni a tehén az űrbe egy metánmeghajtású rakétával, miért alszunk éjszaka, hogyan keletkeznek a villámok, ehetőek-e a kukacok.
Égi útikalauz csillagközi navigátoroknak
Ha már teheneket nem tudunk fellőni az űrbe, legalább tudjuk meg mi van ott. A szerző az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 33 éve működő csillagászati szakkörének alapítója, a Magyarország és a világűr című könyv szerkesztője. A kötetet a10-14 éves korosztálynak érdemes a kezébe adni, hogy felkeltse az érdeklődését az égi jelenségek iránt, vagy választ adjon a kérdéseire, esetleg bővítse a meglévő tudását, elmélyítse a terület szeretetét. Mindezt olyan kérdések mentén, mint hogy hogyan lehet megkülönböztetni a bolygókat a csillagoktól? Miért hétnapos a hét? Mi lehetett a betlehemi csillag? Tényleg mindannyian csillaganyagból vagyunk?
Rokonszenves rovarok
A végére hagytunk egy kis biológiát is, hogy rehabilitáljuk az állatvilág egy meg nem értett szeletének, a rovaroknak a nimbuszát. A hihetetlenül változatos formában méretben és színben létező rovarok előfordulása és életmódja is legalább ilyen sokszínű. A vicces könyvből kiderül, milyen fontos szerepet játszanak a rovarok bolygónk életében. "Rengeteg kakit takarítunk el, tisztán tartjuk a folyók és tavak vizét, a talajt pedig egészségessé tesszük. Beporozzuk a virágokat, új találmányok felfedezésére inspiráljuk az embert, és segítjük a tudósok munkáját" - szögezik le a könyvben maguk az érintettek. "Ebből a kötetből rengeteg rokonszenves rovart ismerhetsz meg, akik a legkülönbözőbb módokon járulnak hozzá bolygónk megfelelő működéséhez, a viaszmoly műanyagevő hernyójától a törpeszúnyogokig, akik nélkül nem létezne csokoládé..."
Forrás: a kiadók oldalai
Fotó: a kiadók oldalai