Agatha Christie híres eltűnését gondolja újra egy regény
Nina de Germont
Agatha Christie-affér
Ford.: Hudácskó Brigitta, Európa, 2022, 332 oldal
Nina Degramont: Agatha Christie-affér könyv

London, 1926. A sorházak és teniszmeccsek, az előkelőségek és vadászkirándulások világában Miss Nan O’Dea a gazdag üzletember, Archie Christie szeretője lett, elcsábítva őt odaadó felesége, a közismert krimiíró, Agatha Christie mellől.

Nan és Archie a tervek szerint egy vidéki szállodában találkoztak volna, miután a férfi bejelenti válási szándékát feleségének, ám a házastársak közti vitát követően a sikeres szerzőnő váratlanul eltűnik, az eset pedig bejárja az országos médiát. Mindeközben a Nan menedékéül szolgáló szállóban is rejtélyes haláleset történik, a kirendelt nyomozó szemében pedig minden vendég gyanús lesz.

Film készül Agatha Christie eltűnéséről
Tovább olvasok

De vajon milyen titkokat rejt Nan O’Dea élete, és mindez hogy kapcsolódik olyan szorosan ahhoz a tizenegy rejtélyes naphoz, amelynek során Agatha Christie eltűnt? És mi történt az egyre népszerűbb íróval ezalatt az idő alatt? Miért tenné valaki tönkre egy másik nő házasságát és miért szövögetné évekig a terveket? Meddig vagyunk hajlandóak elmenni a szerelem nevében? Mi késztet bárkit is a gyilkosságra? Milyen bűn az, amit nem tud valaki soha megbocsátani?

Nina de Gramont: Agatha Christie-affér (részlet)

Azt mondtam Archie-nak, hogy nem ez a megfelelő időpont arra, hogy elhagyja a feleségét, de nem gondoltam komolyan. Ami engem illetett, a játék már így is túl sokáig húzódott. Eljött az ideje, hogy kijátsszam a nyerő lapokat. De Archie azt szerette, ha magától jutnak eszébe a dolgok, úgyhogy tiltakoztam.

– Most túl törékeny – mondtam. Agatha még mindig próbált magához térni az anyja halála után. 

– Clarissa már hónapokkal ezelőtt meghalt – felelte Archie. – És mindegy, mikor mondom el neki, úgyis rémes lesz. – A törékenység lett volna az utolsó dolog, amellyel Archie-t vádolni lehetne. Ott ült a hatalmas, mahagóni íróasztalánál a londoni irodájában, sugározta a pompát és az erőt. – Nem lehet mindenkit boldoggá tenni – mondta. – Valakinek boldogtalannak is kell lennie, és elegem van abból, hogy én legyek az.

Szembefordultam vele, miközben ott ültem a bőrfotelben, amelyet általában bankároknak és üzletembereknek tartottak fenn. 

– Drágám. – Az én hangom sosem érhetett Agatha előkelő hanghordozásának közelébe, de addigra legalább már sikerült eltüntetnem belőle Kelet-London nyomait. – Időre van szüksége, hogy helyrejöjjön.

– Agatha felnőtt nő.

– Attól még a felnőtteknek is szükségük van az anyjukra.

– Túlságosan elnéző vagy, Nan. Túl kedves.

Úgy mosolyogtam, mintha ez igaz lenne. Amit Archie leginkább ki nem állhatott a világon, az a betegség, a gyengeség és a szomorúság volt. Semmi türelme nem volt a lábadozáshoz. A szeretőjeként én mindig vidám voltam körülötte. Könnyed és légies. Tökéletes ellenpontja gyászoló feleségének, akit nem sikerült teljesen bolonddá tennie.

Archie arca ellágyult. A szája sarkában mosoly játszott. Ahogy a franciák mondják, „a boldog embereknek nincs múltjuk”. Archie sosem érdeklődött a múltam felől. Csak a jelenben vágyott rám, amikor ragyogó és készséges voltam. Végigsimított a haján, megigazította azt, ami össze sem lett borzolva. Észrevettem, hogy a halántékánál már őszül, ami előkelő megjelenést kölcsönzött neki. Meglehet, hogy az Archie-val való kapcsolatom a saját érdekeimet szolgálta, de attól még élvezhettem is. Végül is magas volt, jóképű, és fülig szerelmes belém. 

Felállt az asztala mellől és a karosszékhez lépett, hogy letérdeljen előttem.

– Archie – szóltam, bosszúságot tettetve. – Mi van, ha bejön valaki?

– Senki nem jön be. – Átkarolta a derekamat és az ölembe hajtotta a fejét. Rakott szoknya volt rajtam, egy végig gombos blúz, bő kardigán és harisnya. Hamis gyöngysor és egy csinos új kalap. Megsimogattam Archie fejét, de finoman eltoltam magamtól, amikor odanyomta az arcát az ölembe.

– Ne itt – mondtam, de nem túl sürgetően. Vidáman, vidáman, vidáman. Mint egy olyan lány, aki életében egy napot sem volt beteg vagy szomorú.

Megcsókolt. Olyan íze volt, mint a pipafüstnek. Belekapaszkodtam a zakója hajtókájába és nem tiltakoztam, amikor megmarkolta a mellemet. Ma este a feleségéhez megy haza. Ha azt akarom, hogy a terv, amelyet olyan nagy gonddal dolgoztam ki, folytatódjon, akkor legjobb, ha úgy megy haza, hogy közben rám gondol. Egy kinin-szulfátba áztatott szivacs – amelyet a férjezett húgom szerzett be nekem – őrködött bennem, hogy megvédjen a terhességtől. Sosem találkoztam úgy Archie-val, hogy ne készültem volna fel ilyen módon, de ebben a percben az elővigyázatosságom szükségtelennek bizonyult. Illedelmesen visszahúzta a szoknyámat a helyére és lesimította a berakásokat, majd felállt és visszalépett az asztalához.

Agatha szinte ugyanabban a pillanatban lépett be, amikor Archie visszaült a székébe.

 Halkan bekopogott, és már nyitotta is az ajtót. Alacsony sarkú cipője alig csapott zajt a szőnyegen. Harminchat éves korára Agatha vörösesbarna haja barnává fakult. Egy fél fejjel magasabb volt nálam, és tíz évvel idősebb.

– Agatha – szólt Archie élesen. – Kopoghattál volna.

– Ugyan már, Archie, ez nem öltözőszoba. – Aztán felém fordult. – Miss O’Dea. Nem számítottam rá, hogy itt találkozunk. 

Archie-nak mindig az volt a stratégiája, hogy a nyílt színen próbált meg elrejteni. Rendszeresen hivatalos voltam hozzájuk összejövetelekre, sőt még hétvégékre is. Hat hónappal ezelőtt még legalább előállt volna valamilyen kifogással, ami a jelenlétemet indokolná. Stan kölcsönadta Nant, hogy diktálhassak neki, mondhatta volna. Stan volt a főnököm a Birodalmi Brit Gumigyárban. Archie-val barátok voltak, de Stan sosem adott kölcsön senkinek semmit.

Archie ezúttal egy szóval sem magyarázta a jelenlétemet a karosszékben, az irodájában, ahol semmi keresnivalóm sem volt. Agatha felvonta a szemöldökét, amint rájött, hogy a férje még a szokásos kibúvókhoz sem veszi a fáradságot. Míg igyekezett megőrizni a hidegvérét, hozzám fordult.

– Nézzenek oda. – A saját ruhájára mutatott, majd az enyémre. – Ikrek vagyunk.

Olyan mélyen elvörösödtem, hogy valódi erőfeszítésembe került, hogy ne kapjak az arcomhoz. Mi lett volna, ha két perccel korábban lép be? Akkor is olyan makacsul tettette volna a tudatlanságot minden bizonyíték ellenére, mint ahogy most?

– Tényleg – feleltem. – Valóban összeöltöztünk.

Abban a szezonban szinte minden nő összeöltözött Londonban, ugyanazokban a ruhákban, ugyanolyan vállig érő hajjal. De Agatha kosztümje eredeti Chanel volt, a gyöngysora pedig valódi. Ő azonban nem lenézéssel nyugtázta ezeket a különbségeket, már ha feltűntek neki egyáltalán. Nem olyan ember volt, ez az erény pedig visszafelé sült el, legalábbis amikor rólam volt szó. Agatha egyszer sem tiltakozott az ellen, hogy egy hivatalnok lánya, egy egyszerű titkárnő csatlakozzon a köreihez.

– Stan lányának a barátnője – mondta neki Archie. – Kiválóan golfozik. – Agatha nem igényelt ennél több magyarázatot.

Az ebből az időből származó képein Agatha sokkal sötétebbnek tűnik, sokkal kevésbé csinosnak, mint amilyen valójában volt. A szeme kék volt és ragyogó. Kislányos szeplők pettyezték az orrát és az arcát, amelyen egyik kifejezés követte a másikat. Archie végre felállt, hogy üdvözölje, és úgy fogott vele kezet, mintha legalábbis egy üzlettársa volna.

Úgy döntöttem – már amennyire valaki, aki épp kegyetlenséget követ el, eldöntheti az ilyesmit –, hogy jobb is így: Agatha, ez a csinos és ambiciózus nő, jobbat érdemel Archie-nál. Valaki olyat érdemel, aki szégyenkezés nélkül a karjába vonja, és hűséges hozzá. Ahogy a lelkembe bekúszó bűntudat elbátortalanított, emlékeztettem magam arra, hogy Agatha talpraesettnek született és nem lesz baja.

Elmondta Archie-nak, valószínűleg addigra már a második vagy harmadik alkalommal, hogy Donald Fraserrel, az új irodalmi ügynökével volt találkozója.

– Mivel úgyis a városban vagyok, elmehetnénk ebédelni. Mielőtt még elutazol a hétvégére.

– Ma nem lehet. – Archie nem túl meggyőzően az üres íróasztalára mutatott. – Még rengeteg munka van, amin át kell rágnom magam. 

– Áh. Biztos vagy benne? A Simpson’sban foglaltam asztalt.

– Biztos – felelte Archie. – Attól tartok, hogy fölöslegesen jöttél.

– És ön nem szeretne velem tartani, Miss O’Dea? Egy lányos ebédre?

Nem bírtam végignézni, hogy másodszor is elutasításban legyen része.

– Dehogynem. Nagyszerű lenne.

Archie bosszúsan köhécselt. Más férfi talán ideges lett volna, ha szemtanúja a felesége és a szeretője találkozásának.

 De ő ezen már rég túllépett. Ő csak azt akarta, hogy legyen már vége a házasságának, és ha ez azon az áron történik meg, hogy Agatha ránk nyitja az ajtót, ám legyen. Míg a felesége és én ebédelünk, ő majd elmegy a Garrard and Company ékszerüzletben megbeszélt időpontjára, hogy megvegye a legszebb gyűrűt, az első igazi gyémántomat.

– Mindent el kell mesélnie az új irodalmi ügynökéről – mondtam, miközben felálltam. – Milyen izgalmas karrierje van, Mrs. Christie. – Ez nem puszta hízelgés volt. Agatha karrierje klasszisokkal érdekesebb volt számomra, mint Archie pénzügyi munkája, bár akkoriban Agatha még nem volt olyan ismert, nem annyira, mint később. Egy üstökös, még nem teljesen a pályája csúcsán. Irigyeltem.

Agatha belém karolt, én pedig könnyedén elfogadtam a gesztust. Semmi sem jött számomra olyan természetesen, mint a más nőkkel való intimitás. Három lánytestvérem volt. Agatha arcára olyan mosoly ült ki, amely egyszerre volt álmodozó és elszánt. Archie néha panaszkodott arról, mennyit hízott Agatha az elmúlt hét évben, mióta Teddy megérkezett, de a karja vékonynak és törékenynek tűnt. Hagytam, hogy kivezessen az irodából, ki a nyüzsgő londoni utcára. Az arcom kipirult a hidegtől. Agatha hirtelen elengedte a karomat és a homlokához kapott, hogy megőrizze az egyensúlyát.

– Jól van, Mrs. Christie?

– Agatha – szólt, és a hangja élesebben csengett, mint Archie irodájában. – Kérem, szólítson Agathának.

Bólintottam. Azután pedig úgy tettem, mint minden alkalommal, amikor ezt kérte tőlem – a délután hátralévő részében nem szólítottam sehogy. 

Ismertek valaha olyan nőt, aki később híres lett? Visszatekintve bizonyos dolgok világosnak tűnnek az emlékeinkben, nemde? A tartása. Amilyen eltökéltséggel beszélt. Agatha a halála napjáig állította, hogy nem ambiciózus ember. Azt hitte, sikerült titokban tartania, hogy mennyire hevesen vágyott a sikerre, de én észrevettem abból, ahogy a tekintete végigpásztázott egy helyiséget. Ahogy megvizsgált mindenkit, aki csak a látóterébe került, ahogy elképzelt róluk egy történetet, amelyet egyetlen mondatban össze tudott foglalni. Archie-val ellentétben ő mindig meg akarta ismerni az ember múltját. Ha pedig valaki nem akarta ezt felfedni előtte, akkor kitalált valamit ő maga és meggyőzte magát róla, hogy az az igazság.

A Simpson’sban felkísértek minket a hölgyek ebédlőjébe. Mikor helyet foglaltunk, Agatha levette a kalapját, így én is levettem, bár sok hölgy nem fáradt ezzel. Agatha megigazgatta csinos haját, ami nem annyira hiúságnak tűnt, hanem inkább saját maga megnyugtatásának. 

Megkérdezhette volna, hogy mit kerestem Archie irodájában. De tudta, hogy úgyis készen állnék valamilyen hazugsággal, amit pedig nem akart hallani. Ehelyett inkább azt mondta: 

– Az édesanyja még él, ugye, Miss O’Dea?

– Igen, a szüleim mindketten élnek még.

Leplezetlenül megbámult. Felmért.

Visszatekintve ezt már nyugodtan ki lehet mondani. Csinos voltam. Vékony, fiatal, sportos. Ugyanakkor mégsem voltam egy Szép Heléna. Ha az lettem volna, az Archie-val való kapcsolatom talán kevésbé lett volna ijesztő. Bájaim szerény mivolta arra utalt, hogy Archie akár még szerelmes is lehet belém.

– Hogy van Teddy? – kérdeztem.

– Jól van.

– És az írás?

– Az is rendben. – Úgy legyintett erre, mintha mi sem számítana kevésbé. – Csak egy bűvésztrükk az egész. Fényes tárgyak és figyelemelterelés. – Egy pillanatra megváltozott az arca, mintha nem állta volna meg mosolygás nélkül, amikor az írásra gondolt, így tudtam, hogy lekicsinylő szavai ellenére büszke a munkájára.

Hatalmas robaj hallatszott, ahogy egy fehér zakós pincér elejtett egy üres edényekkel teli tálcát. Önkéntelenül is összerezzentem. A szomszédos asztalnál étkező házaspár férfi tagja reflexszerűen eltakarta a fejét a karjával. Nem is olyan régen az efféle hangos csattanások sokkal baljósabb dolgot jeleztek Londonban, mint néhány ripityára tört tányér, és a férfijaink közül sokan a legborzasztóbb dolgoknak voltak tanúi.

Agatha belekortyolt a teájába.

– Mennyire hiányzik a háború előtti nyugalom. Gondolja, hogy valaha is helyrejövünk ebből, Miss O’Dea?

– El sem tudom képzelni, hogy lehetne ebből helyrejönni. 

– Gondolom, ön még túl fiatal volt ahhoz, hogy ápolónőként dolgozzon a háborúban.

Bólintottam. A háború alatt főleg az idősebb nők gondoskodtak a katonákról, nem is véletlenül: így próbálták meg elkerülni a nem megfelelő románcok szárba szökkenését. Agatha egy kórház patikájába került Torquay-ben. Ott tanult olyan sokat a mérgekről.

– Megs húgom ápolónő lett – feleltem. – Már a háború után, hivatásszerűen. Most egy torquay-i kórházban dolgozik.

Agatha nem kérdezett erről többet. Úgysem ismerne olyasvalakit, mint a húgom. Ehelyett azt kérdezte:

– Elvesztett valakit, aki közel állt önhöz?

– Egy fiút, akit régebben ismertem. Még Írországban.

– Elesett?

– Mondjuk azt, hogy sosem tért haza. Igazából nem.

– Archie a repülőhadtestnél volt. Ezt persze ön is tudja. Gondolom, azoknak másmilyen lehetett, akik fenn voltak a levegőben.

És nem így igaz ez az egész világra? Mindig a szegények viselik a világ sebeit. Agatha szerette William Blake versét idézni: „Lesz, kit sorsa kéjre szán, / S lesz, kit örök éjre szán.” Én még abban a pillanatban is – ahogy a Simpson’sban ebédeltünk, míg a férje az én jegygyűrűmet választotta ki éppen – Agathát az első kategóriába soroltam, magamat pedig a másodikba.

Újra és újra kiült egy kifejezés Agatha arcára, amely ellen láthatóan küzdött. Mintha mondani akart volna valamit, de nem tudta volna magát rávenni. Biztos voltam benne, azért hozott el ebédelni, hogy kérdőre vonjon. Talán azért, hogy könyörületért esdekeljen. De a legkellemetlenebb beszélgetéseket könnyű elodázni, különösen, ha valakinek nincs a vérében a konfrontáció. Épp ezért, és mert valóban így is gondolta, Agatha ezzel folytatta:

– Micsoda borzalom a háború. Bármelyik háború. Iszonyatos azt elviselni egy férfinak. Ha fiam lenne, mindent megtennék, hogy távol tartsam az ilyesmitől. Nem érdekel, hogy mi az ügy, amiért harcolni kell, vagy hogy Anglia maga-e a tét.

– Azt hiszem, én is így tennék. Ha valaha fiam lenne.

A sültet az asztal mellett vágták fel, és egy olyan szeletet választottam, amely kevésbé volt átsülve, mint ahogy szeretem. Azt hiszem, Agathát akartam ezzel lenyűgözni. Minél gazdagabbak az emberek, annál véresebben szeretik a marhasültet. Ahogy fűrészelni kezdtem a húst, a szivárgó vörösségtől felfordult a gyomrom.

– Szokott még az ír fiúra gondolni? – kérdezte Agatha.

– Csupán életem minden egyes napján.

– Ezért nem ment soha férjhez?

Soha nem ment férjhez. Mintha ezután már nem is mehetnék.

– Gondolom, ezért.

– Nos, maga még fiatal. És ki tudja? Talán egy nap felbukkan az a fiú gyógyultan.

– Azt erősen kétlem.

– Volt idő a háború alatt, amikor azt hittem, Archie-val sosem fogunk tudni összeházasodni. De aztán csak sikerült, és sosem voltunk olyan boldogok. Mert tényleg azok voltunk, tudja. Boldogok. 

– Biztos vagyok benne, hogy ez így van. – Nyersen és zordan. A háborúról szóló beszélgetés megacélozott. Annak, akinek semmije sincs, megbocsátható, ha elvesz egyvalamit – egy férjet – olyasvalakitől, akinek mindene megvan.

Visszatért a pincér és megkérdezte, hogy óhajtunk-e sajtot. Mindketten nemet mondtunk. Agatha letette a villáját a félig elfogyasztott hús mellé. Ha nem lett volna ilyen tökéletesen jól nevelt, eltolta volna magától a tányért.

– Muszáj lesz kevesebbet ennem. Archie azt mondja, túl kövér vagyok.

– Ön remekül néz ki – mondtam, hogy megnyugtassam, és azért is, mert ez volt az igazság. – Igazán gyönyörű.

Agatha felnevetett, egy kicsit gonoszul, de a gúny önmagának szólt, nem nekem, és újra ellágyultam. Nem telt benne örömöm, hogy valaki másnak fájdalmat okozzak. Agatha anyjának halála a lehető legrosszabbkor következett be, túlságosan közel ahhoz, amikor Archie el akarta őt hagyni. Ezzel nem számoltam. Agatha apja meghalt, amikor ő még csak tizenegy éves volt, így az anyja elvesztése után most túl fiatalon lett tagja a családja legidősebb generációjának.

Együtt sétáltunk ki, miután Agatha ragaszkodott hozzá, hogy ő állja a számlát. Az utcán felém fordult és kinyújtotta a kezét, két ujjával megérintette az államat.

– Van valami terve a hétvégére, Miss O’Dea? – A hangja arról árulkodott, hogy pontosan tudja, milyen terveim vannak.

– Nincs semmi. De azon gondolkodom, hogy jövő héten elutazom. A harrogate-i Bellefort Hotelbe. – Azonnal eltűnődtem, hogy miért is mondtam el neki. Még Archie-nak sem említettem. De ha az ember valaki más férjén osztozik, akkor valahogy a feleséghez is közel érzi magát. Néha még közelebb is, mint a férfihoz.

– Egy kis kényeztetés – mondta, mintha az ötlet nem tetszett volna racionális természetének. – Milyen jó lesz önnek.

Hálás voltam azért, hogy nem kérdezett rá, hogy engedhetem meg magamnak az efféle pazarlást. Elengedte az államat. A tekintetében lappangott valami, amit nem tudtam kiolvasni.

– Akkor hát viszontlátásra. Kellemes kikapcsolódást!

Elfordult és tett néhány lépést, majd visszajött hozzám.

– Maga nem szereti őt. – Az arca teljesen megváltozott. A visszafogott nyugalma után most szeme tágra nyílt, és remegett. – Az is elég szörnyű lenne, ha szeretné. De mivel nem így van, kérem, hagyja meg őt annak az embernek, aki valóban szereti.

Mintha hirtelen elmosódtak volna a körvonalaim. Kísértetnek éreztem magam, ahogy nem voltam hajlandó válaszolni neki, mintha bármikor szétfoszlanék és a darabjaim elúsznának a levegőben. Agatha nem ért újra hozzám. Ehelyett a tekintetét szegezte az arcomra, a válaszomat vizslatta – ahogy a vér kiszökött az arcomból, ahogy bűntudatosan sem mozdulni, sem levegőt venni nem tudtam.

– Mrs. Christie. – Csak ennyit bírtam kimondani. Ő olyan vallomást követelt tőlem, amelyet nem volt szabad megadnom.

– Miss O’Dea. – Nyers, végleges. Visszatért megszokott önmagához.

A neve a számon a tagadást előlegezte meg. Az én nevem az ő száján zord elutasítás volt.

Ott álltam az étterem előtt és néztem, ahogy elmegy. Az emlékeimben eltűnik egy hatalmas ködfelhőben, de ez nem történhetett így. Fényes nappal volt – csípős és tiszta idő. Valószínűbb, hogy egyszerűen csak befordult egy sarkon vagy eltűnt a tömegben. Vissza kellett volna mennem dolgozni, de ehelyett Archie irodája felé indultam. A titkárnői állásom már nem jelentett sokat számomra, mivel Archie egyre több és több kiadásomat fedezte. Tudtam, hogy aggódni fog a közös ebédünk miatt Agathával, és ha aznap este valóban bejelenti majd neki, hogy elhagyja, Agatha még a fejéhez vághatja, hogy én nem szeretem Archie-t. Így aztán fontos volt meghagyni abban az érzésében, hogy nagyon is szeretem.

Útközben elmentem egy könyvesbolt mellett, amelynek kirakatában halomban álltak a példányok egy rózsaszín borítós gyerekkönyvből, melyen egy kis játék mackó egy léggömb madzagjába kapaszkodott és felemelkedett a levegőbe. Micimackó. Olyan szertelennek tűnt, így bementem és vettem egy példányt Archie számára, hogy Teddynek ajándékozhassa. Egy pillanatig fontolgattam, hogy én magam adom neki, karácsonyi ajándékként. Addigra talán már a szülei különköltöznek. Talán Teddy az apjával és velem tölti majd a karácsonyt. Hármasban, meghitt hangulatban adjuk át az ajándékokat a karácsonyfa alatt. Néha hallani olyan esetekről, amikor a gyerekek válás után az apjukkal élnek. És Archie mindig is állította, hogy Teddy őt szereti jobban. Habár ez Archie-ra vallott, hogy ne csupán állítson ilyesmit, hanem el is higgye.

Amikor visszaértem az irodájába, odaadtam neki a könyvet, hogy ő maga adhassa át Teddynek. Bezárta mögöttem az ajtót és az ölébe húzott, kigombolta a szoknyámat és felhúzta a derekam köré. 

– Már nem sokáig lesz ez így – lehelte a fülembe borzongva, bár én azért úgy hittem, hogy ő nagyon is így szerette. Hát nem minden férfi így szereti?

Leszálltam az öléből és lesimítottam a szoknyámat. A kalap még mindig a fejemen volt, alig mozdult el. 

– Milyennek tűnt? – kérdezte, ahogy visszament az asztalához.

– Szomorúnak. – Ha Agatha valaha elmondaná neki, hogy kérdőre vont, letagadnám. – És aggódik.

– Nem szabad ellágyulnod vele kapcsolatban. Könyörületesebb gyorsan belevágni a kést.

– Minden bizonnyal igazad van.

Dobtam neki egy csókot és az ajtó felé indultam, remélve, hogy a tiltakozásom nem gyengítette meg az elhatározását. Az Agathával folytatott beszélgetésem fényében még sürgetőbbé vált, hogy Archie elhagyja.

Elhúztam a reteszt.

– Nan – szólt Archie, mielőtt kiléphettem volna az ajtón. – Amikor legközelebb látsz, már szabad ember leszek.

Elmosolyodott, és tudtam, hogy nincs okom aggodalomra, legalábbis azt illetően, hogy Archie megtegye a nagy bejelentést Agathának. Annak az embernek küldetése volt. Amint eldöntötte, hogy megtesz valamit, egy olyan pilóta hidegvérével fogott hozzá, akinek bombákat kell ledobnia, hogy halált és pusztítást okozzon odalent. Míg ő eközben fenn siklott az égen, érinthetetlenül.

 

Az eltűnés

Egy nappal korábban

  1. december 2., csütörtök

 

Mióta világ a világ, mindig is volt egy történet, amelyet a férfiak mesélnek a szeretőjüknek. Nem szeretik a feleségüket, talán soha nem is szerették. Már évek óta nincs szex, még csak a sugallata sem. A házasságukból hiányzik a szenvedély, hiányzik a szeretet, hiányzik az öröm. Sivár és nyomorúságos hely az. Csak a gyerekek vagy a pénz vagy az illendőség kedvéért maradnak. Csak kényelem kérdése az egész. Az új szerető az egyetlen felüdülés számukra. 

Vajon hány alkalommal volt igaz ez a történet? Úgy tippelnék, hogy nem sokszor. Tudom, hogy a Christie házaspár esetében sem volt igaz. Aznap este Archie a megszokott módon hazautazott Londonból Sunningdale-be. A pár Stylesnak nevezte el az otthonát az Agatha első regényében szereplő vidéki kastély után. Csinos viktoriánus ház volt, meglehetősen nagy kerttel. Amikor Archie belépett az ajtón, Agatha már várta, felöltözve a vacsorához. Archie sosem mesélte el, hogy mit viselt akkor a felesége, de tudom, hogy tengerzöld sifonruha volt rajta. Úgy képzelem, hogy a ruha szabása kihangsúlyozta a melle ívét, de Archie csak annyit mondott, hogy Agatha olyan szórakozottnak tűnt, hogy arra jutott, inkább megvárja a reggelt azzal, hogy bejelentse a távozása hírét. 

– Az érzelmek mindig hevesebbek esténként, nemde? – kérdezte.

Agatha, aki tisztában volt vele, milyen hírre számíthat, eltökélte, hogy némán fog küzdeni. Peter nevű kis terrierje általában el sem szakadt mellőle, ma este azonban Teddyvel együtt ágyba küldte a kutyát, hogy ne okozzon bosszúságot. Megpróbálta azt a vidám arcot felölteni, amelyet a férje megkívánt. Néha az jut eszembe, hogy Agatha Archie ellenszeréül találta ki Hercule Poirot-t. Poirot minden érzelmi nyomot észrevett, és minden kósza érzés együttérzést ébresztett benne. Poirot magába szívta és felmérte az ember szomorúságát, majd pedig megbocsátotta azt. Míg Archie egyszerűen csak annyit akart mondani, hogy Fel a fejjel, és elvárta, hogy kövessék is az utasítását. Miután így eldöntötte, hogy elhalasztja az elkerülhetetlen jelenetet, Archie leült, hogy csendes vacsorát költsön el a feleségével, amelyhez a hosszú ebédlőasztal két végén foglaltak helyet. Amikor megkérdeztem, hogy miről beszélgettek, mindössze annyit mondott:

– Csak napi apróságokról.

– Milyennek tűnt?

– Duzzogott. – Archie úgy ejtette ki ezt a szót, mintha az személyes sértés lenne. – Csak magára gondolt és mogorva volt.

Vacsora után Agatha megkérte, hogy menjenek át a nappaliba egy konyakra. Archie nemet mondott, majd felment az emeletre, hogy megnézze Teddyt. Honoria, aki Agatha magántitkára és Teddy dadusa is volt egy személyben, épp akkor fektette le a gyereket.

A kiskutya abban a pillanatban kirontott az ajtón, ahogy Archie belépett rajta, Teddy pedig nyafogva tiltakozni kezdett. 

– Anya megígérte, hogy Peter ma este velem alhat!

Szerencsére Archie-nál ott volt az ajándékom, a Micimackó, vigasztalásként. Amint Teddy izgatottan letépte róla a csomagolást, Archie felolvasta neki az első fejezetet. Teddy kérlelte, hogy folytassa tovább, így mire visszavonult, Agatha – akinek fogalma sem volt róla, hogy ez az utolsó esélye arra, hogy visszaszerezze a férjét – már aludt. – Mint akit agyonütöttek – mondta róla Archie.

De a következő szombaton Stylesba mentem, hogy visszavigyem Archie autóját Godalmingból és láttam, hogy a Micimackó ott hever egy asztalon a hallban, még mindig barna papírba csomagolva. És a Simpson’s étteremben Agatha bizonytalan és nem túl élénk megjelenése azt sejtette, hogy álmatlanságtól szenved, mint aki túl sok álmatlan éjszaka után tapogatózva próbál átvergődni a napon. Szerette a férjét. Tizenkét évnyi házasság után vakon és reménykedve szerette, mintha életének harminchat éve alatt semmit sem tanult volna a világról. Tudom, hogy nem aludt volna el addig, amíg Archie le nem fekszik. Következzék tehát, ami valójában történt:

Agatha ott volt, hogy köszöntse a férjét, amikor Archie hazaért a munkából. Ennyi igaz lett volna. Az arcszíne égő és elszánt volt. Eldöntötte, hogy nem haraggal és könnyekkel szerzi vissza Archie-t, hanem imádata puszta erejével, így nagy gonddal öltözött fel. Pontosan tudom, hogy mit viselt, ugyanis szombat reggel a ruhája még ott hevert egy kupacban a hálószobájuk padlóján, mivel a szobalány túlságosan feldúlt volt ahhoz, hogy összeszedje és kimossa. Amikor megláttam ott, letérdeltem és felvettem, magam elé tartottam, mintha csak felpróbálnám. Túlságosan hosszú, tengerzöld sifon omlott le a lábamra. Yardley-féle parfümtől illatozott, óangol levendula, könnyű és csinos. Tél közepén meglehetősen ostoba viselet egy ilyen ruha, de mégis. Milyen szép lehetett benne, ahogy Archie-t üdvözölte. Szeplők szétszórva az orrán és a mellén, magasan és láthatóan. Talán egy italt tartott a kezében, nem a saját részére (ő maga szinte sosem ivott), hanem hogy átadja neki a kedvenc skót whiskyjét.

– AC – mondta, ahogy közelebb lépett Archie-hoz, az egyik kezét a mellkasára tette, és átvette tőle a télikabátját az italért cserébe. A nászéjszakájuk óta csak AC-nek szólították egymást. 

– Tessék. – Archie nem viszonozta a kedvességet. A kabáttal együtt a kezébe adta a becsomagolt gyerekkönyvet is. – Ez Teddyé. – Nem mondta el neki, hogy én vettem, de Agatha valószínűleg gyanította. Archie nem rajongott a könyvekért – még azokat sem olvasta, amelyeket Agatha az első regény megjelenése óta írt. Agatha a csomagot kibontatlanul az asztalra csúsztatta.

A nappaliban vizet töltött magának. Jól ment neki, hogy kivárja a dolgokat. Évekig várt arra, hogy hozzámehessen Archie-hoz, aztán kivárta a háború végét, hogy együtt élhessenek. Elküldte az első könyvét egy kiadónak, és két évet várt, mire elfogadták – olyannyira, hogy mire erről értesült, már szinte azt is elfelejtette, hogy valaha írt egy könyvet. Aláírt egy nyomorúságos szerződést a Bodley Head kiadóval az első öt regényére, szinte azonnal rádöbbent, mekkora hibát követett el, aztán kivárta, ahelyett, hogy elfogadta volna a kiadó számos ajánlatának egyikét az újratárgyalásra. Most pedig szabad volt és továbblépett egy sokkal jobb kiadóhoz. Az embernek muszáj volt eltökélnie magát és remélni a legjobbakat. Muszáj hajlandónak lenni arra, hogy kivárja a megfelelő pillanatot.

A ház túl hideg volt. Csupasz karja libabőrös lett, így közelebb lépett Archie-hoz. Az ő egészségtől kicsattanó, rendíthetetlen attitűdje melegséget sugárzott, nem a személyes fajtából, hanem tényleges hőt. 

– Hol van Teddy? – kérdezte.

– Odafent Honoriával. Fürdik, aztán irány az ágy.

Archie bólintott, beszívta a levendulát. A férfiak szeretik, amikor a nők erőfeszítést tesznek, különösen, amikor a nő idegen számukra, amilyen idegenné vált számára a saját felesége is abban a pillanatban, amikor eldöntötte, hogy elmondja neki: elhagyja. Agatha utasította a szakácsot, hogy Archie kedvencét készítse, Wellington-bélszínt, ami egy jó téli vacsora. Gyertyát gyújtott. Csak ők ketten voltak, és egy üveg jóféle francia bor. Agatha magának is töltött egy pohárral, hogy Archie ne egyedül igyon, de még csak bele sem kortyolt. Ott ült, nem teljesen az asztal másik végén, ahogy Archie nekem mondta, hanem mellette.

Archie balkezes, Agatha pedig jobbkezes, így a könyökük olyan emberek intimitásával koccant folyamatosan össze, akik már számos órát eltöltöttek ugyanabban a házban, ugyanabban az ágyban. Archie is csak ember volt, és ami rosszabb, férfi. Egyfajta melankólia lett rajta úrrá. Nem igaz, hogy sosem szerette Agathát. Sőt az az elszántság, amellyel engem készült elvenni, eszébe juttatta, mikor érzett utoljára hasonló sürgető késztetést: amikor Agathát akarta elvenni, annak ellenére, hogy dúlt a háború, hogy nem volt pénzük, és hogy mindkettejük családja – különösen Archie anyja – ragaszkodott ahhoz, hogy várjanak. A gyertyafényben Agatha most olyannak tűnt, mint a nászéjszakájukon. Közeledett a házassági évfordulójuk, szenteste. Lehetetlen az évnek ebben a szakában nem belemerülni az emlékekbe. 

Archie befejezte a vacsorát és nem ment a gyerekszobába, hogy jó éjt kívánjon Teddynek. Túl késő volt már, és a gyerek voltaképpen már amúgy is aludt.

Tudom, hogy Archie volt az, aki levette a felesége ruháját és otthagyta egy kupacban a földön. Szerette, ha egy nő meztelen, míg ő teljesen fel van öltözve. És ez volt az utolsó lehetősége ezzel a konkrét nővel. Egyedül a hálószobájukban, a felesége megborzongott, legalább annyira a megkönnyebbüléstől és örömtől, mint a hidegtől. A szobalány begyújtott a hálójukban. A halovány és reszkető fényben Agatha imádatában sebezhetőnek tűnt.

Házasság. Ahogy két élet egymásba fonódik. Makacs dolog az, nehéz elengedni. Archie nem volt érzéketlen ember, és ezen az utolsó éjszakán a feleségével, miután oly sok hónapon át elfojtotta az iránta való érzelmeit, még egy utolsó alkalommal kinyitotta a zsilipeket.

– Agatha – mondta újra és újra. Gyanítom, hogy azt is mondta: Szeretlek. Így Agatha viszonozta volna a kinyilatkoztatást, miközben könnyek folytak le az arcán, mintha csak örökre visszanyerte volna a férjét.

Nem értette meg – miközben sokáig fenn maradtak és az ágynemű egyre jobban összegabalyodott, mialatt újra és újra szeretkeztek –, hogy ezen az egyetlen éjszakán ő volt a szerető, és többé már nem volt feleség.

Kapcsolódó cikkek
...
Szórakozás

Nézd meg az avantgárd Agatha Christie-adaptáció előzetesét!

Hercule Poirot szerepét Mácsai Pál vállalta.

...
Nagy

Agatha Christie rajongott a régészetért, és ez meg is látszik a regényein

Pár napon belül már a hazai mozik is vetítik a legújabb Agatha Christie-feldolgozást, a Halál a Nílusont. A regény megírásakor a szerzőt nagyban megihlették azok az egyiptomi utak és ásatások, amelyekre régész férjét kísérte el annak idején.

...
Hírek

Eladó Agatha Christie otthona, ahol a legnagyobb regényeit írta

Potom 1,1 milliárd forintért miénk lehet a bájos téglaház.

Hírek
...
Hírek

Jesmyn Ward sok év után új regénnyel jelentkezik

...
Beleolvasó

Jhumpa Lahiri hőse nem a városban tévedt el, hanem a saját életében

...
Hírek

Tintin 35 év után visszatér a képregényes standokra

...
Hírek

Kölcsey eddig ismeretlen versét találták meg: áthúzta, hogy más ne olvashassa

...
Podcast

Börtönélmények és álmok is formálták egy sodródó kamasz sorsát Budapesten

...
Hírek

Habsburg Ottó csak Magyarországról hatezer emberrel levelezett, most online olvashatod a sorait

...
Nagy

Harry herceg katonai botránnyal és lefagyott pénisszel váltja aprópénzre az örökségét

Harry herceg Tartalék című könyve az év elején az angol királyi család végtelenített szappanoperájának adott egy újabb csavart, a könyvet övező figyelem és felhajtás ugyanakkor szinte egyedülálló látleletét adta a könyvpiac működésének is. Egyáltalán ki írta a könyvet, hogyan épült fel a kampány, és miért baj, hogy már az első nap a brit láncok egy része leértékelte a könyvet? A Tartalék márciusban jelenik meg magyarul, és egy darabig még biztosan tematizálni fogja a közbeszédet.

Szerzőink

...
Závada Péter

Závada Péter: A szenvedő művész mítosza

...
Varró Attila

Poe hamar a mozik sztárja lett, és a saját rémtörténeteiben találta magát

...
Sándor Anna

Narine Abgarjan novellái úgy életigenlők, hogy nem hallgatják el a háború borzalmait

Még több olvasnivaló
...
Panodyssey

Ahol az író és az olvasó közvetlenül találkozik: ismerd meg a Panodysseyt!

Ebben a cikkben azt magyarázzuk el, hogyan működik a Panodyssey oldal, és miért érdemes csatlakoznod hozzá olvasóként vagy íróként. 

...
Panodyssey

Moskát Anita: "Az Írói Munkám Elrablása: Hogyan Lopta El Az Artificial Intelligence Az Álmomat"

"Mielőtt elítéljük az MI-t: ezekért a közhelyekért mi felelünk. Mi tanítottuk meg neki a „zöld oázist”, a „sötétzöld szőnyeget”, amit „hívogat”, vagy az „élet táncát” járó ludakat meg a „szentély” hasonlatot a „világ káosza” ellenében. Az MI abból dolgozik, amiből tanul, és mi közhelyekkel etetjük." Moskát Anita műhelynaplójában arra keresi a választ, mit is tud vaójában ma a mesterséges intelligencia.

...
Nagy

Kölcsey még nem tartotta fontos versének a Hymnust, de később már büntettek érte

200 éves Kölcsey Hymnusa, ami egészen sokáig nem vált a magyarok hivatalos himnuszává. Mit énekeltünk előtte? Hogyan használták a Hymnust politikai célokra? És mi a közös a cseh, a lengyel és a magyar himnuszban? Érdekességeket gyűjtöttünk össze az évfordulóra.

...
Nagy

Visky András: Istennel ültem le kártyázni a regényt írva

Szerdán Margó Olvasókör lesz: Visky András a regény kezdeteiről, “révült írás-lelkigyakorlatról” és a bibliapókerről is mesélt előzetesen.

...
Panodyssey

Moskát Anita: Írói félelmek kalendáriuma, az év minden napjára

"Félek, hogy önmagamat fogom ismételni, ugyanazokat a témákat, ugyanazokat a témákat, ugyanazokat a témákat, és észre sem veszem." Moskát Anita műhelynaplóját olvashatjátok az írói hivatáshoz kapcsolódó félelmekről.

...
Nagy

Szvoren Edina sokáig hanyagolta a magyar kortárs irodalmat, aztán jött Esterházy, aki áttörte a falat

Az talán nem meglepő, hogy a Mondatok a csodálkozásról szerzőjét elemi szinten izgatják a mondatok. Szvoren Edina a Müpa Literárium-estjén arról mesélt, hogy miben különbözik az a nyelv, amelyen zsemlét kér, attól, amelyen ír, de az is szóba került, hogyan hagyta maga mögött a tulajdonnevektől való félelmét.

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Sokáig lehetetlennek tűnt, de ismét film készül a Momóból

Ötven éve jelent meg Németországban Michael Ende egyik legsikeresebb regénye, a Momo, amelyből - neház tárgyalásokat követően - hamarosan film készülhet.

...
Gyerekirodalom

Mi történik azzal, akinek a boszorkányiskolában örökké félresikerülnek a varázslatai?

A Botcsinálta boszi egy olyan boszorkányakadémia, ahol nem lefutják, hanem seprűn repülik az iskolakört. Hőse pedig egy kétbalkezes tinilány, akinek sosem úgy sülnek el a varázslatai, ahogy a varázskönyvben meg van írva. Olvass bele Jill Murphy gyerekregényébe!

...
Gyerekirodalom

Új író folytatja az Asterix-sorozatot

Az Asterix képregénysorozatnak új írója van, Fabcaro, aki jelenleg a széria 40. kötetén dolgozik. Utóbbi várhatóan még az idén megjelenik.