A propaganda és a dezinformáció a demokrácia legnagyobb ellenségei

A propaganda és a dezinformáció a demokrácia legnagyobb ellenségei

A demokrácia az egyetlen olyan államforma, amelynek sorsa rajtunk múlik. Ebben rejlik ereje, de egyben sebezhetősége is. Dezinformációval és mérgező polarizációval könnyen ki lehet használni a sérülékenységét, és ezzel gyengíthető a demokratikus intézményekbe vetett bizalom. Létfontosságú, hogy felismerjük: a demokrácia értékes, és meg kell védenünk. Olvass bele az Ezért demokrácia! című kötetbe!

Könyves Magazin |
Åsa Wikforss, Mårten Wikforss
Ezért demokrácia! - A tudásról és a népuralomról
Ford.Dobosi Beáta, Typotex, 2023, 283 oldal
Asa Wikforss, Marten Wikforss: Ezért demokrácia! könyv

Åsa Wikforss új könyvében amellett foglal állást, hogy a modern demokrácia legértékesebb tulajdonságát az értelmen és tudáson alapuló döntéshozás képessége jelenti. Éppen ezért létfontosságú megértenünk, hogy miként használják ellenségei a dezinformáció és a propaganda fegyverét a demokrácia meggyengítésére és elpusztítására. A könyv fejezeteit összekötő rövid esszékben a svéd filozófus öccse, az újságíró Mårten Wikforss osztja meg gondolatait az autoriter állam értelemellenes és háborúhoz vezető természetéről.

A svéd filozófus az ismeretek és a tájékozottság alapvető jelentőségét vizsgálja: tudásra van szükség a megalapozott döntések meghozatalához, a nézeteltérések kezeléséhez, az elemző és kritikai gondolkodáshoz. Enélkül nem vagyunk felvértezve a populista leegyszerűsítésekkel, az összeesküvés-elméletekkel és a dezinformációval szemben, így manipuláció áldozataivá válhatunk. Ha pedig az érzelmekkel teli retorika veszi át az irányítást, a demokrácia meggyengülésének, végső soron megsemmisülésének veszélye fenyeget. A szerző testvére, Mårten Wikforss kiegészítő esszéiben a diktatúra és a demokrácia közötti különbségekre világít rá.

Åsa Wikforss, svéd filozófus 1961-ben született Göteborgban. 2008 óta a Stockholmi Egyetem filozófiaprofesszora, 2019-től pedig a svéd Királyi Tudományos Akadémia tagja. Fő kutatási területe a nyelvfilozófia és az elmefilozófia.

Åsa Wikforss: Ezért demokrácia! – A tudásról és a népuralomról (részlet)

Ford. Dobos Beáta

Ahogy a modern demokrácia kialakulása elválaszthatatlan a hagyományos médiától, úgy a mai populista mozgalmak is elválaszthatatlanok a közösségi és alternatív médiától. A közösségi oldalak térnyerése és a populizmus növekvő befolyása közötti korreláció egyértelmű. Svédországban a Svéd Demokraták a Facebookkal párhuzamosan erősödtek. 2006-ban a szavazatoknak alig három százalékát szerezték meg. A következő évben a Facebook nagy áttörést ért el, és 2010-ben már a lakosság hatvanhárom százaléka használta. A Svéd Demokraták ugyanebben az évben jutottak be először a parlamentbe. 2014-ben a szavazatok tizenhárom százalékát kapták, a 2018-as választások előtt pedig már határozottan domináltak a közösségi oldalakon, és bő tizennyolc százalékot zsebeltek be. Okkal feltételezhetjük, hogy kauzalitásról van szó: nemcsak azért, mert a populista szereplők nagyon aktívan használják az új médiumokat, hanem azért is, mert

a populizmus fő eszméi szorosan kötődnek az új technológiához és az általa kínált lehetőségekhez, amelyekkel megkerülhető a szakértelem,

és amelyek biztosítják, hogy az emberek a magánszférájuk határain kívül is kifejezésre juttassák tapasztalataikat, érzelmeiket és ösztöneiket.

***

Hogyan látja tehát a populizmus az átlagember tudását és a demokráciát? A hétköznapi ember ismereteiről szóló diskurzusnak két aspektusa van. Beszélhetünk egyrészt tapasztalati tudásról, azaz a társadalom és a létezés közvetlen tapasztalatokon alapuló ismeretéről, másrészt az általános tudás népi típusának eszméjéről, amely bonyolult szakértői elméletek helyett a józan észen alapszik.

Az, hogy az emberek tapasztalatainak befolyásolniuk kell a társadalom szerveződését, központi feltevés a liberális demokráciában is. A felvilágosodás filozófusainak fontos felismerése volt, hogy az egyén képes önállóan gondolkodni és tapasztalatok útján ismereteket szerezni a világról. Ellenezték az emberek tapasztalataitól elszakadó despotikus kormányzati rendszereket. Egy olyan társadalomban, amelynek alappillére a kérdésfeltevés joga, a vallási dogmák és az alaptalan tanok lelepleződnek. Immanuel Kant filozófus híres esszéjében így fogalmazza meg a felvilágosodás jelmondatát:

Merj a magad értelmére támaszkodni!

Úgy véli, mernünk kell használni az értelmünket, mert eljött az idő, hogy kilábaljunk a magunk okozta kiskorúságból. Ehhez a nyílt vitát lehetővé tévő, valamint a szólás és véleményszabadságot garantáló államra van szükség. Egy másik híres írásában, Az örök békében Kant azt mondja, hogy az alkotmányos demokrácia minden háborúskodás végének feltétele. Ennek egyik oka éppen az, hogy az emberek a háborús tapasztalataik miatt kétszer is meg fogják gondolni, hogy vállalják-e a háború borzalmait és katasztrofális társadalmi következményeit. Ellenben a despota a legtriviálisabb okból is indíthat háborút, hiszen az nem zavarja a hétköznapjait, vacsoráit, vadászatait.

Kant sok más kortársához hasonlóan aligha volt tőrőlmetszett demokrata. Szerinte az önálló gondolkodás képessége az emberi természet része, ám a társadalmi dogmák elnyomják, és csak egypár embernek van ereje felszabadulni ez alól: a felvilágosult gondolkodóknak. Úgy vélte, hogy a gyengébbik nemnek, azaz a nőknek különösen nehéz, és a legtöbb ember arra ítéltetett, hogy az előítéletek és a tudatlanság sötétségében éljen. Még évszázadokig tartott, mire a képviseleti demokrácia megszületett, és nem csupán néhány kiváltságos férfinak lehetett szavazati joga. A fejlődés magvait azonban a felvilágosodás filozófusai hintették el, amikor megállapították, hogy minden ember egyenlő és képes önállóan gondolkodni. Ha a demokratikus rendszer nagy előnye, hogy az emberek – háborúról, éhínségről, elnyomásról szerzett – tapasztalatai politikai döntések alapjául szolgálhatnak, akkor nem lehet, hogy csak kevesek tapasztalatai számítsanak, és ha a szólásszabadság elengedhetetlen az igazság kiderítéséhez, akkor annak mindenkire érvényesnek kell lennie. Ahogy a demokrácia mind befogadóbbá vált,

az elnyomott csoportok egyre inkább hallathatták a hangjukat, és befolyásolhatták a társadalom alakulását a tapasztalataikkal.

A demokratikus rendszernek az autokráciától eltérően az egyéni tapasztalatok az „érzékszervei”, ami lehetővé teszi, hogy az emberek hétköznapi tudása befolyásolja a politikát. Nem csupán a despota vagy a privilegizált elit tapasztalatai számítanak, hanem minden állampolgáré.

Az egyén tapasztalati tudásának középpontba állítása tehát nem egyedül a populizmus sajátja, hanem a liberális demokráciának is az alapja. A populizmust értelmezhetjük egészséges reakciónak is egy olyan helyzetre, ahol az „egyszerű emberek” tapasztalatai nem jutnak kifejezésre, és ellentmondásban állnak a hagyományos média által terjesztett valóságképpel. Ebből a szempontból az új médiakörnyezet hozzájárulhat a demokrácia megerősítéséhez. A közösségi oldalak lehetővé teszik, hogy az emberek a hagyományos kapuőröket kikerülve nagyobb közönséggel osszák meg az egyéni tapasztalataikat. Amikor úgy érzik, hogy az újságírók és a döntéshozók semmit sem tudnak a hétköznapjaikról (vagy ami még rosszabb: nem is érdeklik őket),

az új csatornák fontos eszközzé válnak.

Milyen órabérben dolgozni egy idősotthonban? Hogyan bánnak az ötven felettiekkel a munkaerőpiacon? Milyenek a szolgáltatások vidéken? Mennyire veszélyes a környék, ahol lakom?

Vannak azonban kockázatok is, amelyekre a negyedik fejezetben még visszatérek. Az egyik ilyen az egyediből való általánosítás: mit mond ez el az egészségügyi ellátásról általában, hogy az én körzetemben ilyen vagy olyan? A másik kockázat, hogy visszaélnek ezekkel a csatornákkal. Vajon az emberek valódi tapasztalatait közvetítik, vagy kitaláltakat? Az információk terjesztői a társadalomban folyó politikai párbeszéd legitim résztvevői? Igazi emberek vagy botok? Elvben a demokráciában előny, hogy az emberek számtalan csatornán oszthatják meg a tapasztalataikat, de ehhez oknyomozó újságírásra (és tudományos kutatásra) is szükség van, amely lehetővé teszi annak eldöntését, mennyit árul el a megosztott tapasztalat a társadalmi állapotokról. Annak is tudatában kell lennünk, hogy a közösségi oldalak kínálta eszközök nem feltétlenül a társadalom leggyengébbjeinek adnak hangot. A koronavírus-válság alatt nyilvánvalóvá vált, milyen problémás az idősellátás helyzete, de a közösségi média vajmi keveset segít az érintetteknek, a betegeknek és az időseknek.

* * *

Ismeretelméletileg tehát nem az a gondolat különbözteti meg a populizmust a liberális demokráciától, hogy az emberek tapasztalati tudása fontos. A különbség két másik dologhoz köthető. Először is a populisták hajlamosak bizonyos csoportok tapasztalati tudását különösen fontosnak beállítani: az „egyszerű emberekét” vagy (jobboldali populizmus esetén) az „igazi népét”, ahol az igazi népet etnikailag definiálják (azok viszont nem tartoznak bele, akiket a szellemi vagy politikai „elithez” sorolnak). Ahogy azt már hangsúlyoztam, a populizmust erős antipluralizmus jellemzi, és ez érvényes a tapasztalati tudás demokráciában betöltött szerepéről alkotott nézeteikre is, vagyis bizonyos csoport tapasztalatait fontosabbnak tartják, mint másokéit. Másodszor pedig a populisták másként látják ennek a tudásnak és a politikai döntéseknek a viszonyát. Mivel úgy gondolják, hogy alapvető konfliktus feszül a nép és a szakértők között, gyakran szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a politikai döntések alapjául a szakértői tudásnak kell-e szolgálnia. Az EU-tagságról szóló 2016-os brit népszavazás előtt a szakértők nagyjából egyetértettek abban, hogy a kilépés rendkívül rossz ötlet. Ezzel összefüggésben tette a vezető Brexit-párti politikus, Michael Gove azt a híres kijelentését, hogy az országnak elege van a szakértőkből. A munkáspárti Gisela Stuart ezt később azzal egészítette ki: „Csak egyetlen szakértő számít, és az te vagy, választó.” És mi, választók abban vagyunk szakértők, amit mi magunk megtapasztalunk. Az uniós referendum esetében például azt tapasztalták az emberek, hogy a városukat, falujukat elárasztotta az olcsó lengyel és más kelet-európai országokból érkező munkaerő. 

Egy másik, ezzel rokon különbség, hogy

a populistákat jobban érdekli, hogyan élnek meg az emberek egy helyzetet, mint hogy a tapasztalatuk tényleg a valóságot tükrözi-e.

A populista politikusok ezért előszeretettel beszélnek arról, milyennek érzik a szituációt az emberek. 2016-ban Almedalenben, a svéd politikusok éves találkozóján Jimmie Åkesson, a Svéd Demokraták vezetője azt mondta, hogy napjaink politikai csatározásainak tétje, hogy melyik, Svédországról szóló narratíva alakítsa a jövőt. Mások, köztük Stefan Löfven miniszterelnök, azt állítják, hogy minden a legnagyobb rendben van, mondja Åkesson, majd így folytatja:

A munkanélküliség csökken, a foglalkoztatottság nő, a gazdasági növekedés töretlen, az export fokozódik… Minden sínen van. De tényleg így érezzük? Nem igazán, ugye? Nem érezzük túl jónak a helyzetet. Mintha valami nem lenne rendben.

Nem világos, hogy tényleg a munkanélküliség csökkenését, a foglalkoztatottság, a gazdaság és az export növekedését vonja-e kétségbe. Mindenesetre azt állítja, hogy nem úgy érezzük, mintha mindez igaz lenne, és ezzel azt sugallja, hogy politikai értelemben nem az számít, hogy Svédország tényleg jól teljesít-e, hanem az, hogy úgy érezzük-e, hogy jól teljesít. A 2019-es almedaleni beszédének szintén az érzés áll a középpontjában. Idéz egy levelet, amelyet egy nyugdíjas asszonytól, Lailától kapott, aki azt írja, hogy „már nem érzem Svédországnak ezt az országot”. Åkesson így folytatja: „osztozom ebben az érzésben. Régóta így érzem, ez a legfőbb oka, hogy ilyen rég politizálok. Helyre kell állítanunk a Svédország-érzést.”

Az érzelmek kétségkívül fontos politikai erőt képviselnek.

Az akaratunkhoz és a céljainkhoz köthetők, vagyis cselekvésre sarkallhatnak minket, például arra, hogy utcára vonuljunk, és az igazságtalanságok ellen tiltakozzunk. Ugyanezen okból a szavazatunk szempontjából is fontosak (amire a negyedik fejezetben még visszatérek). De a demokráciában nem számíthatnak csak az érzelmek, a tényeknek is központi szerepet kell adnunk, és a tények terén az érzelmekkel nem sokra megyünk. A munkanélküliség mértékét például nem lehet érzelmek útján meghatározni. Eatwell és Goodwin arra figyelmeztet a könyvében, hogy vegyük komolyan a populizmust, és lássuk meg, hogy a mellőzöttség és a jövőtől való félelem érzésében gyökerezik. Leírják, hogyan keltette a nagyarányú európai bevándorlás sokakban a „demográfiai félelem” érzését: attól kezdtek tartani, hogy a csoportjuk veszélybe kerül, és végül kipusztul. Ez a félelem Trump szavazóinak körében is gyakori. Eatwell és Goodwin szerint komolyan kell vennünk, még akkor is, ha „nem feltétlenül objektív valóságon alapul”. Amennyiben nem vagyunk képesek rá, írják, akkor politikai teret és lehetőséget adunk a jobboldali nacionalista populistáknak, hogy végrehajtsák a világos programjukat.

(X)

Kapcsolódó cikkek
...
Könyves Advent

Ki hozza el a királylány kezéért a Nap aranyát és a Hold ezüstjét?

Mészöly Ágnes felnőtteknek szóló "gonosz" meséit nemcsak sajátos hangulatuk teszi különlegessé, hanem az is, hogy a tizenhárom történet mindegyikét Viive Noor észt illusztrátor egyedi világú képei ihlették. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Középkorból kiírt nők és irodai mágikus realizmus – 13 angol könyv a fa alá

Új regények és nonfiction könyvek külföldi barátoknak, nyelvgyakorlóknak, anglofileknek.

...
Könyves Advent

Tüdős Klára becsvágyát a családja értetlenkedése is fűtötte

Olvass bele Bódis Kriszta Korzón a pokolba című kötetébe!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

Olvass!
...
Beleolvasó

Képtelen nyomozás indul egy felszívódott kolléga és egy rejtélyes, könyvolvasó lány után

Mintha Salvador Dalí írt volna forgatókönyvet egy Hitchcock-filmhez. A bestselleríró és humorista Bob Mortimer briliánsan vicces első regénye garantáltan egy új kedvenc A csütörtöki nyomozóklub rajongóinak. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A felejtéssel küzdő anyának is szüksége van a regények élményére

Szűcs Teri új kötete újraírja a demenciával élő édesanyja emlékeit, és megkísérli egy közös emlékezet megteremtését. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Orwell világhírű utópiája női nézőpontból talán még kegyetlenebb

Hetvenöt évvel azután, hogy Orwell megírta ikonikus regényét, Sandra Newman megalkotta a Nagy Testvér világának női főhősét, és az ő nézőpontjából meséli újra a történetet. Olvass bele!