Korábban már beszámoltunk arról, hogy Yann Martel kanadai író, a Booker-díjas Pi élete szerzője ezúttal egy klasszikus eposzból, az Íliászból merített inspirációt új könyvéhez. A Nobody’s Son (kb. Senki fia) című kötetben a trójai háború történetét nem a hősök és uralkodók, hanem egy ismeretlen katona, Psoas szemszögéből meséli el.
A szerzőnek 1993-ban jelent meg az első kötete, a sikert azonban a 2001-es Pi élete hozta meg számára. Ezért nyerte el a Booker-díjat, a könyvből filmfeldolgozás is készült Ang Lee rendezésében. Martel legutóbb 2016-ban adott ki kötetet, a Beatrice és Vergilius című könyvet.
Nemcsak öregeknek való
Martel a The Guardian újságírójának mesélt a regényről. Az inspirációt Homérosz Iliász című műve adta, amelyet Martel felesége, Alice Kuipers írónő ajánlására vett kézbe – miután ráeszmélt, hogy „50 éves korára még nem olvasott el egyetlen alapvető világirodalmi művet sem”.
Martel arra számított, hogy „tiszteletreméltó és kissé unalmas lesz… egyfajta könyv öregeknek”.
Ehelyett azonban magával ragadta a cselekmény intenzitása és a mű mélysége, és elkezdtek ömleni az ötletek.
Míg az eredeti eposz főleg az elit konfliktusairól szól, a névtelen tömeg sorsa háttérbe szorul. „Sok dolog megragadta a figyelmemet: az egyik az volt, hogy az Íliász kizárólag a gazdagokról szól.
A világ Bill Gates-eiről és Jeffrey Epsteinjeiről, akik uralkodnak és civódnak, mert őszintén szólva nincs jobb dolguk, de mi van a közemberrel?
Mi van a szegény, lövészárokba szorult szerencsétlennel?”
Hőse, a kecskepásztorból lett katona a háborúban leli halálát és az élete verse elvész.
Egészen addig, amíg egy Oxfordban tanuló kanadai kutató, Harlow Donne rá nem bukkan a töredékekre 13 évszázaddal később.
Ahogy Harlow beleássa magát a szövegbe, a részletek lábjegyzetelése közben felszínre törnek a saját feleségével és gyerekeivel kapcsolatos emlékei. Elkezdik foglalkoztatni az ambíció, a család, a felelősségvállalás kérdései – az antikvitásban és a modern korban.
A múlt irodalma segít tágabb kontextusba helyezni a jelent
Martel arról is beszélt, hogy a távoli múlt irodalmát nem a jelen kizárásának tekinti, hanem inkább egy eszköznek, amellyel egy tágabb történelmi kontextusba helyezhetjük magunkat. „Jelenleg egy Trump-féle világban élünk, ahol ott van Putyin és a kínaiak, és ez eléggé szívás” – mondta. „Nem feltétlenül olyan fikciót akarok, ami ezt közvetlenül tükrözi:
nem érdekelnek a Trump-paródiák, mert ő maga már ott van, pont az orrom előtt.
Sokkal inkább a régebbi dolgokhoz fordulok, mert azok egy másik korszakból származnak. És tény, hogy már átéltük ezt korábban”. Azoknak, akik Trump miatt kétségbeesnek, azt mondaná: „Képzeljétek el, hogy 1915-ben vagytok, a háború dúl, és százezrek halnak meg ijesztő ütemben. És mégis túléltük.”
Az Alzheimer-kórról is ír
Amíg arra várt, hogy a szerkesztője elolvassa a Son of Nobody című művet, történeteket kezdett írni az édesanyjáról, aki Alzheimer-kórral küzd és jelenleg egy otthonban él. Szörnyen magányos, hiszen nem képes felidézni barátait és családtagjait, és új kapcsolatokat sem tud kialakítani. Martelt mindez nagyon megrázta, ezért elhatározta, hogy megörökít valamit az édesanyja életéből. „Általában egyszerre csak egy projekten dolgozom. Egy dologra koncentrálok – kitartóan dolgozom valamin, amíg be nem fejezem. Ezért ez a könyv meglepetésként ért engem”– mesélte a szerző.
Nyitókép: a szerző Facebook-oldala, © Geoff Howe
