Film készül Agatha Christie eltűnéséről

.konyvesblog. | 2013. március 08. |


Agatha címmel a Paramount filmet akar készíteni a híres krimiíró 1926-os eltűnéséről – írja a geektyrant.com. A rendezőt állítólag már meg is találta a stúdió, mégpedig Will Gluck személyében (Barátság extrákkal), a forgatókönyvet pedig Allison Schroeder írja (Bajos csajok 2). A készülő filmről kevés egyéb részletet tudni, annyi bizonyos még, hogy a készítők műfajilag inkább kalandfilmben gondolkodnak.

Agatha Christie eltűnése még sok évvel az írónő halála után is foglalkoztatja az embereket. 1926-ban ugyanis tizenegy napig egyszerűen nem adott életjelet magáról. Magánélete ebben az időszakban meglehetősen kusza volt, férje, Archie, ugyanis bejelentette, hogy beleszeretett egy másik nőbe, és el akar válni.

Az írónő december 3-án eltávozott otthonról: autóját később üresen találták az út mentén, Christie-nek pedig nyoma veszett. A fél ország ő kereste, az újságok címlapon találgatták, mi történhetett vele. Végül egy harrogate-i hotelben találtak rá, ahol Mrs. Teresa Neele név alatt bérelt szobát. Az írónő sem akkor, sem később nem nagyon beszélt az eltűnése körülményeiről.

Volt, aki szerint csak megrendezte az egészet, és így akarta büntetni hűtlen férjét, mások szerint azonban idegösszeomlása volt. A tizenegy napos eltűnés okait mindenesetre a mai napig szívesen találgatják a rajongók és az orvosok is.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.