Trump miatt ellehetetlenítik az amerikai íróprogramot, amin Nemes Nagy Ágnes, Krusovszky Dénes és Závada Péter is részt vett

A József Attila-díjas költő egy posztban emlékezett meg az amerikai íróprogramról, amin ő és Nemes Nagy Ágnes is részt vett korábban.

sza | 2025. március 11. |

„Erre most nehéz szavakat találni. Trumpék beszántják az iowai íróprogramot is” – írta Krusovszky Dénes, költő, író egy Facebook-posztban, amiben az amerikai International Writing Program körül kialakult helyzetről írt. Ugyanis a programtól az amerikai kormány február 26-án megvonta a támogatást, ezzel pedig szinte ellehetetlenítette az íróprogram működését, amin több magyar szerző is részt vett már, köztük Krusovszky is.

Az International Writing Program még 1967-ben indult. Az 58 éves fennállása alatt több mint 1600 író és műfordító fordult meg itt, összesen 160 különböző országból. Még Nemes Nagy Ágnes, költő is részese volt a programnak 1979-ben, ebből pedig egy írása is született Amerikai napló címen. De 2024-ben Závada Péter is az egyik meghívott vendég volt. 

Christopher Merill, a program igazgatója szerint a projekt folytatódik, de jóval szerényebb formában: „A kiábrándító események ellenére az IWP változatlanul működik tovább, néhány külsős partner segítségével végigcsináljuk a 2025-ös évet, közben pedig új források után nézünk”. 

Donald Trump, 47. amerikai elnök beiktatása óta több olyan törvényt is hoztak, ami a széleskörű kultúra működését akadályozza: könyveket tiltottak be, megvonták a támogatást könyvtáraktól. Az elnök ellen már Stephen King is felszólalt, sokan pedig A szolgálólány meséjéhez világához hasonlítják a jelenlegi amerikai politikát.

(Lithub)

Fotó: Facebook / Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Stephen King megjósolta Trump hatalomra kerülését?

A szerző szerint Trump elnöksége még egy Stephen King-regénynél is ijesztőbb. 

...

Trump Julianne Moore gyerekkönyvét is betilthatja

Miért veszélyes egy szeplősségről szóló gyerekkönyv?

...

A 25 éves Amerikai pszichó ma aktuálisabb, mint valaha: Patrick Bateman és a férfiasság válsága

A szatirikus horror-komédia a patriarchális fogyasztói társadalomnak tart tükröt: fontos kérdéseket vet fel a férfiasságról és a kapitalizmusról, amelyek a mából nézve is ugyanolyan égető témák. 

Hírek
...

Sandra Hüller híres német férfi írót alakít legújabb filmjében

...

Nőtársaiért még a Playboy Klubba is beépült: meghalt Gloria Steinem feminista aktivista

...

Rakovszky Zuzsa Szabó Magda-díjat kapott

...

Felnövéstörténet a Ceauşescu-korban – Bartis Attila hét év után új kötettel jelentkezik

...

Baljós hangulatú előzetest kapott az Édentől keletre Netflix-sorozat

...

„Sokáig azt hittem, mindenkinek ugyanolyan nehéz olvasni, mint énnekem” – Dragomán György a diszlexiáról

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Nádas Péter a halála előtt egy kettévágott tökről küldött fotót régi barátjának: vers született.

SZÓRAKOZÁS
...

Morcos és jóképű orvosokkal jön A szerelem képlete filmváltozata

Hogyan lesz a megjátszott randikból igaz szerelem? 

...

Folytatást kap a Stephen King-thriller, amiben különleges gyerekeken kísérleteznek

Lehet esélyük a hatalommal szemben?

...

Havas Jon is csatlakozik a Harry Potter-sorozathoz

Kit Harington egy korábban bejelentett színész helyére érkezik.