Tóth Krisztina új novelláskötete tükröt tart a jelenünknek

Tóth Krisztina új novelláskötete tükröt tart a jelenünknek

Júniusban jelenik meg Tóth Krisztina új novelláskötete, amely a leghétköznapibb élethelyzeteinket emeli irodalommá. Mutatjuk, mit lehet tudni.

bs | 2026. április 23. |

Tóth Krisztina az utóbbi időben elsősorban nemzetközi sikerei apropóján szerepelt az oldalunkon: márciusban A majom szeme című kötetéről (itt írtunk róla) tartott előadást a brooklyni könyvtárban, ahol Werner Herzog mondott megnyitóbeszédet, Denevér című darabját pedig New Yorkban mutatták be. Most megérkezett a legújabb novelláskötete, amely június elején jelenik meg.

Ismerős életszilánkok

„Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk” – áll a Kánkán az üvegpadlón fülszövegében. 2023-as, Ahonnan látni az eget című elbeszélésgyűjteményében mindennapi élethelyzeteinkben mutatta fel az elveszettség kellemetlenül ismerős tapasztalatát.

Életszilánkok, melyek összeillesztése végső soron saját magunkkal, kétségeinkkel, veszteségeinkkel szembesít” – foglaltuk össze akkor a gyűjteményt.

Ami az új válogatást illeti, ismét hétköznapi pillanatok sorakoznak fel előttünk: boltosat játszó gyerekekről, régi iskolatársak találkozásáról, vicces vagy éppen keserű sorsokról olvasunk.

„A Kánkán az üvegpadlón történetei Magyarországon játszódnak, mostani kórházban, iskolában, faluban, városban, a jelen politikai és gazdasági viszonyai között, Tóth Krisztina azonban úgy rugaszkodik el a valóságtól, hogy ragaszkodik az igazsághoz: kitágítja ezt a teret és időt, és úgy világít rá apró részletekre, hogy abban felsejlik az egész. Mi pedig sírunk, nevetünk” – áll a borítón.

Fotó: Falus Kriszta

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

„Hála érte” – Tóth Krisztina Werner Herzoggal találkozott Brooklynban

A brooklyni könyvtrár éjszakai programján A majom szeme és az autokrácia volt a téma.

...

New Yorkban mutatják be Tóth Krisztina darabját

A darab férfi főszereplőjét egy magyar származású színész játsza majd.

...

Tóth Krisztina regényét bemutatták Angliában

Újabb állomásra ért Tóth Krisztina A majom szeme világhódító útján. 

Hírek
...

Cenzúrázhatták Nádasdy Ádám XIII. kerületi emléktábláját

...

Ki a valódi gonosz? Hosszú előzetest kapott Stephen King Carrie-je

...

Ekkor búcsúznak Nádas Pétertől

...

Beton.Hofi, Co Lee és Pogány Induló dalszövegei is megjelennek egy új antológiában

...

Krasznahorkai László a legrangosabb német kitüntetésben részesült

...

Ingyenes mentorprogramot hirdet a Magyar Műfordítók Egyesülete

„Anya egy szörnyeteg volt, de az én szörnyetegem” [A nő hétszer]

„Anya egy szörnyeteg volt, de az én szörnyetegem” [A nő hétszer]

Jeanette Winterson Nem a narancs az egyetlen gyümölcs című regénye egy fiatal lány útkeresését, vallásos anyjával való folyamatos konfrontációit, leszbikus szerelmeit szövi őszinte, fájdalmas, időnként mégis humoros szövegbe.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Rékai Anett: Valójában borzasztó nehéz megfogalmazni, mit érzünk

Bakó Sára
Bakó Sára

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

A hét könyve
Kritika
Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről
Megvan a 2026-os Margó-díj legjobb 10 könyve

Megvan a 2026-os Margó-díj legjobb 10 könyve

A rekordszámú nevezésből kiválasztotta az előzsűri a 2026-os Margó-díj tíz döntős kötetét.